1 hónapnál régebbi cikk

Sportlegendák Székesfehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Maráczi Lilla
Sportlegendák Székesfehérváron

Székesfehérvári sportlegendák múltjába tekinthetünk bele jövő héttől kezdődően, kéthetente. A programsorozat részleteit sajtótájékoztató keretében ismertették.

A fehérvári sportlegendák és a püspöki sörök lesznek a fókuszában annak az új beszélgetéssorozatnak, amely a székesfehérvári Barátok kávézó és teázóban indul október 30-án. Az eseményen olyan személyeket ismerhetnek meg az érdeklődők, akik nagyban hozzájárultak Székesfehérvár sportsikereihez. Az Egyházmegyei Múzeum igazgatója elmondta, cél az, hogy további társadalmi körök felé nyissanak.

Az estek házigazdája, Vakler Lajos újságíró lesz, aki elárulta milyen szempontok szerint állította össze a vendéglistát:

„Székesfehérvár nemcsak a királyok, kultúra városa, hanem egyben sportváros is. Ennek tükrében hívtam meg a sportélet kiemelkedő alakjait, olyanokat akik az első és a most megjelenő második kötetem szereplői.”

A program sajtótájékoztatóján részt vett Spányi Antal megyéspüspök is, aki úgy véli, ezek a beszélgetések segíthetnek az embereknek közelebb hozni a szenteket, az egyházi gondolkodást.

Az első vendég Kű Lajos lesz, majd az azt követő második héten Ocskay Gábor sportéletével ismerkedhetnek meg a látogatók. November 27-én Sasvári Csilla a Vörösmarty Rádió szerkesztő-műsorvezetője eleveníti fel nagysikerű evezős múltját.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek