Elfutott a fehérvári rendőrök elől, de nem tudott elmenekülni a tolvajElfutott a fehérvári rendőrök elől, de nem tudott elmenekülni a tolvaj
Szűk egy év alatt számos székesfehérvári társasházba bejutott, tárolókat és pincerészeket tört fel egy férfi. Volt, ahonnan nem vitt el semmit, de több tízezer forintos kárt okozott. Akadt olyan eset is, amikor megzavarták, ezért a kiszemelt zsákmányt hátrahagyta. Az esetek többségében azonban nem üres kézzel távozott, és nem is gyalog. Elsősorban elektromos rollereket és kerékpárokat keresett, és ha talált, elvitte őket.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányságon kétszer is kihallgatták lopások miatt, legutóbb október 20-án. Azóta azonban bujkált a hatóság elől. Tegnap délben, az elfogatóparancs kiadásával egy időben két nyomozónő Székesfehérvár belvárosában felismerte a biciklivel hajtó bűnözőt, akit próbáltak feltartóztatni.
A férfi eldobta a járművet és a rajta lévő tárgyakat, majd elfutott.
A megerősített rendőri egység azonban utolérte, és előállította a kapitányságra. Többrendbeli lopás bűntett, lopás vétség és lopás vétség kísérlete miatt vették őrizetbe a büntetett előéletű, különösen visszaeső 32 éves férfit a rendőrök, és kezdeményezték letartóztatását.
(Forrás: police.hu)