Így történt a tömegbaleset az M7-es székesfehérvári szakaszánÍgy történt a tömegbaleset az M7-es székesfehérvári szakaszán
Még november végén történt súlyos tömegbaleset az M7-es autópálya székesfehérvári szakaszánál. A Balaton felé vezető oldalon hét jármű ütközött össze egymással, melyekben összesen tizenöten utaztak, közülük ketten sérültek meg.
Ez volt az a baleset, ami után Cser-Palkovics András és Vargha Tamás levélben fordultak Lázár János építésügyi és közlekedési miniszterhez az Auchan-körforgalom csomópont soron kívüli bővítését sürgetve.
December elején az autópályák üzemeltetéséért és fejlesztéséért felelős MKIF Zrt. videót posztolt a baleset körülményeiről. A bejegyzésben azt írják, hogy a külső sávba kisoroló platós teherautó több száz méteren keresztül nem lassított, a sofőr csak az utolsó pillanatokban kapott észbe és rántotta félre a kormányt, de már későn. A kocsi belerohant az előtte álló sorba, összetolta a várakozó járműveket, miközben egy mellette haladó kocsit is összetört.
A megdöbbentő jelenetet itt lehet megnézni: