Családunk öröksége - arisztokraták az MCC-ben Családunk öröksége - arisztokraták az MCC-ben
Miniszterelnökök, főispánok, grófok és királyok emlékei jelentek meg az MCC székesfehérvári képzési központjában, ám nem mindennapi módon. Nánay Mihály, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa ugyanis az "élő történelemmel beszélgetett", akik a génjeikben hordozzák azokat a felmenőikről szóló történeteket akikről történelemórán tanulhattunk. Hiszen az MCC vendégei ezúttal olyan történelmi arisztokrata családok leszármazottai voltak, akik a mai napig ápolják ezeket a történeteket, hagyatékokat.
Habsburg-Lotharingiai Eduard Magyarország vatikáni nagykövete, de korábban volt katona, sőt forgatókönyv író is. Mindig jelen volt az életében a magyar kultúra és nyelv, azonban viszonylag későn kezdett el vele mélyebben foglalkozni.
„Ha kétszáz évvel ezelőtt születtem volna, nyilván egyféle életet kellett volna élnem.”
- mondta korábban Ugron Zsolna, az erdélyi Ugron család leszármazottja. Míg kétszáz évvel ezelőtt sorsa eleve elrendeltetett lett volna, jelenleg újságíró, de emellett író, volt kommunikációs tanácsadó és szerkesztő is. Hasonlóan szerteágazó életpályával rendelkezik Károlyi György is, aki a nagykárolyi Károlyi grófi család tagjaként jogi tanácsadó, katona, gazdasági igazgató majd diplomataként tevékenykedett és Kálnoky Borisz is, aki újságírói és politológiai pályája után jelenleg az MCC Média Iskoláját vezeti.
A beszélgetés során személyes családi történekről, felmenőikről, saját életükről meséltek az MCC vendégei, és arra a kérdésre keresték a választ, hogy az egykori arisztokrácia emlékezete hogyan nyilvánul meg életükben, hogyan őrzik családjuk múltját, hagyományait.