Spöttle: a fenyegetés célja a félelemkeltésSpöttle: a fenyegetés célja a félelemkeltés
Székesfehérváron a Comeniusban és a Rákócziban kellett bombariadót elrendelni, országszerte összesen 308 intézményt vizsgáltak át a rendőrök, robbanószerkezet sehol sem találtak. Valószínűleg arab nyelvről fordították a tegnapi bombafenyegetésről szóló levelet - erről beszélt Georg Spöttle a Vörösmarty Rádióban.
A biztonságpolitikai szakértő szerint a fenyegetés összekapcsolható az iszlám állam tevékenységével, a célja pedig nem más, mint a megfélemlítés.
A biztonságpolitikai szakértő hozzátette, a bombariadónak köze lehetett az izraeli külügyminiszer csütörtöki látogatásához.
Elképzelhető, hogy vannak gyerekek, akik egy nagy buliként értelmezték a bombariadót, de valószínűleg néhányan megrémültek - erről már Fischer Imre beszélt.
A pszichológus azt tanácsolja, hogy mindenképp beszélgessünk a gyerekekkel a bombariadóról.
A tíz évnél idősebbek számára özönlenek az információk a telefonjaikról, ezért számukra kiemelten fontos a szülővel való kommunikáció és az információk szűrése. A szakember szerint a kisebbekkel a megélt élmények függvényében érdemes átbeszélni a történéseket és meg kell erősíteni őket abban, hogy ilyen helyzetben semmi más feladatuk nincs, mint betartani a felnőttek kéréseit és akkor biztonságban vannak.