Tóth Judit Bianca - a teniszben, a teniszért, egy életen átTóth Judit Bianca - a teniszben, a teniszért, egy életen át
- Kezdésként esetedben is menjünk vissza a gyermekkorba: miként, minek vagy kinek a hatására és mikor kezdtél el foglalkozni a tenisszel? Egyáltalán a tenisz volt az első sport, amit űztél?
- Ez így van, a tenisz volt az első. Én Budapesten nőttem fel, a XI. kerületben, éppen egy saroknyira a Feneketlen tó melletti teniszpályáktól, amiket Petőfi és Kossuth-nak hívtak akkoriban, később ez lett az MTK tenisztelep. Ötévesen a nagypapám vitt el oda és adott a kezembe először teniszütőt. Ő a két világháború között maga is űzte ezt a sportot, tehát volt egy enyhe családi befolyásolás, hiszen közel volt a tenisztelep és a nagypapa is szerette a sportágat, játszott egykoron, így nem lehetett kérdéses, hogy az unoka mit fog csinálni.
- Más sportág ezek szerint nem volt képben nálad?
- Egy kicsit igen, volt. Az általános iskolában kosaraztam, néhány évig párhuzamosan ütöttem és dobtam is a labdát, de végül a tenisz győzött. Ez azért is hasznos volt nekem, mert az alapokat illetően, főleg a lábmunkában nagyon sok a hasonlóság a két sportág között, egyik kiegészíti, segíti a másikat, úgyhogy egyáltalán nem vált hátrányomra, hogy a kosárlabda is ott volt pár évig az életemben.
- Teltek-múltak az évek, s egyszercsak eljött az az idő, amikor önállósodtál. Mi volt az első lépés? Az egyesület megalapítása vagy egyénileg oktattál már gyerekeket?
- Mindenek előtt volt egy versenyzői pályafutás, a Margitszigeten gyerekeskedtem és ott igazoltak le először. 20-21 éves koromig edzettem és jártam versenyekre, miközben elvégeztem a Testnevelési Egyetem, akkor még főiskola (TF) edzői szakát. Ebben az időben az ELTE sporttelepe ott volt a Petőfi híd budai hídfőjénél, ahol mint segédedző, 19 éves koromban már gyerekeket oktattam a hátsó mini pályákon, szivacslabdákkal.
- Aztán nem sokkal később már Fehérváron voltál. Hogyan terelt ide a sors? Minek köszönhető, hogy itt kötöttél ki?
- A későbbiek folyamán az egyetem mellett én abból éltem, hogy teniszt oktattam gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
A Fehérvárra kerülésem érdekes történet, ugyanis a Videoton tulajdonosai, Széles Gábor és Lakatos Péter hozzám jártak teniszre. Egy idő után nekem szegezték a kérdést, hogy nincs-e kedvem Székesfehérvárra jönni, ahol a gyárnak is van egy tenisztelepe? Erről nekem fogalmam sem volt, miként egy teniszpálya működtetéséről, üzemeltetéséről sem, de érdekelt a dolog, így belevágtam.
Előtte azonban még dolgoztam fél évet Bécsben, Ausztriában és egy felet Németországban is. Ez azért érdekes, mert egy Székesfehérvárnál jóval kisebb településen, a mintegy 15-16 ezer lakossal rendelkező Altdrofban voltam játékos-edző a helyi kis "ékszerdoboz" tenisztelepen, ahol mindenkinek szívügye volt a sportág. Egy olyan közösségre leltem, ahol maguk az egyesületi tagok működtették a helyi önkormányzattal karöltve a tenisztelepet és magát a sportágat. Az első tanítványom egy mérnök fiatalember volt, aki elmesélte, úgy vették fel a klubba, hogy aláírattak vele egy olyan nyilatkozatot, vállalást, ami garantálja, hogy mint tag a hat hónapos szezon alatt vállalnia kell egy hetes szolgálatot a teniszklubban, ami azt jelentette, hogy neki kell kiszolgálnia a többieket a büfében, illetve mint amolyan gondnok kell működnie. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a polgármestertől a lelkészen át a tőzsdeügynökig mindenki aktív részt vállalt a klub életéből ,működéséből. Ezt azért volt fontos számomra elmondani, mert ezek után jöttem Fehérvárra, ahol egy kicsit más közeggel találkoztam, finoman fogalmazva is nehéz volt az indulás. A közösség kialakulása évekbe telt, amíg azok a családok jöttek be az életembe, akikkel együtt tudtuk csinálni, szervezni a közösségi életet.
- Mi volt a legnehezebb ebben az időszakban?
- Lelkileg volt nehéz, mert a rendszerváltás után egy olyan klientúrával találkoztam, akik megszokták a régi rendszerben hogy ingyen kapták a tenisz pályákat, az oktatást, mindent. Nem volt egyszerű elérni azt, hogy megértsék, fizetni kell már a szolgáltatásokért, különben nem lehet fenntartani a létesítményt és magát az oktatást sem. Ez egy kissé furcsa volt számomra, de mivel jött egy fiatalabb generáció is közben, aminek a tagjai már ebben kezdtek el tevékenykedni, végül sikerült, nekik is köszönhetően áthidalni ezt a problémát. 4-5 évbe telt, amíg mind a gyerekek tanfolyami létszámában, mind pedig a felnőttekében, az ő oktatásukban is összeállt minden, hogy megszerették ezt a játékot és közeget. A következő lépés az volt, hogy rendezvényeket kezdtem el szervezni, családi tenisz napokat, ahol a kicsik és a nagyok együtt tudtak teniszezni. ebben nagy segítségemre volt egy akkoriban bevezetett új módszer, a "Play and Stay" módszer, amit egy angol szakember, Mike Barrell talált ki, annak apropóján, hogy 23-24 évvel ezelőtt egy nemzetközi tenisz konferencián a világ minden részéből összesereglett szakemberei elhatározták, hogy kidolgoztak egy olyan rendszert, ami megkönnyíti különböző generációk együtt sportolását, a különböző képességek összehangolását, mivel minden embernek más-más erősségei és gyenge pontjai voltak, vannak a teniszben. A Barrell-módszer úgy nézett ki - amit most itt ezzel az asztalra helyezett három labdával illusztrálok -, hogy az első fokozat, a piros labda, a normálisnál egy picit nagyobb méretű, de nagyon könnyű játékszer, amit a tanítvány rögtön az első foglalkozáson át tud ütni a másik térfélre, pedig egyébként még nincs olyan technikai tudása. A második fokozat a narancs színű labda, ami már hasonlít az alap kemény labdához, de még mindig annál puhább, ami szintén megkönnyíti a játék elsajátítását, majd jön a harmadik fokozat, a harmadik, a zöld labda, ami tulajdonképpen már majdnem megegyezik az eredeti, alap labdával. Ezeken kívül fontos, hogy a pici, könnyű labdánál 11 méteres, a narancsnál a szabvány pálya kétharmadának megfelelő méretű pálya áll rendelkezésre, majd a zöld labdánál már jön a teljes, szabványos méretű pálya, tehát ez, hogy fejlődött módszertanilag is a játék oktatása, nagyon sokat segített nekem. Főleg, amikor családi napokon nagymamák, nagypapák jönnek, meg kell könnyíteni a feladatokat, s hogy legyen sikerélmény. Ez kemény, versenylabdákkal szinte lehetetlen volna, úgyhogy ez a módszer segít eltüntetni az életkorral járó és képességek adta különbségeket a játék tekintetében.
- Ebben az időszakban már létezett az Alba Bianca Tenisz Club? Mert én úgy emlékszem, legalább 29-30 éve annak, hogy először találkoztam a neveddel a klub által.
- Igen, valóban,
1994-ben alapítottam a klubot, éppen tavaly voltunk 30 évesek, amit egy nagy családi tenisz nappal ünnepeltünk. A 31. évébe lépett a klub, onnantól kezdve már megpróbáltam még tudatosabban szervezni az életet, pl. pályázni, mert azt el kell mondani, hogy egy sporttevékenységgel foglalkozó edzőnek, a szakmai részen túl vállalkozónak, és pályázatírónak is kell lennie, sokfajta színtéren kell helytállnia.
Amikor megalapítottam az Alba Bianca TC-t, a gyerekoktatás mellé négy kerekesszékes fiatal is bejött az életembe, velük pedig egy új nyitány következett, a kerekesszékes tenisz. Ekkor mind belföldön, mind külföldön kerekesszékes oktatáson vettem részt, és ez a négy fiatal volt, akikkel még intenzívebbé tudtuk tenni a családi tenisz programokat. Később alapítottunk egy mozgássérültekkel foglalkozó egyesületet is, amely az elmúlt években baráti társasággá formálódott, szelídült, de volt egy nagyon intenzív tíz évünk, amikor sok programot csináltunk, családi napokat, képzéseket, jó hangulatú eseményeket.
- Ezzel megérkeztünk a jelenbe. Mi az amivel, illetve akikkel most foglalkozol? Bevallom, a Facebookon leskelődtem kicsit és láttam, hogy csak az elmúlt időszakban jártál képzésen, a Balatonnál is volt program, amin főszerepet vállaltál, illetve a csákvári reformátusokat is oktatod. Szóval, azt nem lehetne állítani, hogy unatkozol manapság.
- Nem, valóban így igaz. Gyakorlatilag három szegmense van a dolgoknak: először is én már 16 éve iskolatenisszel is foglalkozom, tavaly még hat suliban tevékenykedtem, de mára csak egyet tartottam meg: a Telekiben a kezdetektől, immár 16 éve az első és a harmadik osztályosoknak tartok foglalkozásokat a mindennapos testnevelés keretében Tehát az iskolatenisz nagyon erős az életemben.
Emellett éves szinten - gyakorlatilag napi jelleggel - tanfolyami edzéseket is tartok, nyáron tábort a gyerekeknek, illetve 11. éve csináljuk a Nálad a szerva, Nagyi! nagyszabású rendezvényünket, amelynek a keretein belül 200-250 ember teniszezik, nagymamák, nagypapák, szülők a gyerekeikkel együtt. A harmadik történet az életemben egy évvel ezelőtt jött be, amikor
a csákvári református lelkész házaspár, akik barátaim, és rendszeresen teniszeznek nálam a gyerekeikkel együtt, ők hoztak Kárpátaljáról, egy kis faluból, Csongorból egy ottani lelkész házaspárt, Sándort és Tímeát és velük az elmúlt nyáron harminc konfirmandus fiatalnak, 15-15 fiúnak és lánynak, tartottam egy ötnapos képzést a már említett Play and Stay módszerrel, mozgó kis hálókkal kint voltunk Kárpátalján. Ennek folytatásaként pedig nemrégiben, novemberben megcsináltuk a második fordulót, újra kint voltam Kárpátalján és egy három napos képzést tartottunk. Tehát a határon túli projekt is beindult
és legközelebb úgy néz ki, hogy kora tavasszal fogok harmadszor is kimenni, folytatni a képzést. Nagyon érdekes, hogy a csákvári nagytiszteletű Gere Gábor lelkész úr nagyon intenzíven éli ezt a munkát meg, és az egyházi élet nem csak a templom falain belül, hanem azon kívül is igen erős. vannak kulturális programok, s minden szerdán este 7-től közösségi teniszre kerül sor a play and Stay módszerrel - hiszen a közösség tagjainak jelentős része már nem fiatal -, megkönnyítve élvezik a teniszt.
- Téged ismerve csodálkoznék, ha nem volnának már konkrét terveid a következő évekre vonatkozóan, a közeljövőt illetően. Kérlek, oszd meg ezeket velünk.
- Mivel ebben az évben már 64 éves leszek, az egészségem megőrzése az alap, ameddig csak lehet, ez a legfontosabb, illetve az, hogy ezzel együtt minél tovább tudjam a gyerekeket tanítani, oktatni. Ez számomra azért is fontos, mert nem csak szimplán a teniszt, mint sportot, játékot tanítjuk meg nekik, hanem ez alatt formáljuk, neveljük őket egy picit, a játék történetével is megismertetjük őket. Mindannyian formálódunk egy életen át, és a tenisz az, ami elkísérhet mindvégig, egy olyan híd, ami sokszor hasznos lehet. Elmész külföldre, kapsz egy ösztöndíjat, s amikor megérkezel, bemész a helyi teniszklubba, ahol rögtön el is kezdheted a kapcsolatépítést, s ez nem rossz dolog. Idén éppen 45. évembe lép az edzői tevékenységem, s ebből a szűk fél évszázadból rengeteg visszajelzést kaptam, kapok a tanítványaimtól New Yorktól Tokióig, hogy milyen tenisszel kapcsolatos élményeik, sikereik vannak, még ha csak amatőr szinten is. Egyet említenék konkrétumként: egyik korábbi tanítványomat beválogatták az egyetemi csapatba, s ez által végig járta Kanadát, amit ő nagy élményként osztott meg velem. El is mondom a "gyerekeimnek", hogy a tenisz mikor fog segíteni életük folyamán, egy munka, vagy tanulás alkalmával, úgyhogy a legfőbb tervem az, hogy minél több ideig szeretnék a pályán maradni és generációkat oktatni.