Új alelnökökkel erősít a FIVOSZ Fejér vármegyében
Fehérvár Médiacentrum fotója
FIVOSZ
Új alelnökökkel erősít a FIVOSZ Fejér vármegyében

Fókuszban a közösségépítés és a fiatal vállalkozók támogatása.

Két új alelnökkel bővül a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) Fejér vármegyei szervezete. A cél egy olyan nyitott, támogató és inspiráló közösség kialakítása, ahol a fiatal vállalkozók nemcsak vállalkozásvezetési és egyéb szükséges tudással, hanem emberi kapcsolatokkal is gazdagodhatnak. Tóth György, a FIVOSZ Fejér vármegyei elnöke szerint a szervezet új vezetői fontos szerepet játszanak majd a helyi közösség építésében.

„A két új alelnökünkkel határozottan erősödik a szervezet a vármegyén belül. Nagy szükség van az utánpótlásra, a fiatal generációra a vállalkozásoknál is, hiszen a lendületet és az új ötletek egy részét ők szolgáltatják. Szeretnénk egy olyan közösséget építeni vármegyei szinten, ahol egymás problémáira és kihívásaira érdemben tudunk reagálni, edukatív jelleggel tartani előadásokat és tanítani is a fiatalokat arra, hogyan is legyenek jó vállalkozók” – fogalmazott.

Egyik új alelnök, Szabó Dániel, 23 éves fotográfus, aki több mint öt éve tudatosan építi vállalkozását Székesfehérváron. Saját elmondása szerint régóta kereste azt a közösséget, amely nemcsak a szakmáról, hanem az összetartozásról is szól.

„Mindig is hiányzott egy olyan közeg, ahol hozzám hasonló fiatal vállalkozókkal tudok beszélgetni a nehézségekről, sikerekről vagy akár csak a mindennapi kihívásokról” – mondta Szabó Dániel. – „A FIVOSZ pont azt a közösséget testesíti meg, amit már évek óta elképzeltem. Hiszek abban, hogy a közös gondolkodás, a rendszeres találkozások és az egymás támogatása valódi értéket teremthet helyben is.”

A másik új alelnök, Ravasz Csaba, közel tíz éve tevékenykedik a vállalkozói világban, és saját tapasztalatai alapján különösen fontosnak tartja a közösségi összetartozást.

„Az elmúlt évek alatt megtapasztaltam a vállalkozói magányt – azt, amikor minden döntés és felelősség rád hárul, és nincs kivel megbeszélni a dilemmákat” – fogalmazott Ravasz Csaba. – „Ezért tartom fontosnak, hogy olyan közösséget építsünk, ahol nemcsak üzleti kapcsolatokat ápolunk, hanem valódi, emberi beszélgetések is helyet kapnak. Egy hely, ahol merünk kérdezni, fejlődni és egymást segíteni.”

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek