A tavalyi bajnok edzője lett az Alba új trénere
Fehérvár Médiacentrum fotója
Krzysztof Czychomski
A tavalyi bajnok edzője lett az Alba új trénere

Nem tétlenkedett sokáig a fehérvári férfi kosárcsapat menedzsmentje, néhány nappal Lluis Riera menesztése után már be is jelentették az új tréner érkezését.

Bejelentette a hétfőn menesztett vezetőedző, Lluis Riera utódját az Alba Fehérvár NB I/A-s férfi kosárlabdacsapata. A távozó spanyol helyére a Szolnokkal a legutóbbi idényben bravúros bajnoki címet szerző Oliver Vidint szerződtette a klub vezetősége. A szerb Vidin nyáron a nagy siker után távozott a Tisza partjáról, azóta a szlovák válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett.

Az új szakvezető az Alba Regia Sportcsarnokban szombaton 18 órakor kezdődő, ZTE elleni meccsen irányíthatja először az Albát, amely jelenleg negyedik a bajnoki tabellán, hogy mögötte további öt csapat áll hasonlóan 4 győzelemmel és vereséggel. Tehát a tülekedés óriási, egy vereséggel azonnal ki lehet csúszni az első nyolcból.

A 47 éves szerb edző korábbi karrierjét érmek és győzelmek jellemzik: Szlovákiában és Finnországban is bajnoki aranyat nyert, Lengyelországban kupagyőztes lett. Több korosztályos és a szerb felnőtt válogatott mellett is dolgozott másodedzőként.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek