Fehérvári cég nyert nemzetközi nívódíjat
Fehérvári cég nyert nemzetközi nívódíjat
Fehérvári cég nyert nemzetközi nívódíjatA fehérvári céget PREFA anyagok használata után nevezték a magyarországi nívódíjra, amelyet az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége írt ki. Ezt a díjat megnyerte a vállalkozás a Don-kanyar Emlékkápolna felújításáért.
„Kijött a nemzetközi zsűri és megvizsgálta a mi munkánkat, és ezek után ők jelöltek minket a Nemzetközi Tetőfedő Szövetségnek a díjára, az IFD Awardra, amely Pozsonyban került megrendezésre egy nagyon rangos nemzetközi díjátadó keretén belül. Ott 22 ország közül a fémlemezfedés szekcióban sikerült megnyernünk a nemzetközi díjat" – mondta el Vén Balázs, az Appreggio Bt. ügyvezető igazgatója.
Így nézett ki a Don-kanyar Emlékkápolna mielőtt a pákozdi Katonai Emlékpark pályázatot írt ki az épület felújítására. A kivitelezést a székesfehérvári cég nyerte el.
„Engem személyesen is érintett maga a téma, mivel a Don-kanyarban a nagypapám mint hadi tudósító megfordult és nagyon nehezen élte túl ezt a megpróbáltatást. Számomra ez a munka nagyon-nagy jelentőséggel bírt. Olyan dolgot sikerül magam után hagyni, amely generációkra meghatározza ennek a helynek a látképét, ennek az egésznek a kifejezését, hogy milyen áldozatot hoztak azok a katonák, akik elestek a Don-kanyarban” – mondta el Vén Balázs.
Az eredeti állapotú épület vázát bescannelték, amely alapján 3D-s rajz alakult ki, ebből kezdtek el dolgozni a szakemberek. Az épület eredetileg fa szerkezetre volt építve, ezt kiváltották acél dobozszerkezetre, erre épült rá egy fa váz, amelyet PREFA lemezekkel borítottak be.
A kápolna felújításán hat hónapot dolgoztak a szakemberek. Végül sikerült olyan állapotra felújítani a kápolnát, mint amilyennek 1993-ban megépült. A lemezfedésnek köszönhetően pedig több évtizeden keresztül ilyen szép maradhat a kápolna.



