Érzékenyítés a sporton keresztül a Bugátban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richárd
Érzékenyítés a sporton keresztül a Bugátban

Judózhattak és kipróbálhatták a csörgőlabda játékot is a Bugát Pál Technikum diákjai. A Sport Start Kör SE munkatársai az érzékenyítés jegyében vitték el az iskolába a foglalkozásokat.

A csörgőlabdameccs szabályait ismertették először a Bugát Pál Technikum diákjainak. A mérkőzés előtt felkerültek a szemtakarók, elfoglalták a pályán a helyüket a játékosok, és ezek után kezdődhetett el a meccs. A nehéz csörgőlabdát nem is olyan egyszerű elkapni, megfogni úgy, hogy ne szerezzen pontot az ellenfél.

A csörgőlabdát a látássérültek játsszák, de másnak is örömet szerezhet a játék. Szerdán a Bugátba érkeztek a Sport Start Kör SE munkatársai, hogy a csörgőlabdával és a judóval érzékenyítsenek.

"Ez a két sportág is olyan mint bármelyik másik. Azokat az értékeket közvetíti, amiket a sportból lehet tanulni, a küzdeni akarás, a kitartás, a mozgás szeretete. Most ezzel a két sportággal vagyunk itt, de bármelyik másik két sportággal lennénk itt, ugyanezeket az üzeneteket adnánk át" - mondta el Nagy Gergely, a Sport Start Kör SE sportigazgatója. 

A diákok a judo alapjairól tájékozódhattak és próbálhatták ki a sportot testnevelés óra keretében. Láthatták küzdeni Fóris Norbert parasportolót, aki hatévesen kezdett el dzsúdózni, és többek között utánpótlás-világbajnoki második és utánpótlás Európa-bajnoki első helyezéssel büszkélkedhet.

"Nagyon komoly közösségi élményt ad nekem a sport, hogy van hova tartoznom, van akikkel együtt tudok küzdeni, illetve egy napirendet is ad, mert meg van az edzések fix időpontja, ott kell lennem az edzésen, ez nekem nagyon sokat segít. Mint egy átlagember számára is, egy testi-lelki feltöltődést jelent a sport" - mondta el Fóris Norbert parasportoló.

A Bugátban a fogyatékossággal élők napjához kapcsolódóan egy egész hét szól az érzékenyítésről. Azokon a napokon festeni, rajzolni, sportolni lehet, kipróbálni, hogy milyen akár a látássérültek élete.

"Fontosnak tartjuk, hogy a tanulók megtapasztalják azt, milyen lehet vakon sportolni, látássérültként. Úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos, hogy a gyerekek érzékenyítve legyenek már fiatal korban, megtapasztalják, hogy a fogyatékkal élőknek mennyire más az életük, a mindennapjaik a világban" - hangsúlyozta Győri Marianna, a Bugát Pál Technikum igazgatóhelyettese. 

A Sport Start Kör SE programjain egész nap részt vehettek a diákok. A testnevelés órákon egy-egy osztály bontásban, mindkét sportot, a csörgőlabdát és a judót is megtapasztalhatták az érzékenyítés jegyében.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek