Hazai pályán nyert a MÁV Előre női csapata
Hazai pályán nyert a MÁV Előre női csapata
Hazai pályán nyert a MÁV Előre női csapataHazai közönség előtt 3-1-re legyőzte a TFSE csapatát a MÁV Előre Foxconn a női röplabda Extraliga alapszakaszának 5. fordulójában. Kaszap Tamás együttese ezzel a 3 ponttal 5 egységnél tart, ami a 6. helyhez elég jelenleg a bajnoki tabellán.
Az első szettet tükörsimán abszolválta a Loki, amely először 9-6 után robbantott egy 8-0-ás rohammal, majd 17-9-nél jött egy újabb nyolcas nyerő széria, amivel 25-9-re le is zárta a nyitó etapot a kék-fehér alakulat, melyben másfél év után ismét játszott a korábbi válogatott kiválóság, Király-Tálas Zsuzsanna, akinek a hatalmas rutinja sokat érhet a fiatal csapat számára.
A második játékrészt is magabiztosan hozta 25-18-ra a fehérvári csapat, ám a következőben jött egy erőteljes hullámvölgy, ami csak részben magyarázható azzal, hogy 2-0-ás vezetésnél már nagyon közel volt a meccs behúzásához, mert - nem megbántva a TFSE lányait -, egy, az élmezőnyhöz tartozó, 4 közé igyekvő együttesnek nem fér bele egy 1-8-as kezdés a mezőny alsó feléhez tartozó ellenféllel szemben, amely aztán a szettet is simán elvitte 25-16-ra.
A negyedik játszmában fokozatosan tért magához a MÁV Előre Foxconn. Ehhez 7-7 után kellett egy 5-1-es széria, ami megalapozta a 25-20-as részsikert, egyben a meccs 3-1-es megnyerését. Nem volt sétagalopp, de a papírforma beigazolódott. Hazai oldalon Andrikopoulou szerezte a legtöbb (17) pontot, mellette még Dziuba (14) és Hollósi (10) ért el kétszámjegyű termést.
A Loki a következő körben - ugyancsak a MÁV Előre Röplabda Centrumban - a sereghajtó Szent Benedek RA csapatát fogadja november 19-én, szerdán 16.00 órakor. Ezen a találkozón kötelező az újabb 3 pont besöprése, ugyanis szombaton (november 22.) már a bajnoki címvédő, idén is hibátlan Vasas Óbuda vendégeként több, mint meglepetés lenne a pontszerzés.



