Rangadót nyert a Volán az ICEHL-ben
Rangadót nyert a Volán az ICEHL-ben
Rangadót nyert a Volán az ICEHL-benVarga Balázs, Hári és Campbell góljaival 3-1-re legyőzte a MET Arénában régi regionális riválisát, az Olimpija Ljubljanát a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák bázisú ICEHL-ben, így továbbra is a 9. helyen áll a tabellán, ám már csak három ponttal lemaradva a 7. Salzburgtól és öttel a közvetlen playoff-pozícióban tanyázó Villachtól.
A meccset az idén félelmetesen gólerős (25 meccs 103 találat) szlovén gárda kezdte jobban, miután a 9. percben emberelőnyben (Stajnochot állították ki két percre) Marly Quince révén megszerezte vezetést. Ekkor nem sokan gondolták, hogy ez lesz az utolsó gólja is egyben a zöld-fehér együttesnek. A Volán semmivel sem volt rosszabb, mint ellenfele, de sokáig nem talált fogást rajta. Egészen a második játékrész közepéig, amikor a 30. minutumban Hári és Cheek előkészítését követően Varga Balázs egalizált.
A döntés a záró 20 percre maradt. Ezt nagyon megnyomta a hazai alakulat, szinte felborult a pálya, nem utolsó sorban annak köszönhetően, hogy a fáradó ljubljanaiak egyre többször szabálytalankodtak, így sorban kapták a kiállításokat. A műfajban jó "kiképzőnek" számító új edző, Ted Dent hatása itt érződött erőteljesen a Volánon, mert gyorsan járatták a korongot és sokat lőttek kapura játékosai. Láss csodát! Két gól is született ezekből: a 46. percben Hári János, hét perccel később pedig Campbell vette be Lukáš Horák kapuját, eldöntve a meccs sorsát.
Ezzel a 3-es sikerrel a megfelelő önbizalommal utazhat a hétvégi tiroli túrájára a Hydro Fehérvár AV19, amely szombaton 17.30-kor Innsbruckban, másnap 16.00 órakor a sereghajtó Vorarlberg otthonában lépnek jégre, mindkét esetben a győzelem esélyével.



