Az Alba nehezen nyert, a DKKA simán kikapott
Fehérvár Médiacentrum fotója
Alba Fehérvár / Simon Erika
Az Alba nehezen nyert, a DKKA simán kikapott

A fehérvári férfi kosarasok nehezen lendültek játékba, végig izgulniuk kellett, de behúzták a fontos győzelmet. A DKKA hölgyei a közvetlen riválisok közé tartozó BEAC-tól szenvedtek vereséget.

A kezdésnél beragadt, nehezen találta a ritmust, így végig szoros meccsre kényszerült az OSE Lions ellen az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszának 10. fordulójában. Oliver Vidin együttese végül izgalmas végjátékban, a 21 pontos Vojvoda, a 20-ig jutó Pongó, valamint a 12 egységig jutó Philmore vezérletével 87-84-re nyert, ezzel pedig fellépett a bajnoki tabella 3. helyére 6 győzelemmel és 4 vereséggel.

Az edzőváltást követően néhány nappal magabiztos sikert aratott a fehérvári együttes, majd rögtön jött a válogatott szünet, amit kemény munkával töltött az új, szerb tréner vezetésével, aki a legutóbbi idényben meglepetésre bajnoki címig vezette a Szolnokot, tehát tudja, mit csinál. Az újdonsült munkatempó kicsit nehézzé tette a lábakat, ez látszott a meccs elején, el is lépett rögtön 10-0-ra az oroszlányi alakulat! Pongó triplája törte meg a keserves első szűk négy percet, de továbbra sem találta jobbik arcát a házigazda, nem okozott agy meglepetést, hogy mínusz nyolccal zárta az első 10 percet.

27-19-ről kezdte meg a felkapaszkodást az Alba, Philmore két dobásból öt egységet termelt egy percen belül, máris csak három volt közte. Csakhogy nem szaladt tovább így a szekér, az OSE is tartotta magát és a vezetését. Rendszerint 6-8 ponttal a kék-fehérek előtt járt, akik még egyszer felzárkóztak 3 egységnyire (24-27), de megint ellépett nyolccal az OSE. Végül a nagyszünetig megfelezte ezt a vendéglátó egylet.

A meccs második felében már vezetett néhányszor az Alba, de még mindig többször állt jobban az Oroszlány. Idegőrlő végjáték következett, s ebből jobban jöttek ki a hazaiak. 66-66-ról indult a végső etap, hektikus volt a meccs, ide-oda billegett. Bő 1 perccel a befejezés előtt 82-81-re vezetett az OSE, amikor Omenaka, majd Vojvoda duplája is a kosárba hullott, mint ahogy Pongó két büntetője is, így végül 87-64-re hozta a meccset az Alba. Mindezt úgy, hogy az OSE jobban dobta a triplákat és megnyerte a lepattanó csatát is! Viszont a büntetővonalról csak 45%-os volt. Gyakorlatilag ez döntött.

A következő fordulóban, december 12-én, pénteken Kecskeméten a KTE vendége lesz a fehérvári csapat, amely újra a győzelemért harcolhat majd.

Erre szombat este nem volt esélye a Dávid Kornél KA női együttesének, amely a fővárosban az ELTE-BEAC vendégeként kapott ki 83-64-re. 

A mérkőzésen - nem először - a második negyed volt a kritikus, amit 30-13-re bukott el Gáll Tamás együttese. Egyébként kiegyenlített csatát láthattak a nézők. A DKKA-ban nem volt most igazi vezér, a szinte mindig 20 felett dobó Deans is megállt 3 pontnál, ami tőle igen szokatlan. 

A 11-11 pontig jutó Dávid Mia és Simmons, valamint a 10 egységet összekaparó Küllős produkciója volt elfogadható.

A fehérvári csapat a következő körben, december 14-én, vasárnap 18.00 órakor a listavezető NKA Universitas Pécs vendége lesz.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek