Elismerés-Kovács Dóra kapta az Érdy János Emlékérmet
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Elismerés-Kovács Dóra kapta az Érdy János Emlékérmet

A 2025-ös esztendő díjazottja, Kovács Dóra a munkásságával jelentősen hozzájárult a Nemzeti Emlékhely és a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont ismertségéhez, és segíti a felkészülést a 2038-as Szent István Emlékévre.

Kovács Dóra, a Szent István Király Múzeum múzeumpedagógusa 2016 végén csatlakozott az intézmény csapatához, és példaértékű aktivitásával, elhivatottságával hozzájárul a nemzeti örökség élővé tételéhez. Munkáját kezdettől fogva a nyitottság, a precizitás és a szakmai alaposság jellemzi. Már a belépését követő időszakban is komoly szerepet vállalt az intézmény több kiemelt jelentőségű projektjében elsősorban múzeumpedagógusként, de gyakran átfogóbb szervezési, programkoordinációs feladatokban is közreműködött.

A Nemzeti Emlékhely bemutatása, értékeinek közvetítése és a történelmi tudatosság fejlesztése különösen közel áll hozzá. Múzeumpedagógiai tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a helyszín történelmi jelentőségét minden korosztály számára érthetően és élményszerűen közvetítse. Tematikus sétái és foglalkozásai során a látogatók nem csak megismerhetik Szent István legendáját és az egykori koronázó bazilika történetét, hanem elmélyülhetnek a helyszín spirituális és nemzeti örökséget hordozó üzenetében is. Programjai különösen népszerűek az iskolás csoportok és családok körében, mivel egyszerre kínálnak történelmi ismeretanyagot és személyes élményeket.

Aktív szerepet vállalt a Nemzeti Örökség Intézete által életre hívott Nemzeti emlékezetpedagógiai program megvalósításában is, melynek célja, hogy a fiatalabb generációk számára is elérhetővé tegye a történelmi emlékezet és a nemzeti identitás erősítésének lehetőségét. Kovács Dóra évről évre aktív közreműködője az Emlékhelyek Napja alkalmából szervezett programoknak, ami nemcsak szervezési, hanem szakmai szempontból is jelentős: tematikus foglalkozásai, tárlatvezetései és interaktív programjai hozzájárulnak ahhoz, hogy az emlékhely élő, befogadható és szerethető történelmi térként éljen a látogatók emlékezetében. 

Az 1998-ban alapított Érdy János Emlékérem annak a természetes személynek adományozható, aki a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzése, bemutatása érdekében kiemelkedő munkát végzett. Névadója Érdy János régész, akinek vezetésével 1848 decemberében Székesfehérváron, az egykori Nagyboldogasszony-bazilika romterületén feltárták III. Béla király és felesége, Antiochiai Anna sírját.

A díj létrehozásával az volt a város szándéka, hogy nemzetünk történelmi bölcsőjével, a Nemzeti Emlékhellyel foglalkozó és a közösséget elhivatottan szolgáló kollégákat ismerjék el. Előnyben részesítik azokat a szakembereket, akik a nagy nyilvánosságot segítik a hely szerepének, jelentőségének megismerésében. Ebben a folyamatban megkerülhetetlen szerepük van a különféle ismeretterjesztő rendezvényeknek, közösségi eseményeknek és a múzeumpedagógiának-fogalmazott Cser-Palkovics András, polgármester.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek