Nem kötődik, de van, hogy sír a fehérvári életmentő
Nem kötődik, de van, hogy sír a fehérvári életmentő
Nem kötődik, de van, hogy sír a fehérvári életmentőA Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója az augusztus 20-ai ünnepi közgyűlésen Székesfehérvár díszpolgára kitüntetést vehetett át.
Pavelcze László a fehérvári kórházban kezdett el dolgozni, és akkor még fogalma sem volt arról, hogy ezek az évek terelik későbbi hivatása felé. A kórház mosodája volt a Rescue24 parancsnokának első munkahelye, majd a konyhában is megfordult, később műtős és beteghordó lett belőle. Aztán átigazolt a mentőkhöz, és innen már egyenes út vezetett a speciális mentőcsapat megalakításához.
Az elmúlt évtizedekben hatvannyolc nemzetközi bevetésen – földrengés, árvíz, vihar sújtotta területeken – több tucat ember életét mentette meg társaival.
Pavelcze László a Fehérvár Médiacentrumnak úgy nyilatkozott, bár fontos számára, hogy az ünnepségen kollégái is jelen voltak, a legmeghatóbb pillanat mégis az volt számára, amikor feleségével és nyolc gyermekével együtt állhatott a színpadon.
Pavelcze László oda megy, ahonnan mások elmenekülnek. És ez nem véletlen: a hátrahagyott embereknek segítségre van szükségük. És ő arra tette fel az életét, hogy mindent megtegyen értük.
Pavelcze László utolsó bevetése a földrengés sújtotta Törökországban volt, ahol csapatával hét ember életét mentették meg: kiemelték őket a romok közül. Ez a bevetés élénken él emlékezetében, hiszen egy gyermek testvérpár élete múlt rajtuk.
Az ő kimentésük volt a csapat számára a legnehezebb feladat. Azt a parancsot kapták, hogy hagyják el a helyszínt, és olyanok életét mentsék meg, akiket könnyebben ki tudnak emelni.
Bár iszonyatos mennyiségű rom alatt feküdt a kislány és a kisfiú, és lehetetlennek tűnt a küldetés, ők mégis maradtak, mert tisztán hallották a gyerekek hangját: "A megmentés pillanatában eufória van, akkor is sírunk. Nagyon sokszor van, amikor nagy mafla felnőttek összeborulnak és sírnak. De szerintem ennél egészségesebb dolog nincs. Ha ezt a feszültséget is bent tartanánk, az a mi szervezetünket rombolná."
A veszélyhelyzet-kezelési igazgató minden megmentett ember arcára emlékszik: "Ha bevillan egy kép, pontosan tudom, hogy az arc kinek a tekintetét rejti, hol és milyen körülmények között találkoztunk."
Ennek ellenére, csak egyetlen asszony volt, akivel a megmentése után újra találkozott. Pavelcze László élete egyik legmeghatározóbb élménye volt ez a pillanat, de lelkileg nagyon megviselte a találkozás. Talán ezért is vallja, hogy a mentőcsapat tagjainak nem szabad kötődniük ezekhez az emberekhez, szándékosan megpróbálnak távolságot tartani tőlük.
Pavelcze László fejében többször megfordult már, hogy visszavonul. De ha jön a hívás, gondolkodás nélkül útnak indul: "Abban a pillanatban, ha elkezdek a munkámról álmodni, abba fogom hagyni. Lehetek én akármennyire penge, ha az ember idegrendszere feladja, akkor abba kell hagyni! Tudni kell, mikor jön el ez a pillanat. De én nem tartok még itt!"
