A Dág ellen is hibátlan maradt a MÁV Előre
Fehérvár Médiacentrum fotója
MÁV Előre SC
A Dág ellen is hibátlan maradt a MÁV Előre

A Loki férfi röpisei nem lassítanak a hazai pontvadászatban, a 14. találkozójukat is szettveszteség nélkül húzták be, így továbbra is hibátlanok.

Hazai pályán sima, 3-0-ás győzelmet aratott a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában a MÁV Előre Foxconn a SWISSTEN DÁG KSE ellen. Omar Pelillo alakulata ezzel 14 meccs után is hibátlan, minden meccsét 3-0-ra nyerte meg, úgy, hogy a húzóemberek sokat pihentek.

Az első szettben 7-3-ra lépett el a fehérvári csapat, majd felzárkózott a Dág, de újra ellépett a Loki, 19-11-ig robogott, majd 25-14-nél zárta le a nyitó etapot. A második játszmában is hasonló volt a forgatókönyv, 9-8 után lett percek alatt 14-8, majd 19-12, a vége pedig 15-17.

A harmadik, egyben utolsó játékrész annyiban különbözött a másik kettőtől, hogy ebben már vezetni is képes volt a Dág, de aztán még utoljára felpörgött kicsit a MÁV Előre Foxconn, és 25-20-nél pontot tett a szett, és egyben a meccs végére.

Az erőltetett menet kedden (február 10.) folytatódik, amikor majd az újonc Szolnok vendége lesz este 20.00 órakor.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek