A MÁV Előre a tartaléksorával is behúzta kecskeméti meccsét
Fehérvár Médiacentrum fotója
MÁV Előre SC
A MÁV Előre a tartaléksorával is behúzta kecskeméti meccsét

Komoly erőltetett menet közepette kulcsjátékosai zömét pihentetve kerekedett felül a KRC fiatal csapatán idegenben a Loki férfi csapata.

Az elmúlt hetekben gyakorlatilag 3 naponta játssza mérkőzéseit a férfi röplabda Extraligában a MÁV Előre Foxconn. A bajnoki címvédő szombat este Kecskeméten a KRC vendégeként lépett pályára, s a 23 pontig jutó Kecskeméti Bálint vezérletével 3-0-ra nyert, a 19. találkozóján is magabiztosan diadalmaskodva.

A nagy terhelés közepette Omar Pelillo vezetőedző alaposan megrotálta a csapatát, a kulcsjátékosok közül ezúttal hiányzott Szabó Vilmos, Eke, Pesti, Ljaftov és Takács, de Zvicer és Slaibe is keveset volt a pályán. A tartaléksor is ellenfele fölé nőtt, de azért minőségben ez a garnitúra jóval gyengébb, mint az alapcsapat.

Az első szettet nagyon simán húzta be 25-12-re a fehérvári gárda, ám a másodikban alaposan megszenvedett a lelkes házigazdákkal. Ezt az etapot szoros csatában nyerte meg 25-23-ra.

A harmadik- egyben végső - játszmában 15-13 után tudott érdemben ellépni a MÁV Előre Foxconn, amely aztán tarolt és 25-23-ra elvitte a szettet, 3-0-ra a meccset. Zvicer pontot érő sáncát követően Ambrus eredményes támadásbefejezésével került pont a mérkőzés végére.

A Loki a következő körben, március 3-án, kedden 19.00 órakor a DEAC-ot fogadja a MÁV Előre Röplabda Centerben.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek