Munkahelyeket teremtenek a városban - Vállalkozói fórumot rendeztek Székesfehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Munkahelyeket teremtenek a városban - Vállalkozói fórumot rendeztek Székesfehérváron

Vállalkozói Fórumot rendezett Székesfehérváron a VOSZ, vagyis a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Fejér vármegyei szervezete. A résztvevők egyebek mellett gazdasági elemzésekről és jövőbeni lehetőségekről hallhattak előadásokat.

Ismét vállalkozói fórumot rendezett Székesfehérváron a Vállakozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Fejér vármegyei szervezete. A VOSZ rendezvényének megnyitóján Tanárki Gábor, Fejér vármegyei főispán mellett Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, a vállalkozások adják a munkahelyek döntő részét a városban és az agglomerációban élőknek egyaránt. 

"Másrészt fontos, mert ebből van a helyi adóbevétele az önkormányzatnak, amit működtetésre, fejlesztésre tudunk fordítani, dehát nagyon sok társadalmi felelősségvállalási programban is részt vesznek a vállalkozások és fontos, hogy érezzük, tudjuk, hogy milyen környezet veszi őket körül, hogyan működnek, milyen kihívásaik, nehézségeik vannak, adott esetben egy önkormányzat mit tud tenni" – fogalmazott a polgármester.

A fórum első előadását Eppel János a VOSZ elnöke tartotta, aki a 2022-2026-os stratégiai mérlegről, valamint a további tervekről beszélt.

"Múlt évről és az elmúlt négy évről szeretnék egy beszámolót tartani, a stratégiánk akkori meghatározó elemeit idézzük fel, egyfajta visszatekintés, mérleget vonunk az elmúlt négy év eredményeiről, változásairól és egy rövid kitekintés a következő évek gazdasági tevékenységről, illetve konkréten a VOSZ cselekvési programjáról" – mondta Eppel János, a VOSZ elnöke.

A további előadások témáját a Vármegye gazdasági elemzése, a VOSZ Energetikai szolgáltatások és vármegyei energiaszövetkezetek, valamint a VOSZ Vállalkozásfejlesztés és szolgáltatások témakörei szolgáltatták.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek