Nyílt napot tartottak a NAV-nál
Fehérvár Médiacentrum fotója
Zsiday Ádám
Nyílt napot tartottak a NAV-nál

Középiskolásoknak tartott nyílt napot a NAV Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága. A diákok megismerhették egyebek mellett az adó- és vámigazgatási, illetve bűnügyi szakterület munkáját is.

A program egyik legnépszerűbb része a „navos árverés” szimulációja volt, ahol arésztvevők licitálhattak árverési tárgyakra, melyet játékpénzzel fizettek ki. A diákok megismerkedhettek a párlatok alkoholfokának meghatározásával, saját szemükkel láthatták, hogyan vizsgálják a szakemberek egy házi pálinka eredetét és alkoholtartalmát. A rendészeti vonal iránt érdeklődők számára látványos élményt nyújtott
járőrök felszerelésének bemutatója, beleértve a szolgálati eszközöket és a lefoglalt márkahamis termékek bemutatását. Több interaktív állomáson ismerkedhettek meg a középiskolások a Nemzeti Adó és Vámhivatal munkájával, ugyanis a szervezet ismét nyílt napot hirdetett.

Best, a reptéri keresőkutya munkájával is megismerkedhettek a nyílt nap résztvevői. A gyerekek csomagjai között elrejtett szagmintát is egyből kiszagolta. A hatéves ordas németjuhász gazdájával dolgozik Budapesten. Elsősorban csempész drogot, dohányt és cigarettát keresnek.

A tavalyi év alakult úgy, hogy Best lett az ország második legjobb keresőkutyája. Neki volt a második legtöbb felderítése a repülőtéren. Cigaretták, kábítószerek,  majdnem minden napra jut valami találatunk. Nagyon ügyes, nagyon eredményes kutya, nagyon büszke vagyok rá!  - mesélte Szigeti Gábor pénzügyőr főtörzszászlós, Best gazdája.

A nyílt napra 5 középiskolából várták a gyerekeket, összesen 80-an érkeztek a Hunyadiból, az I. Istvánból, a Szent Istvánból, az Árpádból és a Széchenyiből. 

A NAV a nyílt nappal nemcsak a hatóság munkájának ismertetését tűzte ki célul, hanem azt is,hogy a diákok megértsék a tudatos állampolgári magatartás és a szabálykövetés fontosságát.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek