Este mutatják be a Viktória nagyoperettet a Vörösmarty Színházban
Este mutatják be a Viktória nagyoperettet a Vörösmarty Színházban
Este mutatják be a Viktória nagyoperettet a Vörösmarty SzínházbanA történet szerint a háború után Viktória már új életet kezdett egy amerikai diplomata feleségeként, amikor váratlanul felbukkan régi vőlegénye, Koltay István, akit mindenki halottnak hitt. Ám a bonviván és a primadonna mellett két táncos-komikus és szubrett páros is színre lép, így már három szerelmespár küzd a boldogságért, három különböző temperamentummal, háromféle szenvedéllyel.
Az előadás rendezője, az egyik szereposztás Koltayja, Dolhai Attila, a Vörösmarty Színház igazgatója: "Úgy érzem, hogy jó munka volt, egy nagyon fontos állomása volt ennek az időszaknak az én életemben, hiszen a Vörösmarty Színház művészeivel most dolgoztam úgy igazán együtt és nagy öröm volt látni, tapasztalni, hogy mennyire szeretik ezt a munkát. Akarják, hogy ez siker legyen, és remélem, hogy ezt a közönség is fogja érezni."
Ferenczy-Nagy Boglárka társrendezőként vett részt az alkotó folyamatban. A fiatal fehérvári lány ismét a Vörösmarty Színházzal dolgozik: "Ez volt az első olyan komoly produkció, amiben társrendezőként voltam jelen. Ugye ez egy nagyon érdekes munkakör és azt hiszem, hogy számunkra se volt teljesen tiszta eleinte, ez hogy fog kinézni. Attilával tulajdonképpen karöltve próbáltuk ezeket a próbákat vezetni, azt hiszem, az én feladatom itt az volt, hogy minél hatékonyabban és effektívebben segítsem őt abban, hogy ez az előadás létrejöjjön és én mindent megtettem ennek érdekében."
A Viktória előadásban a színház társulatának minden generációja képviselteti magát. A közönség által jól ismert és szeretett színészek mellett bemutatkozási lehetőséget kapnak a legfiatalabb tehetségek és régebb óta fiatalok is.
"Mondhatnám azt is, jól éreztem magam, inkább azt mondanám, izgalmasan éreztem magam, mert 55 éves pályafutásomban először fordul elő, hogy operettben szerepelek. Eddig még soha nem voltam úgy színpadon, hogy egy nagy zenekar a lábaink előtt csodálatos zenét játszik, ettől nagyon izgalmas volt és rettenetesen nehéz" - emelte ki Trokán Péter színművész.
Április közepétől, a fehérvári közönség számára újra elérhető lesz az operett műfaja helyben is.
(Szerző: Török Laura)



