Máriási Zsolt - Ózdról Fehérváron át a kazah olajmezőkig
Máriási Zsolt - Ózdról Fehérváron át a kazah olajmezőkig
Máriási Zsolt - Ózdról Fehérváron át a kazah olajmezőkig- Mikor, hogyan, milyen körülmények között estél szerelembe a focival?
- Gyerekkoromban Ózdon kezdtem, végig járva a korosztályos ranglétrákat - akkor még nem voltak ilyen korosztályok, mint amik most vannak, csak serdülő és ifi csapatok - és utána kerültem ide, Fehérvárra, 18 éves koromban.
- A kezdetekről még annyit árulj el légy szíves, hogy az iskolában fertőztek meg a sporttal, vagy az utcán baráti körben?
- Tulajdonképpen akkor minden gyerek focizott. Az volt az első számú sportág. Ahhoz nem sok minden kellett, csak egy labda, meg viszonylag sima terület, a kaput azt megoldottuk a magunk módján, és rúgtuk, akikor csak lehetett.
- Volt a családban más is, aki példaként lebeghetett előtted a foci tekintetében?
- Apukám játszott egy kis falusi csapatban de az nem volt mérvadó, nem erőltette ráma focit soha, magam fedeztem fel a labdarúgás örömeit.
- Mikor kerültél Fehérvárra és ki volt itt először az edződ?
- 1986-ban kerültem ide, és Tajti Józsi bácsi volt az első edzőm.
- Gyakorlatilag te már a felnőttekhez érkeztél igazándiból, bár fiatal játékos voltál akkor. Nem volt ez nagy ugrás?
- Nagy volt, de nem okozott problémát.
Amikor ide igazoltam, akkor volt az UEFA-kupa-döntős csapat utáni generáció váltás, ennek jegyében több fiatal került az első kerethez, illetve igazoltak is fiatalokat, voltunk jó néhányan új fiúk a csapatnál, így pl. a Jónás Gyuszi, a Németh Zoli vagy éppen a Sallói Pisti. Az idősebb játékosok próbáltak külföldre menni, néhányan más csapatokba igazoltak. Ez a generációváltás adott lehetőséget sok ifjonc bemutatkozására, vagy arra, hogy több lehetőséget kapjon.
Ennek a projektnek voltam én is a része.
- És ez a projekt sikerült is, hiszen néhány év elteltével, a '88-89-es szezonban kis híján bajnokok lettetek a Vidivel, ha nincs az a pontszámítási rendszer, ami akkor elvette tőletek az aranyat, akkor egy bajnoki címmel most többje volna ennek a klubnak. Az az egy szezon élte meg azt a pontszámítási rendszert, amikor 3 pont annak járt, aki rendes játékidőben győzött, döntetlen esetén pedig azonnal jöttek a 11-esek, kettő pontot kapott a győztes, egyet a vesztes. Érdekes, hogy te is jó rúgótechnikával megáldott játékos voltál, sőt, a teljes magyar mezőny legbiztosabb lábú büntetőlövője, Csucsánszky Zoli is itt játszott, mégis ezek a 11-es párbajok nem jöttek jól a csapatnak, gyakorlatilag ezek miatt maradtatok le a bajnoki aranyról. Mi volt a titka annak a Vidinek, hiszen az egy nagyon eredményes, sok gólt rúgó, közönségszórakoztató csapat volt.
- Szerintem maga az edzésmunka, plusz ez a letámadásos játék, amit Kaszás Gábor forszírozott, tényleg nagyon jó volt, mert fiatal játékosokat épített be, akik húzták a csapatot, illetve megfelelő arányban voltak az idősebb, rutinosabb játékosok, akik tudták irányítani a játékot, s ebből egész jól kijöttünk. Na igen, ez a pontszámolásos rendszer kicsit megzavarta az egészet.
- Ennek ellenére azért sikerült bemutatkozni a nemzetközi kupában is, a válogatottban is viszonylag hamar. Emlékszel az első meccsedre egyébként a Vidiben, hogy mi volt az első NB I-es, illetve nemzetközi meccsed?
- Persze. Első meccsemen a Tatabányával játszottunk, én "csináltam" a 11-est, Kovács Feri berúgta, és nyertünk 1-0-ra. Ez viszonylag jó bemutatkozásnak minősült, nemzetközi meccs, azt inkább nem mondanám, nem volt olyan sikeres történet (A Grasshoppers elleni zürichi 3-3-as Intertotó-meccsen a hajrában szállt be Csucsánszky helyett. Ebben a sorozatban öt meccsen volt pályán, egy győzelem mellett egy döntetlennel és három vereséggel zárt a Vidi ezeken).
- Ahogy említettem, 21 évesen évesen ott voltál a válogatottban is már. Arra biztosan emlékszel, hogy kik ellen játszottál először a nemzeti csapatban és ki volt akkor a szövetségi kapitány.
- Igen,
Mezey Gyuri bácsi volt a kapitány, és a "görög tűz megégetett bennünket", kaptunk egy hármast Pireuszban a görögöktől barátságos meccsen, de mindenesetre jó élmény volt. Talán akkor jött föl az bennem, hogy mennyivel többet kell azért dolgozni, hogy az ember tényleg komoly szintre kerüljön.
Megvolt tehát a tanulsága is.
- Összességében véve volt azért néhány meccsed a válogatottban, igaz, a tehetséged alapján lehet, hogy maradt még benned harminc, negyven, vagy akár ötven válogatott meccs is. Akad némi hiányérzeted ebben a tekintetben?
- Igen, utólag már bele gondolva hiba volt 1991-ben Siófokra igazolnom. Brávácz Ottó elnök úrra kellett volna hallgatnom, akkor kellett volna külföldre mennem, nem pedig másik hazai csapatba igazolni, ha hallgatok rá, nagyobb karriert futhattam volna be.
- Ezek a "mi lett volna ha" dolgok nem "játszanak"... Eligazoltál Siófokra, ahol azért nem volt éppen akkor egy rossz csapat, sőt, szerintem a siófoki labdarúgás történetének legerősebb keretével rendelkezett az akkori klub.
- Így volt, nagyon komoly, válogatott játékosokat igazoltak: Gregor Józsi, Fischer Pali, Duró Józsi, Fodor Imre, tényleg egy jó csapat jött össze. Sajnos az anyagi lehetőségek hamar kimerültek, így nem volt benne már akkora perspektíva, mint előtte.
- Gyorsítsuk a történelmi folyamatot: mi volt még Siófok után a pályafutásodban?
- Eligazoltam Győrbe, majd Diósgyőrbe, aztán a Vasashoz kerültem, ahol szép éveket töltöttem, egy nagyon szuper csapat, és társaság alakult ott is ki akkoriban, egy hasonlóan összetartó, családias közeg, mint anno a Vidiben. Majdnem ugyanaz a szint mint itt Székesfehérváron, tehát jó csapat volt jó játékosokkal. Az eredmények azért hullámzóak voltak, de ott is akadtak Intertotó Kupa nemzetközi meccsek, jó edzők. Itt meg kell említenem Gellei Imre bácsit, Illovszky Rudi bácsit, Mészöly Kálmánt, aki oda vitt tulajdonképpen.
- Nagyon sok jó játékossal szerepeltél együtt egy csapatban, és ellenfélként is álltál szemben olyanokkal, akik kiváló labdarúgók volta, vagy éppen kemény ellenfelek. Kik azok, akiket ebben a tekintetben ki tudsz emelni? Csapattársként ki volt a legjobb cimbora, és egyben játékostárs.
- Itt sorolhatnám az egykori UEFA-csapatot, majdnem csak végig, akikkel még én is játszottam. Csongrádi Feri, Szabó Józsi, Novath Gyuri, Végh Tibi, szegény Horváth Gabi, illetve László Csaba és a többi fiatal: Jónás Gyuszi, Németh Zoli, Sallói, Pista, Jován Robi, akivel sokszor voltam az utánpótlás válogatottban is. Aztán a Vasasban is futballouzam remek játékosokkal. Éppen a Juhár Tomival beszéltem tegnap telefonon, hogy fussunk össze majd egy ebédre, beszélgessünk egy kicsit. Említhetném még a Geress Zolit, Galaschek Petit, Szilveszter Ferit, az Erős Karcsit vagy a kapusok közül Sáfár Szabit, Gróf Attilát, tehát voltak szép számmal remek játékostársaim, barátaim, nem is tudnék mindenkit felsorolni.
- Akkor nézzük az ellenfeleket, akik ellen nem szerettél játszani, mert kellemetlen stílusban fociztak, vagy keményebbek voltak, mint te.
- Nekem semmifél komoly afférom nem akadt senkivel a pályán. Szegény Duró Józsi, nagyon jó barátom volt, Isten nyugosztalja őt, vele voltak kemény csatáink a játék közben, ami nem csoda, ő baloldali középpályást játszott, én meg jobboldalit, mindig "kepesztettünk", cibáltuk egymást. Itt jut eszembe:
az edzéseken igazán sokat tanultam Muzsnay Zsoltitól, akivel itt Fehérváron együtt játszottunk. Heti három pólót összetéptünk egymáson, nála edzésen sem volt pardon. Ő nagyon sok olyan dolgot mutatott, ami által több lehettem. Neki Romániában nem volt egyszerű magyarként, s így tudott válogatott is lenni. Nagyon sok olyan instrukcióval ellátott, ami a későbbi pályafutásom alatt is segített.
Sokat tanultam tőle.
- Összességében véve ha visszagondolsz a vidis időszakodra, akkor mi volt a legemlékezetesebb meccsed, momentumod, pillanatod, akár a pályán, akár azon kívül ?
- Akadt bőven, de nem feltétlenül csak meccs jelentett itt élményt, sőt! Nagyon sokszor együtt voltunk, emlékezetesek ezek az együtt töltött idők, a közös étkezések, a közös kártyapartik - üdítővel játszós kártyapartikra kell itt gondolni -, tehát a szabadidőnket is tulajdonképpen majdnem csak együtt töltöttük. Ezek adták a legtöbb élményt igazából.
- Tehát inkább kollektív élmény volt, mint egy-egy mérkőzés vagy pillanat amit ki lehet emelni.
- Igen, szuper volt az, hogy az idősebb játékosok is elfogadtak bennünket, tanítottak, mondtak bizonyos instrukciókat, segítettek a pályán is, tulajdonképpen rájuk hallgattunk, amikor volt egy kis probléma vagy baj, például, hogy most neki ugrik az ellenfélnek valaki, vagy esetleg az ellenfél ugrik nekünk, akkor visszaálljunk, ne álljunk vissza, mit tegyünk. Tehát nem csak az edzői instrukciók voltak, amik vezettek bennünket, a rutinos társaké is, ami nagyon jó volt. Szóval remek volt a hangulat, az öltözői hangulat is. Nem voltak benne konfliktushelyzete - jó, mondjuk egyet tudnék mondani, de azt inkább nem teszem -, de nagyon jó volt. Tehát mindent meg tudtunk beszélni, nem volt oylan, mint néha más csapatoknál, ahol annyi volt az öltözői hangulat, hogy edzés vagy meccs után felöltöztél, lezuhanyoztál és tűz, haza. Még annyit sem mondtál, amikor kimentél az öltözőből, hogy sziasztok... Tehát ahhoz képest ezt sokkal jobb volt. Mindent meg lehetett beszélni, ha kellett valakinek segítség vagy bármi ilyesmi, akkor azt csapaton belül megoldottuk. Tehát példának okáért, egy költöztetésnél valakinek segítségre volt szüksége, akkor valakinek mindig akadt egy olyan ismerőse, aki ezt egy kicsit könnyebben el tudta intézni, ezzel is segített. Tehát nagyon jó kis csapategység volt, így mondhatom.
- Most 2026 tavaszát írjuk, évek óta gyakorlatilag teljesen eltűntél a futballból, ami nem véletlen, hiszen nem Magyarországon élsz és dolgozol jelenleg. Ez is egy igazán érdekes sztori lehet, mivel nem mindennapos dolog, hogy Kazahsztánban keresi a kenyerét egy volt magyar válogatott labdarúgó, és nem a pályán. Mit lehet erről tudni, miként kerültél te a kazah olajcéghez.
- Nagyon jó kis történet.
Egy ismerősöm, egy gyerekkori barátom által jött ez a dolog. Ő mondta, hogy van egy ilyen állás Kazahsztánban, nem megyünk-e ki. Ez egy egy hónapos történet volt az elején, és akkor kimentünk. Ott is mondhatom azt, hogy nagyon jó a főnököm, a Mlinárcsik Pista bácsi, aki régen a Diósgyőr II-ben játszott, neki is köszönhetően egy futball általi kapcsolatrendszer összejött, és akkor ott is volt lehetőség focira, kispályásra. Több játékos is volt, akik játszottak alacsonyabb szinten, így vetődött fel, hogy csináljunk egy csapatot, és akkor ott lejárkáltunk hetente többször is játszani a helyiekkel, más cégeknek a csapataival, és mondhatom azt, hogy ott is megnyertünk mindent. Utána sikerült olyan játékosokat igazolni, akik alacsonyabb osztályban játszottak, NB II-ben, NB III-ban, és egy elég komoly szintű kis bajnokság alakult ott ki. Ami a konkrét munkát illeti, egész jó helyen vagyok most, nyomáspróbázom
egy nagyon jó kis társaság tagjaként.
- Hogyan kell érteni, mi ez a nyomáspróba, pontosan mi az a munka, amit most csinálsz?
- Tulajdonképpen ez egy olajfinomító, tehát csővezetékek vannak, és ezeknek a nyomáspróbáját csináljuk vízzel, illetve glikollal. Tehát ez a munka a csőrendszer nyomáspróbája, amit mi végzünk.
- Nem titok, hogy másfél évig egyeztettük ezt az időpontot, mire összejött, hogy te Fehérvárra jöttél ismét, és nem csak pár órára, vagy egy napra, mert kint élsz, dolgozol, amikor pedig haza tudsz jönni, az otthon nem itt van, hanem Ózdon, ahol születtél és felnőttél. Összességében véve milyen gyakran tudsz hazajönni?
- Minden munkafüggő természetesen. Van, amikor kint vagyunk két hónapig, sőt, akad olyan is, amikor három hónapig, nincs állandóan visszatérő, bevett szokás ebben. Általában éves szinten hét-nyolc hónapot tartózkodunk kint, többit azt természetesen itthon töltjük. Mivel van erős kötődésem Székesfehérvárhoz, a lányomék itt laknak, és itt van a kisunokám is, amikor tudok, jövök. A fiam Budapesten van, hozzá is eljutok évente néhányszor. A párommal most egy panelban lakunk, anyukám így közel van hozzánk, családi házban, ahol mindig van tennivaló, segíteni való. Tehát azért nem tudok úgy mindig elszakadni, hogy most egy hónapra ideköltözök, főképp, hogy mindenkinek megvan a saját élete, tehát nem szeretnék a terhére lenni senkinek, hogy egy hétre ideköltözök, tehát nem szeretném zavarni a lányomék vagy a fiamék családját. Aztán itt vannak a nagyon jó barátaim, ismerőseim, haverjaim, ha már elmegyünk valahová, akkor ugye ott beszélgetés van, egy kis koccintgatás, tehát nem borítanám föl a családi programokat, ezt megpróbálom valami észszerű módon megoldani.
- Említetted az édesanyádat. Szülők élnek még, vagy már csak édesanyád?
- Anyukám él már csak, ő 91 éves, hála a jó Istennek jó állapotban van. Önellátó, bejárónő jár hozzá, étkezést azt megoldottuk, tehát az ennivalót szállítják neki, és hál' Istennek képben van, el tudja látni magát. Tehát ha én nem vagyok itthon, akkor rajta van a gondosóra, ha probléma adódna, tudja használni, a két unokanővérem is a közelben lakik, tehát ha bármi gond, probléma adódik, amikor nem vagyok itthon, akkor ők segítenek, ha szükséges.
- Van-e bárki a családban, az utánpótlásban, aki esetleg a sportos vonalat viheti tovább nálatok?
- A fiam komolyan fut. Teljesítette a maratont. Csináltam magánedzéseket is még korábban, oda akkor a fiam is lejött. Focizott is, egész jól játszott amúgy, de ő inkább a futásban találta meg a sport számára örömteli részét.
- Rendszeresen el is indul amatőr versenyeken, vagy akár profin is?
- Én úgy gondolom, hogy ez egy ilyen bakancs listás történet volt, hogy a Budapest maratont lefutja, de nem hagyta abba, jelen pillanatban is fut, 10-20 kilométereket simán lefut edzés gyanánt Kispesten, ahol laknak. Neki ez jelenti a nagybetűs sportot.
- Mondhatjuk azt - összefoglalva az életutadat, pályádat -, hogy amit elterveztél annak idején fiatal korodban, azt nagyjából meg tudtad valósítani, be tudtad futni azt a pályát - és most így családilag mindent nézve, minden tekintve -, amivel Máriási Zsolt elégedett lehet, rendben van ez a történet?
- Részben. Az életem rendben van, a másik oldal viszont nincs. Tehát
sokkal többet kellett volna ebből kihozni. Amikor én a csúcson voltam, akkor még nem voltak akkora lehetőségek, mint a mai labdarúgásban,
ennek ellenére sokkal többet ki lehetett volna hozni a pályafutásomból.
- Egy jó menedzser hiányzott netán, vagy egy elhatározás, egy jobb döntés? Mert való igaz: a te pályafutásodban benne lehetett volna egy jó külföldi szerződés is akár.
- Igen, hát én elég későn kerültem ki Eszékre, majdnem harminc éves koromban tudtam kimenni oda. De az nem volt egy akkora mérvadó történet, mert nyugat felé kellett volna, és sokkal előbb menni, de másabb mentalitás volt akkor. Másabb elvárások, másabb lehetőségek. Láttuk előtte a példát, hogy mennyivel másabb volt a játékosoknak az életvitele, akik már kikerültek külföldre. Nem a magyar edzőket akarom hibáztatni. Másabb volt a mentalitás, másabb volt az edzés, másabb volt maga a miliő, amiben ott voltál és abból anyagilag sokkal többet lehetett volna profitálni.
- A mai Vidiről milyen képed van?
- Talán annyit hiányolnék, hogy biztos van benne olyan, hogy a játékosok fognak fejlődni és elérnek egy bizonyos szintet majd, de azért bőven erősítésre szorul ez a keret szerintem. Olyan játékosok kellenek, akik az NB I-ben is meghatározók lehetnek. Egyébként sokkal nehezebb szerintem följutni, mint bennmaradni. Tehát egy eléggé komoly tervezésnek kell lennie, hogy ez a csapat - bár most láttam a sikereket, mondjuk jó, volt benne egy kis iksz végén - felfelé tudjon törni. Úgy érzem, hogy fejlődnek, tehát látszik a fejlődés. Jelenleg a Honvéd és a Vasas két olyan csapat, ami most fölkerül. Azt aztán a következő évben pályázik majd erre a kieső barcika és a Diósgyőr is. Mindenesetre a következő évben már nagyobb lehetőség lesz szerintem a felkerülésre, ha megfelelően erősítenek, de hát ezt majd meglátjuk.
