Már hat távozónál tart a Vidi
Már hat távozónál tart a Vidi
Már hat távozónál tart a VidiA lejáró szerződésű Kovács Bence és Nagy Gergely, valamint a kölcsönszerződéséből a Vasashoz "visszapostázott" Zimonyi Dávid után újabb három távozót jelentett be a Videoton FC Fehérvár labdarúgó csapata: az ugyancsak "kölcsönfiú" Dékei Márk és Geiger Bálint visszatér Újpestre, Somogyi Ádám pedig a Bp. Honvédhoz. A klub utóbbi játékost szerette volna megtartani, de a tavasszal mutatott produkciója okán több olyan - közte külföldi - ajánlata is van, amivel a Vidi nem tud versenyezni.
A következő napokban újabb "csomag" távozót jelent majd be a fehérvári klub, miközben a biztosan maradók és érkezők kommunikálása is elkezdődik.
Játéka és tapasztalata alapján Haraszti is elférne a következő idényben várhatóan magasabb célokért küzdő Vidiben, de a Paks jelen állás szerint visszahívja őt. Mellette még a házi gólkirály, a különösen tavasszal remeklő Németh Dániel maradását szeretné elérni a menedzsment, s ez a Diósgyőrből kölcsönadása után visszatérő Babosért cserébe valósulhat meg. Erre jelentős sansz van.
A keret további mozgásairól folyamatosan hírt adunk. Az átigazolási időszak egyébként hivatalosan június 15-én kezdődik és szeptember 3-ig tart.



