Megnyílt és augusztus 23-ig látogatható a Fehérvár Szalon kiállítás
·Kultkiállítás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Megnyílt és augusztus 23-ig látogatható a Fehérvár Szalon kiállítás
·Kultkiállítás·Utolsó frissítés: undefined

Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Fehérvár Szalont. A kortárs művészeti kiállításon a városhoz kötődő, képző-, ipar- és fotóművészeti területeken alkotó képzett és amatőr művészek mutatkoznak be munkáikkal.

Idén rekordszámú 59 alkotó 96 alkotása érkezett a Fehérvár Szalon pályázatra. A több évtizedes múltra visszatekintő kiállítást kétévente rendezik meg, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a Székesfehérváron élő, vagy a városban dolgozó, illetve Fehérvárhoz kötődő alkotóknak.

"Nagyon örülök neki, hogy idén is nagyon sok beadó volt, és annak is, hogy nagyon sokszínű anyag jött be, én azt gondolom, hogy egy nagyon nívós kiállítást tudtunk rendezni" - mondta el Domány Adél, a Szent István Király Múzeum művészettörténésze.

A zsűri három alkotót, Kiss Lászlót, Horváth Jánost és Laczkó Zsuzsannát választotta ki, akik idén Székesfehérvár Megyei Jogú Város díjban részesültek.

"Találhatunk olyan alkotókat, akik abszolút világszínvonalon és a kortárs művészeti szcénában jelen vannak és kvalitásos dolgokat hoznak létre, és tőlük egy-egy új műalkotás nagyon feldobja ezt a teret, úgyhogy én azt gondolom, hogy el kell jönni és megnézni a képeket saját szemmel" - emelte ki Schneller János művészettörténész.

A művészeket és a megnyitó résztvevőit a város alpolgármestere köszöntötte. Mint ahogy Lehrner Zsolt fogalmazott, a Fehérvár Szalon mindig izgalmas képet ad arról, hogy az alkotók mit gondolnak a világról: "Megismerjük az itt élő művészek, vagy a Fehérvárhoz kötődő képzőművészek, fotóművészek, iparművészek gondolatvilágát, hogy éppen mi az, ami foglalkoztatja őket, mi az, ami leképeződik bennük a környező világból, milyen gondolataik vannak aktuálisan általában."

A kiállítást augusztus 23-ig lehet megnézni a Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyén. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek