Alakul a Hydro Fehérvár AV19 kerete, a düsseldorfi csoportba került a magyar válogatott
Fehérvár Médiacentrum fotója
Facebook/HydroFehérvárAV19
Alakul a Hydro Fehérvár AV19 kerete, a düsseldorfi csoportba került a magyar válogatott

A Milánóval is megküzdhet majd a Volán a következő ICEHL-szezonban. A 2026/27-es keretből húsz játékos már ismert, Ted Dent munkáját székesfehérvári másodedző segíti. Eldőlt az is, melyik helyszínen és milyen ellenfelek ellen lép jégre a magyar válogatott a 2027-es németországi világbajnokságon.

A hektikus alapszakaszt, majd remek rájátszást hozó, előző idény lezárásakor gyorsan kiderült, a kilenc év után távozó Szélig Viktor general manager helyét tősgyökeres székesfehérváriak veszik át: a szakmai munkáért Kiss Dávid sportigazgató felel, míg Balika Bence operatív igazgatóvá lépett elő, új pozíciójában a ligával való kapcsolattartás és a klub képviselete lesz a fő feladata.

A vezetőedzői teendőket továbbra is Ted Dent látja el, segítője pedig – a távozó Tyler Dietrich helyett – Arany Máté lesz.

A korábban a fehérvári utánpótlásban nevelkedett, játékosként több korosztályos bajnoki címet szerzett, majd az edzői munka felé forduló szakember a mini és szupermini korosztályok mellett kezdett dolgozni, majd vezetőedzői feladatokat is kapott. Később a Fehérvári Titánok, illetve a FEHA19 szakmai stábjában vállalt szerepet, így játékosként és edzőként is részese volt annak a fehérvári jégkorongos piramisnak, amelynek csúcsát a Hydro Fehérvár AV19 jelenti. Dolgozott a magyar válogatott programjában, ahol videó- és adatelemzői, valamint játékosfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat is ellátott. Nemzetközi tapasztalatot is szerzett a német DEL2-ben szereplő EC Bad Nauheimnél, ahol másodedzőként, majd átmenetileg vezetőedzőként is dolgozott.

A Hydro Fehérvár AV19 kapus- és videóedzője a következő szezonban is az érvényes szerződéssel rendelkező finn Ville Suoranta lesz.

A szakmai stáb mellett alakul a játékoskeret is. A már korábban bejelentett, szerződéssel rendelkező játékosok – Rasmus Reijola, Falus Ádám, Tim Campbell, Horváth Donát, Stipsicz Bence, Bartalis István, Németh Kristóf, Ambrus Csongor, Trevor Cheek, Rasmus Kulmala, Terbócs István, Erdély Csanád, Anze Kuralt és Hári János – mellett hosszabbított a védő Kiss Roland és a támadó Max Gerlach is, továbbá a Volánban folytatja az észak-amerikai ligákban edződött 24 esztendős magyar kapus, Halász Béni, hazatér az elmúlt években a Gyergyói Hoki Klubbal komoly sikereket elérő Vincze Péter, a védelembe a kanadai Justin MacPherson érkezik a DEL2-ből, az előrejátékot pedig a szintén kanadai friss igazolás, Mika Cyr segítheti. 

A légiósok közül távozott a Volánból Joel Messner, Darren Archibald, Ole Andersen, Martin Stajnoch és Justin Richards. A magyar játékosok közül pedig Horváth Dominik, Varga Balázs, Magosi Bálint, valamint Mihály Ákos.

A június elején megtartott liga-közgyűlésen kiderült, hogy a 2026/2027-es idény négy nemzet részvételével, 14 csapattal zajlik majd, hiszen a Hockey Club Milano felvételt nyert a win2day ICE Hockey League-be. A szezon szeptember 18-án indul, a részletes menetrendet később teszik közzé. A tervek szerint januárban Mountain Classic néven szabadtéri mérkőzést is rendeznek a bischofshofeni síugrósáncnál, ami még tovább növelné a liga jóhírét.

A héten az is eldőlt, hogy a magyar jégkorong-válogatott, mely megőrizte elitvébés tagságát, 2027-ben Németországban, a düsseldorfi csoportban vívhat meg ellenfeleivel. A csapatokat ezúttal is a kígyóelv szerint osztották ketté a világranglista alapján, ám Németország a rendező jogán élt a cserelehetőséggel, így mégsem a magyar érdekeltségű csoportban, hanem a másik nyolcasban kap helyet.

A 2027-es világbajnokság csoportbeosztása (zárójelben a vb-ranglistahelyezés):

Mannheim: Svájc (1.), Finnország (4.), Svédország (5.), Németország (7.), Lettország (9.), Ausztria (12.), Szlovénia (13.), Ukrajna (19.)

Düsseldorf: Kanada (2.), USA (3.), Csehország (6.), Szlovákia (8.), Dánia (10.), Norvégia (11.), Kazahsztán (14.), Magyarország (17.)

A világbajnokság 2027. május 14. és 30. között zajlik majd.

Kapcsolódó
Kanadai csatárt igazolt a Volán

Az év legjobb kanadai egyetemi sportolójának is jelölték a fehérvári ICEHL-hokicsapat új szerzeményét, aki először próbál szerencsét Európában.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek