Kovács Attila - a Tóvárosból a Liverpool edzőközpontjáig
Kovács Attila - a Tóvárosból a Liverpool edzőközpontjáig
Kovács Attila - a Tóvárosból a Liverpool edzőközpontjáig- Mikor és miképpen kezdődött a kapcsolatod a focival?
- Egy iskolák közötti játék volt, amin felfedeztek, a tőlem néhány évvel fiatalabb Doma Balázs édesapja megkérdezte, hogy miért nem megyek a Vidibe játszani, mert elég ügyesnek tart, aztán Kiss Lajosnál el is kezdtem a focit klubszinten 8-9 évesen.
- Kiknek a keze alatt formálódtál aztán még később, amíg eljutottál a felnőtt korosztályig?
- Ágoston Sanyi bácsi, Jung Józsi bácsi volt még az edzőm az utánpótlásban, aztán Szőke Miki bácsinál is játszottam, úgy, hogy még serdülő korú voltam, de az idősebbekhez felvittek az ifibe, végül pedig már a junior csapatnál Szabó Károly is a trénereim közé tartozott.
- Maradva még kicsit a kezdeteknél: mi volt a te grundod? Melyik városrész, lakótelep, illetve melyik suliba jártál?
- A Tóvárosiba,
az akkori Münnich suliba jártam, ott a lakótelepen laktunk, az a környék volt az én alapgrundom, ott játszottunk, ahol és amennyit csak lehetett a többi sráccal,
néha egész délután, estig.
- Említetted Doma Balázst. Kik voltak még a te korosztályodban a régi srácok közül azok, akik eljutottak az NB I-is, NB II-ig, válogatottságig?
- Abban az időben jó páran. Szerintem jóval többen voltak, mint manapság. A Pálfi Laci, a "Pacák" volt aki NB I-ig vitte itt a Vidinél, aztán a két Sipi, Sipos Józsi és Szilárd, Kucselata Jani aki játszott sokat itt is és Sopronban. Nagy hirtelen ők jutnak eszembe, ők azok, akikkel tartom is a kapcsolatot.
- Emlékszel arra, hogy mi volt az első szervezett meccs, amin kis vidisként pályára léptél?
- Nem. Erre nem, de arra igen, hogy a Vasvári Pál Általános Iskolában, ahol először az edzéseink voltak Kiss Lajos bácsinál, így az biztos, hogy valami teremtornán játszottunk először, de konkrétumokra tényleg nem emlékszem. Az őszi-téli időszakban több ilyen kispályás teremtorna volt, amin szerepeltünk a Haladás, az ETO, Veszprém és más hasonló klubok gyerekcsapatainak részvételével.
- Első felnőtt meccs? Ezt fel tudod idézni?
- Nagyjából igen.
A katonaság alatt az akkor NB III-as Szondi Velence csapatában léptem pályára először felnőtt bajnoki meccsen az biztos, de az ellenfélre nem emlékszem már. Akkoriban sokan ott töltöttük le a katonaidőt, oda vonultunk be Velencére és ott játszottunk több vidis társammal együtt. Aztán a Gázszer jött a megye I-ben majd az NB III-ban, aztán a már másodosztályú csapattól igazoltam Tatabányára.
A Lombard FC-nél Bíró Péter tulajdonos idejében szerepeltem és jutottam fel a csapattal együtt az NB III-tól az NB I-ig pár év alatt. Akkoriban nem volt éppen idilli a város és a csapat, a tulajdonos közti viszony, aminek következtében nem is játszhattunk a bányász stadionban, a saját pályánkon, ami miatt az első NB I-es meccsünket - ami az én debütálásom is volt - Csepelen kellett lejátszanunk a Vác ellen.
Ezért kifejezetten érdekes az a debütálás az élvonalban.
- Tatabányán szintén voltak fehérvári társaid Szoboszlai Zsolt és Petres Tamás révén, de a volt gázszeres Árki Gabi is játszott ott. Mekkora szerepük volt ezeknek a srácoknak ahhoz, hogy oda kerültél? Vagy éppen fordítva: neked mekkora szereped volt abban, hogy ők ott játszottak?
- Előbbi az igaz. Bíró Péter akkor vette át a klubot és
a Tomit és a Szobit szerették volna leigazolni, s amikor eljött hozzájuk megbeszélni a részleteket a Lombard kapusedzője, Kovács László, aki a Vidiben lett válogatott, kiváló kapus a 70-es években, akkor azon a megbeszélésen vetődött fel, hogy kellene Tatabányára egy középpályás is, s engem ajánlottak a srácok. Gyorsan történt minden, felhívtak reggel, hogy menjek a Bregyóba, onnan indulunk, megyünk Tatabányára, oda igazolunk.
Pillanatok alatt meg is egyeztünk, így kerültünk "csomagban" Fehérvárról a Lombardhoz, ahol egyébként sok kiváló játékos lett a csapattársam, olyan korábbi sztárok, akik vagy ott laktak, vagy kötődtek a városhoz és visszaigazoltak oda külföldről, illetve más hazai csapatoktól, mint a helyi legenda, egyaránt sokszoros válogatott Kiprich Józsi, Vincze Pilu és Szalma Józsi, aztán a szintén volt válogatott Mészöly Géza, Gelei Karcsi, KozmaPisti, Balogh Tonó, aztán említhetem még Zsivóczkyt, Virágh Attilát vagy Árki Gabit. Elég komoly kis brigád gyűlt ott össze és minden pillanatát élveztem is ezekkel a srácokkal együtt focizni. A mai napig jó a kapcsolatunk, gyakran találkozunk is, kifejezetten összetartó kis brancs voltunk, vagyunk.
- Most térjünk át konkrétan a Videotonban való szereplésedre: végül megadatott neked, hogy szülővárosod első számú csapatában is pályára lépj az NB I-ben a Csongrádi Ferenc irányította gárdában, ám ez nem sikerült túl jól, mert egy súlyos sérülés gyorsan kettétörte a piros-kék almokat, ráadásul egy volt csapattárs, jóbarát belépője okozta ezt.
- Igen, így volt. 2001-ben igazoltam haza, az első meccsem pedig pont a Tatabánya elleni lett, amin a 24-25 perc környékén a korábbi legjobb lombardos barátom, csapattársam, Hornyák Vendel - el is felejtettem őt említeni, meg a Simit is - szállt belém, amikor kicsit hosszabban toltam meg a labdát, a Vendi meg ahogy szokott, "megérkezett", s pont peches volt a dolog, mert úgy talált el, hogy a bokaszalag és a csont is "elment", lett baj, rendesen, másnap Dr. Abkarovits Géza meg is műtött. Több hónapot ki kellett hagyni, aztán még az MK-döntő előtt visszatértem, játszottam is néhány meccsen, de éreztem, hogy a lábam már messze nem az igazi, nem voltam teljesen fitt akkor. Fehérváriként persze azt szerettem volna, hogy itt mutatkozzak be az első csapatban, ez nekem nem jött össze - ahogy még sokaknak -, csak később, de nagyon vártam, hogy milyen lesz, amikor ide igazoltam, de sajnos ez a sérülés keresztül húzta a terveket, a sérülés után már nem volt igazi a lábam, úgyhogy bár még elmentem pár helyre focizgatni, pl. Siófokra, de éreztem, hogy nem teljes értékű a lábam, így viszonylag hamar abba is hagytam a profi karrieremet.
- Lépjünk vissza egy kicsit a Gázszeres érádhoz: egyike voltál azoknak, akik a megyei I. osztályban már ott játszottál, majd veled lépett feljebb két osztály két év alat a csapat, amikor aztán elmentél onnan. Miként emlékezel ezekre az évekre?
- Amikor a katonaságtól leszereltem, már Velencén megkeresett többünket az akkori agárdi, majd későbbi fehérvári csapat, és odakerülve a megyében kezdtünk azt a sztorit, ami máig hazai focitörténelem. Megnyertük a megyét, majd egyből az NB II-őt, feljutva az első osztályba, de én csak az NB III-ig fociztam ott fiatalként. Mindenesetre nagyon komoly tett volt,a mit az a kis klub elért.
- A válogatottság neked nem jött össze, viszont úgy emlékszem, a ligaválogatottság megadatott neked, ráadásul két komoly ellenféllel szemben, hiszen Paraguay és Uruguay A-válogatottja ellen léphettél pályára a vb lőtti felkészülsé hajrájában.
- Igen! Ez érdekes volt, mert
a Tatabányát felkérte az MLSZ, hogy mint magyar ligaválogatott menjen ki és játssza le ezeket a meccseket, esetleg néhány kölcsönjátékossal a soraiban. Végül a Bíró Péter belement, de csak úgy hogy a Tatabánya játékosai szerepelnek. Így is lett, felhúztuk a címeres mezt - ebből let is egy kis galiba, mert a Vincze Pilu egy interúban elszólta magát, hogy mi egy klubcsapat vagyunk, így végeztünk döntetlenre egy vb-résztvevővel - és először 1-1-et játszottunk Paraguay ellen, majd jött a Recobával, Monteróval felálló Uruguay, amelytől kikaptunk ugyan 2-0-ra, de hatalmas élmény volt nekünk ez a dél-amerikai túra.
Egyértelműen meghatározó-
- Megérkeztünk az edzősködéshez. Ez egy hirtelen ötlet volt, vagy készültél rá már tudatosan, amikor megsérültél és érezted, hogy az élfociból már nincs sok hátra?
- Volt egy ilyen gondolatom, igen amikor megsérültem, aztán még ide-oda igazoltam, próbálkoztam a játékkal, de pont akkor történet ezek a dolgok, amikor óriási bajok voltak a magyar labdarúgásban, csúsztak, kimaradtak a fizetések, voltak bundaügyek, sok minden, ami nekem nem volt már szimpatikus, ezek mind közrejátszottak abban, hogy viszonylag fiatalon ebből nekem ebből elegem lett és mentem alacsonyabb osztályok felé, s közben megszereztem az edzősködéshez szükséges képesítést, amihez ugyancsak sok köze volt Szoboszlai Zsoltinak, mert ő szólt, amikor a Főnixet megalapították, hogy tegyem le a vizsgát, szerezzem meg a papírt, s ha tud, segít, dolgozhatnék velük a Főnixben. Így is lett, elkezdtünk 10-20 gyerekkel foglalkozni. Ez jelentette a kezdetet az edzősködésben.
- És aztán jött a kis Szobi. Manapság menő az, ha valaki azzal dicsekedhet, hogy valamilyen köze van Szoboszlai Dominik pályafutásához. Neked azonban valóban van, volt, merthogy te lettél az egyik első edzője az apukája mellett. Milyen volt ő amikor elkezdtetek vele foglalkozni? Hamar megmutatkozott a tehetsége?
- Igen, így volt.
Kimagaslott a többiek közül, de nagyon jó kis csapatba került a korosztályában a Domi, az összes gyerek ügyes, tehetséges volt, ők is segítették, inspirálták abban, hogy kiteljesedjen. Minden összeállt ebben az időszakban és a Szobi (Dominik édesapja) is "nyüstölte, ütötte-vágta" rendesen. Csak egy példa: én voltam a 2000-es korosztály edzője, én meccseltem velük, miközben az apukájával végezte a folyamatos napi munkát, tehát megosztott volt így a munka. Dominik eléggé akaratos, "majd én megmondom" típusú srác volt már kicsiként 8-9 évesen is. Egy meccsen le akartam hívni kicsit pihenni, mert úgy alakult az eredmény, de ő mutogatott, hogy ő aztán nem jön le. Na, erre a Szobi a lelátóról odafütyült és mutatta neki, hogy "na, gyerünk lefele, azt mondta az edződ!" Le is sétált azonnal, mert tudta, hogy "megkapja a beosztását" az apukájától...
Akadt ilyen szituáció is.
- Tehát ezek is kellettek ahhoz, hogy olyan labdarúgóvá váljon, akivé vált, amit látunk a stadionban, a képernyőn: a Liverpool sztárja, a magyar válogatott csapatkapitánya.
- Így van. Azt mindenki tudja, aki ismeri a hátterét, aki elolvasta a róluk szóló könyvet, hogy azért a Szobi nagyon keményen fogta a Dominikot, és a könyv csak az alapokat írta le. Akik ott voltak akkoriban az edzéseken, meccseken, szülők, a többi edző, vezetők, hogy milyen keményen, következetesen nevelte és fejlesztette őt az apukája. A Dominál ez be is jött, egyértelmű. Folyamatosan lehetett látni, ahogy egyre jobb lett, ahogy kibontakozott, s hogy belőle valóban lehet egy igazán kiváló futballista. Persze azt, hogy ilyen magasságokig jut, a Liverpool kulcsembere lesz, azt nem feltétlen, de hogy ez egy egész jó kis karrier lesz, azt igen.
- Abban azonban biztos vagyok, hogy nem voltál boldogtalan, amikor megtudtad, hogy éppen kedvenc klubodhoz szerződött Dominik.
- Nem ám! 20 éve szurkolok a Liverpoolnak, sokan mondják is, amikor látják a liverpoolos tetoválásomat, hogy aki főnixes, annak kell a poolos tetkó. De mindig mondom, hogy bocs, de ez nekem már 15 éve megvan... Már lehetett hallani korábban is, hogy benne van a pakliban ez, de
amikor megtudtam, mert a Szobi hívott kintről, hogy "figyelj, itt vagyunk kint és hamarosan aláír a Domi a Liverpoolhoz, de nehogy mondd még bárkinek is!" Akkor a beszélgetéskor mondtam is viccesen a Zsoltnak, amikor szóba került, hogy melyik mezszámot válassza, hogy mivel a McAllister már elvitte a 10-est, akkor ott a példakép, a Gerrard mezszáma, a 8-as, azt vegye fel! Persze nem ezért választotta ezt a Domi,
de a lényeg, hogy ezt választotta.
- Neked is van azóta Pool mezed, kaptál Dominiktól, sőt jártál is kint többször Liverpoolban, ezekről az élményekről mesélj, kérlek.
- Igen, a mezt úgy kaptam, hogy amikor odaigazolt, majd hazajött, itthon, fönn Budapesten rendezett egy privát bulit, amire engem is meghívott, mint egykori edzőjét, apukája baártját, és ott adta nekem ezt a mezt.
- És a liverpooli utak?
- Ja, igen! Első alkalommal, amikor odaigazolt, akkor mentünk ki ősszel, októbreben, a Szobi szerzett nekünk pár jegyet és a barátaimmal mentünk ki öten.
Éppen akkor volt a Domi szülinapja is, s bár invitáltak minket hozzá ünnepelni, de nem akartunk mi a családi ünneplésbe bezavarni, viszont kértük, hogy valamiképp segítsen nekünk megnézni az AXA edzőközpontot. Ezt végül el is intézte, pedig oda aztán nagyon kevesen juthatnak be. A Jürgen Klopp és a vezetőség megengedte, hogy bemenjünk, néztek is ott sokan, hogy mit keresünk mi ott. A Dominik megmutatta, mi hol van, s egy jó két órát tudtunk beszélgetni is. Ez egy hatalmas élmény volt, mert mindannyian - a fiam is, én is, a Tóth-család, akikkel mentünk - nagy Pool drukkerek voltunk, ott ültünk öt méterre az öltözőtől, ott ment el az orrunk előtt a sok sztár, kérdezték is többen, hogy ott a Van Dijk, Salah és a többi ász, miért nem kérünk tőlük autogramot, fotót, de mi mondtuk, hogy mi a Dominikhoz jöttünk, elég ő bőven nekünk.
Aztán később a Szoboszlai családtól kaptam két jegyet, így a fiammal mentem kettesben, majd, miután benne vagyok egy magyar Liverpool-szurkolói csoportban, ez a csoport kap félévente három meccsre 14-14 jegyet, s most legutóbb szilveszterkor voltam kint meccset nézni. Nyilván büszke vagyok rá, nagy öröm számomra, sok emberrel tudok erről beszélgetni, sokan kérik is, hogy áruljak el kulissza-titkokat, ha tudok, de nyilván sok mindent nem lehet elmondani, hiába volna rá igény. Szobival sokszor és sok mindenről beszélünk, de ezeket nem adom tovább. Persze a sok kérdezőnek is megvan az oka, mert amikor azt az ominózus mezt kaptam, kikerült a közösségi médiába, szurkolói oldalakra, s utána hívtak sokan a sajtótól is, de jeleztem, hogy ott vannak az illetékesek, maga Dominik, a menedzsere Esterházy Matyi és az édesapja, őket keressék.
- Mi a titka annak, hogy ma arra a szintre eljuthasson egy magyar gyerek, mint Szoboszlai Dominik?
- Nyilván kell az elhivatott szülő. Domi esetében tényleg az kulcskérdés volt, mert azért 7-8 éves korban még nem lehetett tudni, hogy ez lesz, csak remélhettük. A családi háttér nagyon fontos. Egyébként kiemelnék két srácot, aki a mostaniak közül ugyancsak nagyon tehetséges, s lehet belőlük valami: az egyik a Nagy Dani fia, a Kori szenzációsan ügyes gyerek szerintem, valamint a Gáspár Illés, aki olyan adottságokkal rendelkező kisgyerek, hogy úgy cselez, úgy lő, olyan természetesen csinál dolgokat a pályán, hogy még mi edzők is megdöbbentünk rajta, amikor még itt volt nálunk. Szóval van utánpótlás, akiből lehetnek remek, nemzetközi szinten is jegyzett játékosok.
- Mi van veled most? Ha jól tudom, jelenleg is gyerekekkel foglalkozol, egyéni képzéseket is tartasz, csapatban is ténykedsz, éppen ott, ahol Szoboszlai Dominik is indult: a FŐNIX műfüves csarnokában.
- Igen, csak most már a VinkBoys keretein belül, ami egy önálló klub, de együttműködésben a Főnixxel. Az U7-es korosztállyal dolgozom, vannak itt is ügyes gyerekek, jó velük dolgozni.
- Felnőttekkel már nem akarsz foglalkozni? Korábban volt ebben is tapasztalatod, igaz, nem most volt, amikor Martonvásáron tréderkedtél.
- Nem. Martonba azért mentem, mert amikor abbahagytam a profi focit, egy-két barátom kapacitált, hogy menjek oda játszani, aztán felhívtak, hogy vállalnám-e az edzőséget. Ott is kikértema Szoboszlai Zsolti véleményét, s mondta, hogy ne vágjak bele, mert ha valami nem klappol, egyik pillanatról a másikra kirúgnak. Én azért úgy voltam vele, hogy vannak ott barátok, érdekelt a dolog, belevágtam, de utólag azt kell mondjam, majdnem a Szobinek lett igaza. Az utánpótlással hálásabb dolog foglalkozni, jól is érzem magam a gyerekek között, úgyhogy nem foglalkoztat felnőttek melletti meló.
- Kispályás foci. Erről is beszéljünk, hiszen ebben szintén van számos sikered, többször is nyertél városi bajnokságot és nyívós tornákat a csapataiddal.
- Valóban. Ezt elég korán elkezdtem a kispályázást, annak okán főleg, hogy viszonylag hamar abbahagytam a profi pályafutásomat. A Cs+V-ben játszottam eleinte, Dala Géza csalt oda a Csekáékhoz, s mondhatom, remek kis társaság gyűlt ott össze a Disztl Petiékkel, Dzsozáékkal, Podt Sanyiékkal. Aztán a Club Fecával és a Bádogossal is értünk el szép győzelmeket a Bobory Balázsékkal. Párszor nyertünk bajnokságot, illetve télen kupákat teremben.
- Összességében elégedett vagy a pályáddal, ha leszámítjuk a sérüléseket?
- Igen. Biztosan lehetett volna több is ebben, valószínűleg sok mindent másképp csinálnék, ha most lennék 14-15 éves, de egyébként igen, elégedett lehetek. Nem mondhatom azt, hogy lehetett volna 200 NB I-es meccsem, de nem volt szerencsém. Ennyi volt benne, biztosan magamnak köszönhetem, hogy ez nem jöhetett össze.
