Ismét fesztiválhangulat költözött Fehérvárra - így buliztatok a II. Belvárosi Fiesztán
Ismét fesztiválhangulat költözött Fehérvárra - így buliztatok a II. Belvárosi Fiesztán
Ismét fesztiválhangulat költözött Fehérvárra - így buliztatok a II. Belvárosi FiesztánKülönleges nyitánnyal vette kezdetét a második Belvárosi Fieszta Székesfehérváron: a belvárosi forgatagot a királyi óriásbábok Vörösmarty Színháztól induló sétája nyitotta meg. Ezen a szombaton nyugodtan ki lehetett volna tenni a „Megtelt” táblát a Belvárosra, ám szerencsére ilyen tábla nincs, így az emberek csak jöttek és jöttek, hogy belemerüljenek a mindenkinek örömet, vidámságot nyújtó programokba.
A szombati eseményeket a hagyományosan közkedvelt királyi séta nyitotta meg, amelynek élén Szent István, Könyves Kálmán, II. András és Géza fejedelem óriásbábjai vonultak végig a történelmi Belvároson, felidézve azokat az államépítő és reformer uralkodókat, akik törvényeikkel, gazdasági reformjaikkal és bölcs döntéseikkel formálták az ország sorsát. A sétát – amelynek hangulatát a Sub Rosa régizenei együttes és a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület bemutatója is fokozta - Szabó Miklós kikiáltó vezette, a menet pedig a Városház térre érkezve csatlakozott a II. Belvárosi Fieszta nyüzsgő programjaihoz.
A rendezvényre érkezők 17 órától egészen késő estig válogathattak a könnyűzenei koncertek, DJ-szettek, akusztikus produkciók, vonósnégyesek, kórusfellépések és táncbemutatók között. A programok egyszerre több helyszínen zajlottak, így a közönség sétálva fedezhette fel a Belváros különböző tereit, ahol mindenütt újabb és újabb zenei meglepetések várták őket.
A Városház téren, a Püspöki Palota mellett felállított színpadon az Acoustic Cuts Duó koncertje fogadta az elsőként érkezőket, majd a kiváló, ír zenét játszó Breave Hearts Band, aztán a Monx és végül, de nem utolsósorban a Discover Band gondoskodott a pezsgő hangulatról. A Discover Band hosszas előkészület után lépett a közönség elé, akik gyakorlatilag „feltapsolták” őket a színpadra. A Hősök terén a Stringers vonósnégyes koncertje alapozta meg az est hangulatát, amelyet Ruff Niki és Potesz Tomi fellépése követett.
A Városháza megújított Díszudvarában Neyraen és Bertók Krisztián DJ-szettjei biztosították a folyamatos zenei aláfestést, míg a Szent János közben az ARSO vonósnégyes és az Oti Acoustic meghitt koncertjei vonzották a közönséget. A Mátyás-emlékműnél a Vörösmarty Színház művészei, a MusiColore énekegyüttes, majd a Duo RedWhite intim és elbűvölő zenéje, valamint a Szeder Sanzon színesítették az est programját. A Varkocs-szobornál volt talán a legnyáribb a hangulat, ahol a szökőkút csobogása és Showgee DJ-szettje a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkit táncra, vagy éppen a vízsugarakkal folytatott vidám fogócskára csábított. A Mercure Hotel Magyar Király előtti téren pedig az Alba Dojo, a Melodika Project, Regán Lili és a Soberon fellépései zárták méltóképpen az estét.
Az elmúlt hétvégi Belvárosi Fiesztához képest újdonságként csatlakozott a programkínálathoz a No Wave és a Szent István Király Múzeum közös rendezvénye. A Bartók Béla téren már délután 16 órától house zene alapozta meg az est hangulatát: Chriswell, Vibecheck, Lenny Lenoks és DRIHEX gondoskodott a folyamatos zenei élményről, a finomabb groove-októl egészen a lendületes, táncra hívó house ütemekig. A különleges zenei helyszín új színfoltja volt a mostani fiesztának.
A Belvárosi Fieszta első hétvégéjéről itt írtunk részletesebben:




