Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
·Közéletköztársasági elnök·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
MTI/Balogh Zoltán
Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
·Közéletköztársasági elnök·Utolsó frissítés: undefined

Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét - akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek - titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők.

A parlament azért választott új köztársasági elnököt, mert az alaptörvény tizenhetedik módosításával Sulyok Tamás államfői mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt. Jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke vette át.

Azért vállaltam a felkérést, mert úgy gondolom, Magyarország történetének olyan időszakához érkezett, amikor az állam működéséről, az alkotmányosságról és az ország közösségéről való komoly gondolkodásra van szükség - mondta Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a parlamentben.

A megválasztott államfő úgy fogalmazott: az Országgyűlés határozata a megválasztásáról nagy megtiszteltetés, elismerés és kivételes bizalom, váratlan, zavarba ejtő és egyben megtisztelő volt számára a jelölés is.

A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után.

Baka András kiemelte: az előző időszakban szembeállították egymással a különböző társadalmi csoportokat, és azt akarták elhitetni velünk, hogy aki mást gondol, az nem egyszerűen téved, hanem ellenség. Az ország azonban nem tud úgy közös jövőt építeni, hogy közben polgárai egymásban ellenséget látnak.

Hangsúlyozta, egyszerre feladat az igazságtétel és önmérséklet. A jogsértéseket fel kell tárni, a közpénzek felhasználását ellenőrizni kell, ugyanakkor "nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra".

Azt is mondta: az elmúlt időszak okot ad az önvizsgálatra, de okot ad a bizakodásra is, mert valami rendkívüli történt Magyarországon. A mostani változás megmutatta, hogy egy társadalom képes visszaszerezni önrendelkezését - jelentette ki.

Baka András a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép államfői hivatalába.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek