Magyarország Kincsestára - újabb kötet született Székesfehérvárról
Magyarország Kincsestára - újabb kötet született Székesfehérvárról
Magyarország Kincsestára - újabb kötet született SzékesfehérvárrólA Városházán, sajtótájékoztató keretében mutatták be a Magyarország Kincsestára: Székesfehérvár címmel most megjelent fotókönyvet, amely a korábbi kötet új, szerkesztett kiadása.
Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere úgy fogalmazott, erre a kötetre és ezzel a városra méltán lehetünk büszkék: "Úgy éreztük, hogy épp itt az ideje annak, hogy frissítsük a könyvet abban az értelemben, hogy megmutassuk azokat az új csodákat, amik létrejöttek az elmúlt években ebben a városban. Valaminek a felújítása nyomán, vagy valami, ami újonnan jelent meg és a korábbi kötetekben nem szerepelhetett, vagy nem úgy, ahogy most ismerjük. Ráadásul egy könnyen forgatható, gyönyörű fotókkal ellátott kötetről beszélünk, amit jó ajándékba adni."
Az első kötet évekkel ezelőtt jelent meg, de azóta is töretlen sikernek örvend, mondta F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője: "2013 nagyon fontos év volt a városunk életében, de aztán valahogy sikerült szert tennünk néhány kiadványra és kiderült, hogy a turistáink egyik kedvence lett úgyhogy így aztán folyamatosan rendelni kellett ebből, amíg elérhető volt, de az egyszeri kiadások kifogytak és újabb és újabb kiadásra volt szükség."
A Szülőföld Könyvkiadó jelentette meg a korábbi és a jelenlegi kötetet is - mostanra tematizálták és friss, drónnal készült képekkel is kiegészítették. A könyvet a Tourinform irodában vásárolhatják meg az érdeklődők.
(Szerző: Török Laura)



