Női vállalkozóknak tartottak szakmai fórumot
Fehérvár Médiacentrum fotója
Megyeri Zoltán
Női vállalkozóknak tartottak szakmai fórumot

Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek csütörtökön a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.

A rendezvényen a kis- és középvállalkozásokat képviselő üzletasszonyok új üzleti kapcsolatokat építhettek, bemutathatták vállalkozásukat más helyi vállalkozóknak, egymást kiegészítő szolgáltatásokhoz találhattak partnereket. A nap során Gyulai Krisztina közgazdász, a VOSZ Női Vállalkozói Szekciójának Fejér megyei csoportvezetője tartott előadást a résztvevőknek.

"Az új nézőpontok, feladatok, szituációs feladatok, szituációs gyakorlatok gondolkodásra bírhatják a női vállalkozókat, ahhoz, hogy hogyan sikerüljön kapcsolatok építeni, gyorsabban hogyan lehet kapcsolatokat építeni. Elgondolkodni azon, hogy kis, illetve mikrovállalkozóként, amikor nincs akkora marketing költség, akkor a láthatóságot hogyan tudják könnyebben felépíteni"- mondta el Gyulai Krisztina, a VOSZ Női Vállalkozói Szekciójának Fejér megyei csoportvezetője. 

A programon résztvevők gyakorlati példákon keresztül ismerhették meg, miként építhető fel egy bizalmon és kölcsönösségen alapuló kapcsolat.

"Nagyon fontos, hogy gyorsan, tömören hogyan mutatkozzunk be, hogyan hagyjunk igazából nyomot, memória fogast abban, aki fogadja az információkat, megnézzük azt, hogy hogyan tudjuk ajánlani egymást, ahhoz nekünk mit kell tennünk, hogy megmaradjon abban, akivel beszélgetünk. Mi fontos, hogy egy kapcsolatépítés során sok emberrel beszélgessünk, de felületesen, vagy beszélgessünk kevesebbel, de bizalmat építsünk, megértsük az ő nézőpontját és mi is át tudjuk adni azokat az információkat, ami ahhoz fontos, hogy megmaradjunk és ajánljanak bennünket"- mondta el Gyulai Krisztina. 

A fórumon kötetlen beszélgetésre és személyes kapcsolatépítésre is lehetőség nyílt. A szakmai találkozó a Fejér Megyei Önkormányzat Szent István Program, Gazdaságfejlesztési és Foglalkoztatási Partnerség című projektjének keretében valósult meg.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek