Miért menj el életedben legalább egyszer fesztiválra?
Miért menj el életedben legalább egyszer fesztiválra?
Miért menj el életedben legalább egyszer fesztiválra?Emlékszem, amikor először mentem fesztiválra, 15 éves voltam. Abban az évben rendezték meg harmadszor a Szigetet (akkori nevén Diáksziget) és néhány haver már az előző években részt vett rajta. Akkor az, hogy a Jethro Tull meg egyéb külföldi nevű zenekarok felléptek valami magyar csöves fesztiválon, fantasztikusan menőnek, egyenesen futurisztikusan elérhetetlennek tűnt. Az egész társaság biztos volt benne, hogy ezt minél gyorsabban ki kell próbálnunk, ott a helyünk. Így is lett. Persze, a dolog azért nem ment ennyire egyszerűen.
Már az első Diáksziget után kezdett elterjedni, hogy "jéjzusmárja, mi folyik ott?!". Drogtanya, szeszfőzde, a saját hányásukban fetrengenek, meg egyéb nettó ostobaságok. Nyilván, ha valaki valamit meg akar találni, az meg is fogja találni azt, függetlenül attól, hogy egy fesztiválról vagy éppen egy egyházi iskola udvaráról van szó. De ezek az előítéletek (inkább legendák) akkor kiváló lehetőséget biztosítottak a szülőknek arra, hogy eltiltsanak minket még az Óbudai-sziget környékétől is. Így aztán mi azon a hétvégén Balatonra mentünk, az egyik srác nyaralójába. A szülők megnyugodtak, mi pedig 1995. augusztus 18-án délelőtt megérkeztünk a Déli-pályaudvarra. Vagyis csak majdnem oda.
Mert Kelenföldnél bombariadó miatt leszállítottak minket a vonatról. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy egészen pontosan kidolgozott útitervünk a Déi-pályaudvartól indult. Az, hogy Kelenföldről hogyan keveredünk el a Diákszigetig, már meghaladta a képességeket. 1995-ben pedig még nyoma sem volt a mobiltelefonnak, az internetről pedig talán már közölt egy-két cikket akkoriban a Népszabadság, ennek megfelelően pornót is csak a Sat1 és Pro7 szombat éjszakai műsoraiban lehetett látni. Érdekes meccsek voltak azok, amikor az ember tizenévesen úgy próbált ébren maradni, hogy a nagy érdeklődést tanúsít egy, a Magyar Televízióban futó zebrás-csimpánzos-zsiráfos természetfilm iránt, miközben azért fohászkodik magában, hogy a szülei feküdjenek már le, és még talán sokat nem késett le a bögyös, bőrgatyás, brutálbajszos bajor pornófilmből. Ez természetesen nem velem történt, hanem egy barátom mesélte. De ne kanyarodjunk el a témától, vissza Kelenföldre az esetlen fehérvári tizenévesekhez.
VOLT Fesztivál 2016 (Fotó: facebook.com/VOLTFesztival)
Valami csoda (és villamos) folytán elkeveredtünk a Batthyány térre, fel a HÉV-re, el a Filatorigát megállóig, le a HÉV-ről, K-híd, be a Diákszigetre és az, ami ott szembejött, na az az igazi kultúrsokk. Ahogy mondom, szartól a repülőig minden volt. Legalábbis azzal a léptékkel mérve, hogy korábban nem vagy alig mozdultunk ki Fehérvárról. Az elején még megfordultunk a tarajos punkok után, de néhány óra múlva már észre sem vettük a fickót, akinek egy konkrét sakktábla volt a halántékába nyírva. Emlékszem a srácra, aki a házasságkötő sátorban a fesztivál idejére feleségül vette a nyakában lógó fröccsöntött műanyaghordót. Biztos, ami tutiziher: nem vált meg tőle egy percre sem, minden koncertet úgy tolt végig, hogy egy fél liternyi boroskóla himbálózott a nyakában. És a mindenhonnan üvöltő (elsősorban) rockzene! Ilyen nincs még egy - és akkor még valóban nem is volt. Magyarországon legalábbis.
A fesztivál ugyanis felszabadít. Megszűnnek a társadalmi konvenciók, eltűnnek a gátlások, nem látnak, nem figyelnek, hanem elfogadnak. Feltételek nélkül. Olyan vagy, amilyen vagy. A fesztivál tényleg píszí, tényleg világbéke, nagyon szabad, egyszerűen úgy fasza, ahogy van. Márpedig minden fesztivál attól olyan, amilyen, hogy kik vesznek részt rajta. Minél inkább homogén a tömeg, annál sivárabb lesz a felhozatal, de ha ügyesen vegyítünk, akkor egy igazi bazári forgatagot kapunk, ahol minden és mindenki van. Ha egyszer lesz gyerekem, biztos vagyok benne, hogy a Pál utcai fiúk elolvasása, és a fociedzések után a harmadik kötelező dolog az lesz neki, hogy menjen fesztiválra.
Ott ugyanis megtanul élni, megismeri saját magát, a korlátait és néhány apró dolgot a való világról. Például megtanulja beosztani a zsebpénzét, amit egész hétre kapott. Ha elveri az első este, akkor így járt, kitalálja a megoldást (remélem, nem a lopás lesz az, mert kitekerem a nyakát), legrosszabb esetben hazajön. Következő évben majd újra próbálkozhat. Megtanulja azt is, hogy necces helyzetekben döntést hozzon. Ha úgy alakul, hogy seggrészegre issza magát a barátja, ápolni fogja vagy elviszi az elsősegély sátorba és talán együtt megtanulják azt is, hogy tényleg mindennek van határa, de leginkább mindenkinek.
Sziget Fesztivál 2015 (Fotó: facebook.com/SzigetFestival)
Most jön az a rész, hogy a fesztiváltól tágul a világnézet, nyitottabb leszel a világra, új kultúrákat ismerhetsz meg és az összes ehhez hasonló bullshit. A helyzet az, hogy akármennyire is egy közhelyparádé ez, de tényleg így van. Nem feltétlenül tiniként vagy huszonévesen jössz rá, hanem majd kicsit később, amikor már nem fordulsz meg minden forrónadrágos fesztiválos jósegg után. És például nekiállsz írni egy ilyen posztot arról, hogy de tényleg, miért is jó fesztiválra járni? Hát például rögtön azért, hogy miközben egy ilyet írsz rájöjjél arra, mennyire hálás is vagy magadnak, meg a sorsnak, hogy húsznál is több éve (Jézusom, öreg vagyok!) Kelenföldről elvergődtél a Diákszigetre és utána még sokszor megadatott az az évi pár nap (olykor hét), amikor úgy viselkedhettél, ahogy csak akartál, mindenféle társadalmi konvenciók ellenére.
Nem, ez az egész fesztiválosdi egyáltalán nem olyan durva, amilyennek képzeled. Nem is olyan hangos. És az emberek nem vadak. Sőt. Mindenki kedves. Együtt sörözik a punk az emóssal, a rocker a hipszterrel, fehér a feketével, magyar a külföldivel. Ez egy ilyen világ. Csak az a baja, hogy mi vagyunk olyankor a kerítésen belül, mert kerítés mindig van, miközben ennek fordítva kellene lennie. Vagyis inkább úgy mondom, hogy ne is legyen kertíés, mert minek az? Az lenne a legjobb, ha minden szerda olyan lehetne, mint egy fesztiválon. És a hétfők, meg a keddek is, meg az összes nap. Minden nap olyan, csak karszalag nélkül.
A fesztivál összességében önismeret. Egy tükör neked, magadtól. Olyan vagy valójában, amilyen egy fesztiválon is vagy. Azt az érzést pedig ne felejtsd el, ne rejtsd el, hanem minél többet próbálj meg átmenteni belőle a hétköznapokba. Csak próbáld meg! Imádni fogod, hidd el!
