7 hónapnál régebbi cikk

Berlinben énekelt a Ciszterci vegyeskar
Fehérvár Médiacentrum fotója
Ciszterci vegyeskar
Berlinben énekelt a Ciszterci vegyeskar

Berlinben járt a Ciszterci Gimnázium vegyeskara. Egy nemzetközi iskola zenei fesztiváljára kaptak meghívást. Az utazás, a Németországban töltött napok nagy élményt jelentettek a diákoknak és tanároknak egyaránt.

A Berlin Brandenburg International School már tizennegyedik alkalommal szervezte meg a fesztivált, amelyen minden évben számos kórus, zenekar, rock banda lép fel. Idén a Ciszterci gimnázium tanulói is megmutathatták énektudásukat. A kórustagok hat darabot tanultak meg és adtak elő a rendezvényen.

"Mindenki úgy érkezett, hogy már megtanulta ezeket a darabokat, úgyhogy zeneileg csak icipici kis javításokra volt szükség. Inkább a kommunikáció, hogy ez egy nemzetközi iskola és angolul folyik a kommunikáció, hiába Berlinben van, még a német nyelvet sem bírják ezek a gyerekek, akik mindenféle nációból járnak abba az iskolába és érkeztek ugye vendég kórusok, mi Magyarországról, volt francia kórus is és Berlinen kívüli német kórusok is jöttek még. Nyilván az angol volt a közös nyelv, úgyhogy a gyors beszédű tanárnőnek az angolját követni és az összes zenei instrukciót megérten és felfogni, szerintem ez így az első pillanatban nehéz lehetett a gyerekek számára."- mondta el Radics Éva, a Ciszterci vegyeskar karvezetője.

A zenei felkészülés novembertől, a karácsonyi koncert készületeivel párhuzamosan folyt. Az iskola negyvennégy diákja, 10-11-12-ikes tanulók utaztak Berlinbe február 2-án, hogy a két napos fesztiválon énekeljenek.

"Ugye a kórustalálkozó helyszíne Berlin volt, és kapcsolódik ehhez egy kis vicces történet, hogy én itt az iskolában németet és franciát tanulok és nagyon örültem, hogy megcsillogtathatom német tudásomat. Na most ez egy nemzetközi iskola volt és senki nem beszélt németül, úgyhogy én a nem létező angol tudásomra próbáltam az amúgy nagyon profi instrukciókat dekódolni. Ezek nagyjából sikerültek is a második napra. Azt gondolom, ha más nem azért megérte ezen az út, hogy profi környezetben egy profi koncerten részt vehettünk."- számolt be örömmel az utazásról Borbély Levente. 

A Berlinben töltött napok, a fesztivál hangulata mély nyomokat hagyott a kórustagokban.

"Én az idén csatlakoztam teljes mértékben a kórushoz és nekem nagyon nagy katarzis volt ez a négy nap. Nagyon sok új embert megismerhettem, kamatoztathattam az angol tudásomat is. Rengeteg közös zenélés, program, nevetés, közös betegség is érintett minket, de én azt gondolom, hogy mindennek ellenére nagyon sikeres koncertet tudtunk adni és erősíteni tudtuk egymásban is a zene szeretetét."- foglalta össze az élményeket Horváth Flóra Bianka. 

Az utazás anyagi támogatás nélkül nem valósulhatott volna meg. Az iskola „Ardere et Lucere” Alapítványa, Székesfehérvár önkormányzata és a szülők is anyagilag segítették a németországi utat. A rendezvényről úgy engedték haza a kórust, hogy nem lehet a jövőben fesztivál ciszteresek nélkül. Jövőre tehát várhatóan újra látogatást tesz a vegyeskar Berlinben.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek