Idén 142 éves a Vörösmarty Színház
Idén 142 éves a Vörösmarty Színház
Idén 142 éves a Vörösmarty SzínházAz embereknél egy élet körülbelül hetven-nyolcvan évet ölel fel, a gyermekkortól az ifjú- és középkoron át az idős korig. Ehhez szoktuk viszonyítani a többi élőlényét is, például kétéves kiskutyánkét, aminek életkorát héttel szorozva egy tizennégy éves serdülőt kapunk. És mennyire igaz! Fiatal, játékos, élettel teli és irányíthatatlan. De mi a helyzet egy ember alkotta élettelen tárggyal, például egy épülettel? Vajon lehet-e bármilyen párhuzamot vonni?
Úgy gondolom, igen. Végül is egy épület életében is feltűnhetnek ugyanazok a sorselemek, amik egy emberrel is történnek és történhetnek. Ebben az esetben betegség lehet a penész, súlyos és kevésé súlyos baleset a megrongálás, ezt műtétként követheti renoválás és felújítás, de végül itt is bekövetkezik egyfajta halál, a dózerolás. Télen fázhat, nyáron melege lehet, esőben elázhat. Megsérülhet és kivirágozhat, sugározhat örömöt és fájdalmat. Egy kiürült, elhagyatott, bozóttal benőtt ház is olyan, mint egy izgalmas történetekkel, emlékekkel teli, de beszédképtelen idős ember, akire ha ránézel, elképzeled, milyen lehetett fiatalon. Előbb-utóbb azonban mindenhol megérkezik az utánpótlás, a kivédhetetlen változás: a régi helyét egy új, egy fiatal, a kornak megfelelően modern dolog veszi át.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház idén, egészen pontosan augusztus 22-én ünnepelte 142. születésnapját. Kétszer annyi időt töltött már velünk, mint egy átlagos ember, mégis a mai napig pezseg benne az élet. Ugyanakkor közel sem hasonlítható össze a matuzsálemi korban lévő Stonehenge-dzsel, aminek köveibe már csak állni hálni jár a lélek. Színházunk még most is ifjú és erős. 1874. augusztus 22-én született, Székesfehérváron, a Fő utca 8. szám alatt. Már nagyon várták érkezését.
(Fotó: szekesfehervar.hu)
Születése előtti időkben már javában folyt a színészi élet Fehérváron. A 17-18. században a színművészek a város fogadóiban léptek fel, viszont a 19. század elejéig az itt megforduló társulatok német nyelven tartották előadásaikat. 1813 októberében azonban megjelent az első magyar színtársulat is Fehérváron, és Kultsár István pest-budai társulata ezután többször is visszatért a városba. Feloszlásuk után nem volt visszaút: Fejér megye közönsége összefogott és megalapult a Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulat, ami már egy konkrét helyen, a Pelikán fogadónak is otthont adó Kossuth utcai Győry-házban tartotta előadásait. Egyre inkább előtérbe került a repertoárban a magyar tematika, különösen Kisfaludy Károly magyar nyelvű, nemzeti érzést és hazaszeretetet közvetítő drámái, történelmi tragédiái és vígjátékai. Ugyanakkor ezen a színpadon szólalt meg több Shakespeare-mű is először magyarul, köztük a Lear király, Hamlet és a Machbeth. A Szabó társulatnál játszó, ekkoriban vándorszínészi álmokat dédelgető Petőfi Sándor is feltűnt a színpadon.
Győry-ház, Pelikán udvar (Fotó: panoramio.com)
A fehérvári színház megépítését végül igencsak megsürgette az, hogy a Győry-ház színházterme 1873-ban összeomlott. Mivel alapkőletételére már 1872-ben sor került (az emberi létnek eme igen korai fejezetét most ne firtassuk...) így 1874-ben átadhatták az új színházat, melyben az avató díszelőadás Katona József Bánk bánja volt. Születésére összegyűlt az ország apraja-nagyja, két-két taggal képviseltette magát a Kisfaludy Társaság - köztük Jókai Mórral - és a Magyar Tudományos Akadémia is. A köszöntőt (tósztot) Jókai felesége, Laborfalvi Róza mondta el. Születése után csak jó pár évvel, 1913-ban kapta meg a keresztségben a Vörösmarty nevet. De hát ha jobban belegondolunk, ez a 40 év egy épületnél nem is olyan sok, talán egy hónapnak, ha megfelel. Gyermekkorában virágzó színházi életnek adhatott otthont, színpadán sok kiváló magyar színművész játszhatott.
Vörösmarty Színház egy század eleji képeslapon (Fotó: wikipedia.org)
Teltek-múltak az évek. Épphogy csak belépett az ifjúkorba, amikor jött a második világháború és kedvenc színházunk is áldozata lett az eseményeknek: 1944-ben teljesen kiégett. Azt hihették itt a vége, pedig csak egy igen komplikált műtétre és sok szeretetre volt szükség. A város lakossága ismét összefogott megmentéséért, és 1962 novemberében - szó szerinti és átvitt értelemben is vett - felépülésének megünnepléseként a Nemzeti Színház bemutatta Vörösmarty Csongor és Tünde című darabját. Ismételten a legkiválóbb hazai színművészek álltak színpadára, köztük Törőcsik Mari, Blitskey Tibor, Garas Dezső, Szirtes Ádám és még sokan mások. Boldog volt, de mégsem teljes. Középkorú épületként már hiányzott neki is egy család, egy saját önálló társulat. Ez végül 1995-ben valósult meg először tíz fiatal színésszel - köztük a mai napig is itt játszó Závodszky Noémivel, ma az Operett Színházban játszó Szabó P. Szilveszterrel és Németh Attilával -, hogy aztán 1997-től érettebb és tapasztaltabb színészekkel is bővüljön rokonsága és tovább gazdagodjon repertoárja.
Újabb boldog és békés negyven esztendő telt el, míg végül 2003-ban elérkezett a tatarozás ideje. Mindannyiunkkal előfordult már, hogy kellett egy új frizura, egy új ruha, új óra, kondibérlet, modernebb telefon, számítógép. Hiába, egy idő után külsőnkre, fizikumunk megőrzésére is kell áldozni, és a világ haladása, üteme is megújulást követel. A Vörösmarty Színházzal is ez történt, így 130 év után teljes külső és belső megújuláson esett át. Kibővítették, szerkezetét megerősítették, átrendezték és megújították tereit, modern belsőt kapott és csúcstechnikák beépítésével felkészítették a következő száz évre.
Modern belsőt kapott a Vörösmarty Színház (Fotó: epiteszforum.hu)
Egy épülettel, akárcsak az emberekkel törődni kell, gondoskodni egészségéről, megőrizni jó állapotát, és tenni kell arról, hogy legyen értelme létezésének. A Vörösmarty Színház a fehérvári közönséggel összefogva túlélte a világháborút, társulatával és visszatérő nézőivel családja lett, végül átesett egy komoly felújításon. De még mindig ott áll születésének helyszínén, a Főutca 8. szám alatt. Várja a régi és új ismerősöket, a még ismeretlen vendégeket, időseket és fiatalokat. Nem akar ő többet, mint szórakoztatni, kikapcsolni, megnevettetni-megríkatni vagy épp elgondolkodtatni és örömet okozni egy-egy pár órás légyott erejéig.
Boldog születésnapot Vörösmarty Színház! Koccintsunk a következő 140 évre!
