Most akkor a fóka tényleg tud trombitálni? - Ilyen a Magyar Nemzeti Cirkusz
Most akkor a fóka tényleg tud trombitálni? - Ilyen a Magyar Nemzeti Cirkusz
Most akkor a fóka tényleg tud trombitálni? - Ilyen a Magyar Nemzeti CirkuszÉs nagyon nem bántam meg. Igazából mindig is irigyeltem a cirkuszi művészeket, olyannyira, hogy egy szabad szombat délutánomon még zsonglőrködni is megtanultam. Igaz, csak három naranccsal, de hát valahol el kell kezdeni. El is játszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha csatlakoznék egy társulathoz, de a hirtelen felindulásból elkövetett képzelgésemnek hamar határt szabott a tény, hogy más három naranccsal zsonglőrködni és megint más artistává lenni. És hát az is nehézséget jelentett volna a csatlakozásomat illetően, hogy a balul sikerült majmos akciót leszámítva tulajdonképpen élőben soha még csak nem is láttam porondot. Mindezeken felül pedig különböző kérdések is felmerültek bennem. Például: van-e körzeti orvosuk az előadóknak? Át tudnak-e jönni a Sóstóhoz vezető felüljáró alatt zsiráffal? Küzdenek-e puffadással a kötéltáncosok?
Szóval addig lamentáltam a dolgon, míg arra jutottam, hogy kérdést mégiscsak jobban fel tudok tenni, mintsem hogy elefántról lóra szaltózzak át, ezért inkább újságíró lettem és nem artista. Talán mindenki jobban járt így, de a lovak és az elefántok feltétlenül.
Így esett meg, hogy egészen mostanáig nem voltam cirkuszban, aminek azonban – mint kiderült – van egy óriási előnye: 30 felett is gyermekké tesz a porond és tényleg elhiszem, hogy a fóka tud trombitálni, tapsra biztat és táncol is, ha úgy tartja kedve.
Tátott szájjal bámultam a kolumbiai kötéltáncosokat, akik védőháló nélkül ugráltak át egymáson a magasban és ahelyett, hogy a nietzschei Zarathustra kötéltáncosa jutott volna eszembe, Batman és Robin története sejlett fel lelki szemeim előtt, ahol is Robin az árván maradt artistából lett szuperhős.
Hogy hősök-e ezek az emberek, azt nem tudom, de hogy a cirkuszművészet egy egészen sajátos személyiséget és életritmust kíván, abban biztos vagyok. Engem két óra erejéig valóban gyermekké tettek és annyira sikerült kikapcsolnom, hogy előbb jutott eszembe Batman, mint Nietzsche. Ami nálam nagy szó.
