7 évnél régebbi cikk

Tienanmen, a véres tér
Fehérvár Médiacentrum fotójaTienanmen, a véres tér

1989. június harmadikán a Kínai Népköztársaság fegyveres erőinek 27. és 28. Hadseregéhez tartozó elitalakulatok (ejtőernyősök és páncélosok) megtámadták a pekingi Mennyei Béke terén akkor már az ötvenedik napja táborozó demokráciát, piacgazdaságot és többpártrendszert követelő, főleg egyetemistákból álló csoportokat. A katonák, majd az őket villámgyorsan követő köztisztaságiak gyors és alapos munkát végeztek: 24 óra elteltével a Tienanmen téren már vértócsák sem voltak.

Létezésének hatvannyolc éve alatt a Kínai Népköztársaságból nem igazán szűrődtek ki olyan hírek, amelyek arra engedtek volna következtetni, hogy a kommunista párt által irányított hatalmas ország hivatalos rendszerének számottevő, erős belső ellenzéke lenne. A huszonnyolc évvel ezelőtti események az előbbi szabály alóli ritka kivételekhez tartoznak, amelyekről pekingi hivatalosságoknál érdeklődni a mai napig udvariatlan gesztusnak számít, márpedig az ázsiai értékrendben az udvariatlanság a nehezen megbocsátható bűnök közé tartozik.

"Suhannak, visszaszállnak
a legendák most a földre."

Az 1989-es év számos szempontból kiemelkedett az ezt megelőzők sorából: Moszkvában Mihail Gorbacsov személyében egy reformbarát politikus igyekezett meghonosítani a nyílt, őszinte beszédet az ettől évtizedek óta elszokott Szovjetunióban, Közép- és Kelet-Európában sorra alakultak az egypártrendszer és a tervgazdaság sírját ásó politikai és társadalmi szervezetek, a szovjet csapatok 10 év háború után kivonultak Afganisztánból, a hidegháborús feszültséget felváltani látszott a régóta várt globális politikai enyhülés.

"Istenem, istenem!
Micsoda vidék!"

Kínában minden mindig más egy kicsit. A Kínai Kommunista Párt főtitkári székét hét éven keresztül elfoglaló, politikai és gazdasági szempontból is reformernek számító Hu Jao-bangot (az értelmiségiek és a diákok nagy kedvencét) 1987-ben lemondásra kényszerítették a párt keményvonalas dogmatikusai, s az egykori első számú ember gyakorlatilag kényszerlakhelyen töltötte élete utolsó két évét. 1989. április 15-én a pekingi rádió bemondta a halálhírét, s ennek hallatán több ezren vonultak a kínai főváros szívébe meggyászolni az elhunytat.

Áprilisban még minden békésnek tűnt (Fotó: flashback.com)

"Ha várunk, elszalad a korszakunk,
egyetlen tett kell, valami jel kell,
arról, hogy vagyunk!"

A Mennyei Béke terére többé-kevésbé spontán módon érkező tömeg (melynek létszáma a kezdeti két-három ezerről egy hét alatt ennek húszszorosára nőtt) eleinte valóban Hu emléke előtt tisztelgett, de az április 22-re időzített ravatalozási szertartáson már hatvanezer diák követelt egyre hangosabban több demokráciát és szólásszabadságot.

Hatalmas volt a tömeg a téren (Fotó: The Epoch Times)

"Itt zúg immár, terád kiáltok,
feneketlen zsákok,
nagy, bölcs hazugságok"

A pekingi vezetés Gorbacsov május közepére tervezett látogatásának megszervezésével van elfoglalva. A Középső Birodalom fővárosába külföldi újságírók, fotósok és operatőrök tízezrei érkeztek, akiknek szeme láttára még a kínai kommunisták se szívesen szerveznének egy pogromot. A legendás ázsiai diplomáciai érzék működésbe lépett, s az állami vezetők a látszat kedvéért apróbb tárgyalásokba bocsátkoztak a tüntetőkkel, akik közül több százan éhségsztrájkba is kezdtek követeléseik alátámasztásul. Maga a pártfőtitkár, Csao Cö-jang is egyezkedni próbált velük, de a diákok (aki naponta tízszer is elénekelték az Internacionálét, nehogy megkapják a "fasiszta" bélyeget) hajthatatlanok voltak: vagy több demokrácia lesz, vagy nem mozdulnak.

Feszültség a téren (Fotó: All-len-All)

"Fehér zubbonyban, sötét nadrágban
az úton futok,
hátam mögött,
vive la République,
két ló dobog."

Hosszas (és azóta is titkos) belső vita után a Politbüró héjáinak sikerült végigvinniük akaratukat, s a kormány május huszadikán szükségállapotot rendelt el az egész főváros területén. A hadsereg kiemelten megbízható egységei megindultak a város felé, de a tüntetőkkel szimpatizáló pekingiek százezrei megakadályozták őket, hogy eljussanak a belvárosig. A kísértés óriási, de a politikai vezetés ekkor még ellenállt neki: tűzparancs helyett visszavonulásra utasították a páncélosokat. A tüntetők jubiláltak és újult erővel folytatták a tiltakozáshullámot, amelyhez számos vidéki város diáksága is csatlakozott.

Tankok az utcákon (Fotó: diplomaticourier.com)

"Nem, ne, csak így ne.
Hogy nem látja senki.
Nem így akarom.
Szembefordulni."

A hatalom türelme június harmadikán, naplemente után fogyott el, amikor a nemzetközi közvélemény érdeklődésének kereszttüzében a főtéren már 200 ezer ember táborozott. A bevezetőben már említett és vidékről felvezényelt alakulatok könnygázzal, harci járművekkel, tonfákkal és lőfegyverekre tűzött szuronyokkal este tíz óra után kezdték meg a tér és a környező utcák kiürítését. A katonáknak ezúttal tűzparancsuk volt, amit nem féltek érvényesíteni: a véres összecsapás eredményeként reggel fél hatra a tér üres volt, már ha nem számoljuk az ott tartózkodó több ezer, egyenruhás fegyverest.

"Egy utcasarkon megdögleni,
hogy előreküldesz négy másikat,
ilyet csak Lee tudott."

Ahogyan az hasonló helyzetekben általában lenni szokott, az emberi veszteségekről szóló híradások egymásnak homlokegyenest ellentmondó számokat tartalmaznak. A nyugati hírszerzési források által említett 7000 halottól és 30 ezer sebesülttől kezdve a hivatalos pekingi álláspontot tükröző 241 halottig és 7000 sebesültig a paletta igen széles, mindenki a szájíze és ideológiai meghatározottsága szerinti statisztikát fogadja el.

Nem volt kímélet (Fotó: NPR)

"A barátság, kedveseim,
visszafojtott sírás,
és ezzel zárom is soraim."

A számháború a lényegen mit sem változtatott. Pár évre Peking ismét felkerült a nyugati demokráciák diplomáciai feketelistájára, majd a nagypolitika kegyetlen szabályainak megfelelően a dolgok szép csendesen visszatértek a régi kerékvágásba. A Kínai Népköztársaság nem az a világgazdasági és biztonságpolitkai szereplő, amelytől huzamosabb időn át el lehet tekinteni. A történteknek egyetlen komolyabb, hosszú távú stratégiai következménye sem volt, eltekintve az Európai Unió és az USA által meghirdetett fegyverszállítási embargótól, amire Kína a védelmi kiadásainak 25%-kal történő azonnali emelésével válaszolt. És mivel az Unió esetében a fegyverexport engedélyezése gyakorlatilag a tagállami kormányok kezében van, az európai embargó mára jobbára csak üres szólam maradt.

(A bekezdéscímek Bereményi Géza dalszövegeiből származnak)

Rajongj a Konteóblogért itt vagy csak simán olvasd itt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek