Fair2 °C
2019. december 5. csütörtök Vilma
Menü

Indul a játék az életért – flashmob az újraélesztésről

Indul a játék az életért – flashmob az újraélesztésről
(Fotó: Simon Erika)

Több mint 100 fiatal térdelt a földön és nyomott másodpercenként kettőt egy-egy zöld labdán azon a flashmobon, ahol az újraélesztés fontosságára kívánták felhívni a figyelmet. A diákok Klupács Péter mentő-technikus lelkesítő szavaira mutatták be az életmentő technikát. A népszerűsítő program célja, hogy szükség esetén minél többen merjenek és tudjanak cselekedni a mentők megérkeztéig.

„Indul a játék az életért!” – ezekkel a szavakkal indult villámcsődület az Országalmánál. „Otthon meg lehet tanulni az újraélesztést! Egy élet múlhat rajta – merjünk odamenni, ne maradjon a földön fekve senki soha! Éljünk egy olyan világban, ahol segítséget nyújtunk a másiknak! Legyetek bátrak, merjetek cselekedni!” – hangzottak a lelkesítő szavak, miközben a zene adta a megfelelő ritmust a résztvevőknek. A látványos flashmobot, amibe járókelők is becsatlakoztak, azzal a céllal szervezték, hogy felhívják a figyelmet arra a gyorsan elsajátítható módszerre, amellyel életet menthetünk:

 

És akkor nézzük, a TEVAgy a HŐS! program főhősei hogyan tanítják az újraélesztést:  

Talán nem is véletlen, hogy iskolások tanítanak minket az újraélesztés fontosságára és akár a technikájára. Nekem például azonnal beugrott az az eset, amikor Dunaújvárosban pár fiú megmentette az osztálytársát. Tornaórán a srác összeesett, a társai azonnal megvizsgálták, nekiláttak újraéleszteni, hívták a mentőket és még a mentőhelikopter leszállásakor is az osztály állította le a forgalmat az úton, amire az le tudott szállni.

Még nem kerültem ilyen helyzetbe, így nem tudom, mekkora bátorságra van szükség, hogy egy ember szívét helyettesítsük, de gyanítom, nagyra. Talán épp a középiskolások azok, akik elég bátrak és úgy tudnak segíteni, hogy nem mérlegelik a következményeket. Mert egyébként az ember hiába hallja azt a videóban, hogy ha el is törted pár bordáját, meg fogja köszönni neked az életét, csak beugrik, amit a neten olvastunk: hogy mennyire meghurcoltak olyan embereket, akik segítettek.

Meg persze az sem éppen segít a félelem legyőzésében, ha az ember egészségügyi oldalakon böngészi az újraélesztésről szóló cikkeket, mert akkor biztosan nem mer odatérdelni valaki mellé. Nem is idézem, mi mindent írnak…

Viszont az érdekes, hogy ma már az úgynevezett laikus újraélesztési protokollnak nem része a lélegeztetés. Csak annak a bizonyos közös csőnek a kialakítása. Amit egy laikusnak tennie kell: hívjuk a segélyhívót és tartsuk fenn a keringést. Egyébként megjegyezted, mi a célja az úgynevezett mellkaskompressziónak, a keringés fenntartásának? Hogy az agy jusson némi oxigénhez a profi segítség megérkezéséig is, különben hiába mentik meg valakinek az életét, lehet, hogy (már csak szervdonornak lesz jó) nem élhet már normális életet, mert 4 perc után az agy meghal és ott nincs restart.

Egyébként míg a gyerekeknek a TEVAgy a HŐS! program segíthet a technika elsajátításában, addig a felnőtteknek inkább a félelmet kell legyőzni. Ezt segítheti egy másik újraélesztős filmben, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány filmjében Bala (Csuja Imre) a „Van úgy, hogy keménynek kell lenni” mondatával:

Ha az ember rákeres, számos újraélesztős videót talál. Egy bennünk a közös: a Bee Gees slágere. S ahogy az egyik újraélesztő videóban fogalmaznak: a diszkó megmenti az életet: 

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Közel két tonnás kolumbiai kokainszállítmányt tartóztattak fel Lengyelországban
    Közel két tonnás kolumbiai kokainszállítmányt tartóztattak fel Lengyelországban
  • A Joker, Az ír és a Házassági történet is az év filmjei között szerepel
    A Joker, Az ír és a Házassági történet is az év filmjei között szerepel
  • Ajándékdobozzá változott a Vörösmarty Rádió látványstúdiója
    Ajándékdobozzá változott a Vörösmarty Rádió látványstúdiója
  • Olcsóbb lesz holnaptól a benzin
    Olcsóbb lesz holnaptól a benzin
  • Fenntarthatóság, márkaépítés, regionalitás – Fehérváron a piac konyhája
    Fenntarthatóság, márkaépítés, regionalitás – Fehérváron a piac konyhája
  • Jótékonysági este a rock és a gyermekek segítése jegyében
    Jótékonysági este a rock és a gyermekek segítése jegyében
  • Megkezdődött az ünnepi szezon New Yorkban
    Megkezdődött az ünnepi szezon New Yorkban
  • Országos sztrájk kezdődött Franciaországban
    Országos sztrájk kezdődött Franciaországban

Eseménynaptár

  • Adócsaló vagyonvédelmi cégek vezetői ellen indult eljárás Csongrád megyében
    Adócsaló vagyonvédelmi cégek vezetői ellen indult eljárás Csongrád megyében
  • Már több mint 26 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó adományvonalán
    Már több mint 26 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó adományvonalán
  • Halálos csapdát jelentenek a műanyaghulladékok a remeterákokra nézve
    Halálos csapdát jelentenek a műanyaghulladékok a remeterákokra nézve
  • A fogamzásgátló tabletta strukturális változást okoz az agyban
    A fogamzásgátló tabletta strukturális változást okoz az agyban
  • Megválasztották az év bortermelőjét
    Megválasztották az év bortermelőjét
  • Este és éjjel is nagyobb eséllyel borult, párás időre lehet számítani
    Este és éjjel is nagyobb eséllyel borult, párás időre lehet számítani
  • Tartósélelmiszer-gyűjtést rendez a Vöröskereszt
    Tartósélelmiszer-gyűjtést rendez a Vöröskereszt
  • Segítséget kapnak a hátrányos helyzetű családok
    Segítséget kapnak a hátrányos helyzetű családok
  • Többet vásároltunk októberben mint egy évvel ezelőtt
    Többet vásároltunk októberben mint egy évvel ezelőtt
  • A Nagy Mikulás Kvíz: mennyire vagy képben a Nagyszakállúval?
    A Nagy Mikulás Kvíz: mennyire vagy képben a Nagyszakállúval?
  • Az Asszonyműhely és az Rác utcai Advent is folytatódik a fehérvári kézművesekkel
    Az Asszonyműhely és az Rác utcai Advent is folytatódik a fehérvári kézművesekkel
  • Közmeghallgatást lesz jövő pénteken a Városházán az önkormányzat működéséről
    Közmeghallgatást lesz jövő pénteken a Városházán az önkormányzat működéséről
  • Rekordévet zárhat a magyar turizmus.
    Rekordévet zárhat a magyar turizmus.