7 évnél régebbi cikk

Feketítik a falakat – jövő héten nyit az Aba-Novák-kiállítás
Fehérvár Médiacentrum fotójaFeketítik a falakat – jövő héten nyit az Aba-Novák-kiállítás

Június 16-án nyit a Csók István Képtárban az Aba-Novák Vilmos kiállítás. Ezúttal azonban nem csak a Magyar-francia történelmi kapcsolatok című pannót nézheted meg, hanem olyan táblaképeket, festményeket és grafikákat is, amelyeket Fehérváron még sohasem láthattál. A tárlathoz pedig számos rendezvény is kapcsolódik majd – elsőként a 20-as évek hangulatát idéző „Laura kalapja”, rögtön a nyitónap után.

Mondhatjuk, hogy Fehérvár Aba-Novák tekintetben jól ellátott terület. Hisz három nagyméretű (fal)festménye is van itt: a Nemzeti Emlékhely Szent István-mauzóleuma nagyméretű történelmi seccója, a városháza első emeleti falképei és a Csók István Képtárban látható párizsi pannó. Igaz, ez utóbbit évente csak egy-egy időszaki kiállításon nézheted meg.

Ennek ellenére igazi csemege lesz az a cirka harminc mű, amit október végéig a Csók István Képtár földszintjén és a könyvtár előtti térben állítanak ki: a kölcsönképek egy része ugyanis magángyűjteményekből származik és csak nagy ritkán kerülnek a nagyközönség elé.

A tárlatnak egyébként az az apropója, hogy 80 éve, az 1937-es világkiállításra készült az ott nagydíjat nyert pannó, amihez aztán a leendő Horthy Miklós Kultúrház (a mai Csók István Képtár és a Megyei Könyvtár) épületének nagytermét méreteiben hozzáigazították.

A Magyar-francia kapcsolatok vázlata (Magyar Nemzeti Galéria) (kép: hung-art.hu)

Az ideérkező kisebb képek viszont Aba-Novák művészetének talán legizgalmasabb korszakából, 1929-30-ból valók. Ekkor ugyanis festőnk 14 hónapot töltött Itáliában a római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként, és hát az, ami ott volt és van, minden művészre igen nagy hatást gyakorolt és gyakorol ma is. Ja, és ekkor készültek a képek a kék kalapos Lauráról is, aki egyébként a szakértők szerint nem személyében, hanem mint szimbólum érdekes.

Ha szeretnél Aba-Novák Vilmos-képeket nézegetni, itt megteheted.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek