Japán művészet Fejér megyei tolmácsolásban: A harmónia, a szépség közvetlen megnyilvánulásaJapán művészet Fejér megyei tolmácsolásban: A harmónia, a szépség közvetlen megnyilvánulása
Ha valamikor szóba kerül Japán, vagy meglátok valakit teázni, mindig eszembe jut Wass Albert távoli rokona, Doma-Mikó István, akivel Gúttamásiban, Barcsa-Turner Gábor házának japán kertjében találkoztam. Ott ült a hintaágyon, s közben mesélt a Tongai Királyságról – melynek udvari festője volt! -, s Japánról, ahol jelenleg is él. (Puleʻanga Fakatuʻi ʻo Tonga a Tonga-szigeteken fekvő állam az óceániai Polinéziában. Három kisebb szigetcsoportot – 176 szigetet (ebből 52 lakott) - ölel magához. 750 négyzetkilométer az összterülete és 103.000 fős a lakossága.)
Doma-Mikó István ritkán jön „haza”, Magyarországra, hogy rokonaival, ismerőseivel, rajongóival találkozzon, s átadja nekik mindazon tudását, mely nem szerezhető meg könyvekből, filmekből, vagy az internetről. A szerencsés „meglátogatottak” között van Barcsa-Turner Gábor is, akit jó pár éve megtisztel már barátságával.
Megismerkedésük körülményei nagyon érdekesek: akkoriban, mint újságíró publikált Gábor egy cikket a Tongai Királyságról, pontosabban arról, hogy az idős, elhunyt király udvari festője magyar. S e tényt annyira érdekesnek találta, hogy fel is vette a kapcsolatot Doma-Mikó Istvánnal. A folyamatos kommunikációból pedig egyre szorosabb barátság alakult ki.
„Beszélgetéseink során megismertette velem az általános japán kultúrát, művészetet, valamint a japán gasztronómiát és a teakultúrát.” – mesélte a fiatalember – „A japán tea kultúra megismerésével rájön az ember, hogy a Magyarországon egyszerűnek és hétköznapinak tűnő cselekvés, mint például a teafogyasztás lehet rítus. Az ősi, archaikus ember, aki közelebb állt még az eredethez, minden bizonnyal az összes cselekvését rítusként élte meg, s nemcsak spontaneitásként, automaticizmusként hullámzott a napi rutinban, mintegy átaludva minden tettét. A japán tea az életet, a frissességet jelképezi és bevezetésül szolgálhat a japánok életfilozófiájába. S most nemcsak a teaszertartásra gondolok, hanem a szertartásszerűen elkészített, egyéb "köznépi" szálas teákra is, melyeknek ízvilága teljesen egyedi, akár az elkészítési módok függvényében is változhat.”
A teafű minőségén, évjáratán kívül nem mindegy a víz minősége, a hőfokok, a csészék hőtartó képessége. El lehet ugyanazt a teafüvet készíteni lágyan és édeskésen, vagy éppen erősen és fanyarabban, férfiasabb kivitelben. Az élettani hatásait nem is sorolom fel a japán zöld teának, mert cikkek százai foglalkoznak magyar nyelven is a rákmegelőző és pozitív hatásaival...
Gábor szerint nekünk magyaroknak nagyon szimpatikus lehet a japán művészet és kultúra természetközelisége, hiszen eredetileg mi is nagyon természetközeli nép voltunk.
Amúgy a japán is íjfeszítő nép, mint a magyar. Náluk élő hagyományként maradt fent a lovasíjászat (yabusame), nálunk sajnos újra ki kellett találni. Vagy nézzük meg a japán szamurájok páncélzatát! A sisakot leszámítva teljesen hasonlít egy hun lemezes, vagy éppen bőrpáncélra, amit a lovas nomád népek viseltek.
Ha genetikai rokonság nincs is, de kulturális és civilizációs mindenképpen. Azt a közhelyet mindenki ismeri, hogy csak a magyar és a japán nyelvben van először a családnév és utána az utónév...
A japánok ősi vallása (sintó) is mutat hasonlóságot az ősmagyar valláshoz, hiszen mindegyik a természet erőinek, őselemeinek tiszteletére, a különböző szellemek (Japánban kamik) hitére épül.
„A japán művészet (még) nem nyugatiasodott el, nem vált modernné és ezáltal szellemtelenné. Még tiszta forrásként tud szolgálni nekünk is.” – hívta fel a figyelmet Gábor – „Mintegy közvetlen ösvényként jelenik meg a sokszor zűrzavaros világunkban. Csak semmi felesleges, eltérítő mellékvágány! A harmónia, a szépség közvetlen megnyilvánulása. Ami viszont teljesen egyedivé teszi minden más kultúra művészetétől az az, hogy mintegy "önmegvalósító" életprogrammá is válik, hiszen az az alapfelvetése, hogy a mű elkészítésével a művész is nemesedik, illetve a kész mű visszacsatolás is a művész benső megvalósítási eredményeiről.”
Az ego legyőzése, emberi és világi önmagunk meghaladása a cél. A művészet célja nem a kicsinyes voltunk mutogatása, az egyénieskedés, mint a nyugati kortárs művészetben, hanem pont az ellenkezője: a magasrendűhöz való visszatérés, az igazi önmegvalósítás, ahol az egyén minden rárakódott, saját gyengeségeit levetkőzve válik jobb emberré. Ezért lehet a harcművészet is művészet, hiszen a test megfegyelmezésével a szellem is erősödik. Az önfegyelem, az önreflexió elengedhetetlen.
„Ezt a nyugati, modern embertípus már elfelejtette, mindenki csak az önös, egyéni, egyébként alacsonyrendű boldogulását keresi, amit leginkább az anyagi javak birtoklása révén tud elképzelni. A magasrendűség és így a társadalmi rend, az egyéni boldogság elérése és helyreállítása elképzelhetetlen önmagunkban való rendtétel nélkül, ehhez pedig kiváló út a keleti filozófia, és a japán művészet is.”
A japán művészet minél szélesebb körű megismerése céljából hozta létre a Gúttamásiban élő fiatalember a Japán Művészet Facebook-oldalt.
„Amikor láttam, hogy a magyarok milyen keveset is tudnak a japán művészetekről és az ezen formákat átható szellemiségről, akkor hoztam létre ezt, a japán művészeteket bemutató oldalt. Magamon vettem észre először, amikor a témát kutattam, hogy mennyi mindent nem tudunk, mennyi külön univerzum van. A japán művészetben nagyon mély minden művészeti forma. Az alapelvem az, hogy a formákon túl a benső tartalmat is megmutassam az oldalon, tehát az esszencia is szerepet kap. Számtalan könyv-, vagy filmajánlót közzéteszek. Nagy művészeket, harcművészeket próbálok bemutatni. A Japánban is elfeledett művészeti ágak (mint a bonseki) is ezért kerülnek bemutatásra. Azonban a modernitás Japánban sem érdekel: a felhőkarcolók, a 400-al száguldó gyorsvonat, vagy éppen az aberráltság. Tehát az oldalon a legkevésbé sem foglalkozom a népszerűnek számító, ám szerintem az eredeti japán szellemtől távol álló dolgokkal.”
