7 hónapnál régebbi cikk

Több mint kétezer éves történelem, az ókori Kínába repít minket Gorsium
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Több mint kétezer éves történelem, az ókori Kínába repít minket Gorsium

Az ókori Kínába csöppenünk a Gorsium Régészeti Parkban. Ötven agyagkatona és két agyagló érkezett Tácra: megnyílt "Az első kínai császár halhatatlan őrei" című nemzetközi tárlat.

A Szent István Király Múzeum kiállításában megismerhetjük a kínai császárság korát, a világhírű agyagkatona-hadsereg történetét.

A látogatóközpontban a több mint kétezer évvel ezelőtt elhunyt első kínai császár síremlékét őrző szobrok jellegzetes darabjait láthatjuk.

A huszadik század egyik legjelentősebb régészeti történése az agyaghadsereg felfedezése. Ezzel ismerkedhetnek meg részletesen a látogatók a tárlaton, amely a szegedi Móra Ferenc Múzeum közreműködésével valósult meg.  A Kínai nagy fal építése mellett az egyik legismertebb történelmi jelenség a kínai agyaghadsereg, cseréphadsereg, terrakotta hadsereg - több néven is ismerhetjük.

"Az első kínai császár halhatatlan őrei" című kiállításon az is kiderül, hogy mintegy 2200 éve összesen négy árkot ástak az agyaghadsereg számára, melyekben a becslések alapján nagyjából 8000 szobor fekhet. A föld alá temetett hadsereg, amely életnagyságú - 184-197 centiméter magas - katonákból áll, a Kínát egyesítő első császár Csin Si Huang-ti parancsára készült.  

A különleges szobrok az ókori darabok pontos másolatai. A kínai állam nem szívesen adja ki az eredeti darabokat a kezéből, azonban ezek a replikák igazán élethűek.

 A tárlat a hétvégén tartandó Floralia Tavaszköszöntő ünnep ideje alatt is látogatható.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek