Emlékek a fotómesterről
Emlékek a fotómesterről
Emlékek a fotómesterrőlNéhány tanítvány így emlékezett a közös évekre:
Zsiday Ádám: „Tőle tanultam a fényképezés alapjait, főleg reklám- és műszaki fotókat alkottunk, de megfordultunk esküvőkön, bálokon is. Abban az időben az általa vezetett Falköz riport- és fotóstúdió a fiatal művészek kulturális találkozóhelye volt, jóval több tehát egy munkahelynél, hiszen ebben a közösségi térben a fiatal művészek egymással is megismerkedhettek.”
Sági István: „Először külsősként, később belső munkatársként dolgoztam vele. A reklám- és műszaki fotók terén rengeteget tanultam tőle, ez akkoriban egy speciális műfajnak számított, talán ketten, vagy hárman dolgoztunk ezen a területen. Először egy omladozó kis épületből hozott létre egy igazi fotósműhelyt. Nagyon szerettem, jó hangulatú helyiség volt, komoly társasági élettel. Később átköltöztünk a Távírda utcába, ott nyitottunk egy műtermet, laboratóriumot, és egy ügyfélszolgálati helyiséget. Itt már színes labor, egy jól berendezett műterem, és igazi fotóstúdió is a rendelkezésünkre állt: ez volt a Falköz. Rengeteg barát, képzőművész járt oda a korabeli művelődési házakból. Akkoriban itt volt a legnagyobb a szakmai pörgés.”
Barátai együtt idézték fel a közös múltat (fotó: okkfehervar.hu)
Simon Erika: „Az érettségi elvégzése után kezdtem el fotózással foglalkozni. Ebben az időszakomban ismerkedtem össze a mesterrel. Ekkor még az Oskola utcában volt a riportstúdió, és mint akkoriban sok más fiatal, én is bejártam hozzá. Apukámtól kaptam egy fényképezőgépet, azzal készítettem képeket. István annyira bízott a hozzá forduló fiatalok tehetségében, hogy elküldött minket esküvőket fényképezni, így lehetőségünk volt kitanulni a szakmát. Ekkor még nem voltam hivatásszerű fényképész. Ebben az időben nagyon kevesen foglalkozhattak ezzel a szakmával, maximum öt-hat embert választottak ki, akikről úgy gondolták, hogy tehetségesek. Kezdetben rólam sem voltak jó véleménnyel, azt mondták, hogy inkább fiúkat igényelne ez a szakma. Ő volt az, aki kiállt mellettem, és azt mondta, hogy velem nem foghatnak mellé, és meg akarta győzni őket arról, hogy vegyenek fel. Az első évben végül is ez még nem történt meg, de ott maradtam segédmunkásként. Aztán eljött a következő felvételi ideje, Őri Tóth István ekkor is kiállt értem. Ha erre a támogatásra gondolok, akkor ez azóta is hihetetlenül jó érzéssel tölt el, hiszen nagyban segítette a pályán maradásomat.”
Kiss László: „Legendás életszakasz volt mindannyiunk számára, amikor Őri Tóth és a Falköz még működött, ezekben az időkben ismertük meg egymást. Mindig is vonzotta magához a művészeket, a bohém lelkeket, akiknek hasonló volt az ízlésük, az értékrendjük. A módszert, amivel a munkákat elvállalták, illetve a kivitelezéseiket is nagyon szerettem. Ugyanakkor nem tudtam minden megoldásukkal azonosulni. A 90-es évek elején vidéken is éledni kezdett az alkalmazott, illetve reklámfotográfia, vagyis már eszközöket, technológiát igényelt a szakma, néha újfajta megoldásokat is. Istvánék viszont szerették néha „táskából megoldani” a szakmai helyzeteket. Ebben nem igazán tudtam azonosulni a társasággal, én elkezdtem például nagy formátumú fényképezőgépet használni. Így néha megesett, hogy elbeszéltünk egymás mellett, de mégsem folytunk bele egymás munkaterületeibe. Viszont az általa kialakított műhely rengeteg embert indított el azon az úton, hogy fényképész legyen. Nagyon sok tanulót vett a szárnyai alá, akik imádták a műhelyt és az ottani oldott hangulatú beszélgetéseket is. Azt gondolom, tartozunk neki annyival, hogy megismerjük az életművét, mert nagyon is volt neki.”
