6 évnél régebbi cikk

Megérkeztek a Gyulai Memorial világsztárjai
Fehérvár Médiacentrum fotójaMegérkeztek a Gyulai Memorial világsztárjai

Jönnek, csak jönnek és jönnek a világsztárok a már vasárnap óta tartó Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjra. A fő versenynapon, július 4-én, kedden olimpiai és világbajnokok sora lép rekortánra a fehérvári Atlétikai Centrumban. A sportok királynőjének sztárjai már városunkban készülnek a versenyre.

Öt kontinens 60 országából 200 versenyző érkezik Székesfehérvárra, a mezőny erejét kiválóan szemlélteti, hogy 12 olimpiai bajnok, köztük nyolc, a legutóbbi riói olimpián egyéni aranyérmet szerző atlétát láthatunk majd az idei Gyulai Memorialon. Hogy fokozzuk a számok nyelvén a fantasztikus felhozatalt: összesen 14 világbajnoki aranyérmes mellett 98 olyan atléta indul, aki világbajnoki- vagy olimpiai érem büszke tulajdonosa, ráadásként pedig négyen hivatalban lévő világcsúcstartóként versenyeznek.

Az egyik világcsúcstartó az amerikai Kendra Harrison, aki 100 gáton tavaly repesztett 12.20-as rekordot.

"Tavaly nagyon elkeserített, hogy nem kerültem be az olimpiai csapatba, ezt az elkeseredést szerencsére sikerült erővé formálnom magamban. Volt egy 12.40-es időm és tudtam, van még bennem tartalék, ez ki is jött Londonban. Az életem nem változott nagyot világcsúcstartóként, bár tény, nagyobb a nyomás és sokkal többen ismernek meg az utcán. De élvezem nagyon a dolgot és remélem, itt Fehérváron is jó idővel érek célba!"

 Kendra Harrison Londonban futott világcsúcsa

David Rudisha a 800 méter világcsúcstartójaként, olimpiai bajnokként indul. Könnyen lehet, hogy a kenyai futót a világbajnokság előtt már csak a Gyulai Memorialon látjuk versenyezni.

"Tavaly az év addigi legjobb idejével nyertem itt, és ez rengeteget segített abban, hogy nyerjek Rióban. Addig a Gyémánt Liga versenyein nem ment úgy, ahogy szeretem volna, de itt Fehérváron visszatért az önbizalmam és ez kitartott az olimpiáig. Örülök hogy ismét visszajöhettem, az idei legjobbamat szeretném megfutni, és valószínűleg londoni vb-ig nem is indulok már máshol."

 David Rudisha még 2012-ben, szintén Londonban repesztett elképesztő világcsúcsot

A férfi 110 gát olimpiai címvédője, a jamaikai Omar McLeod még csak kacérkodik a világcsúccsal, az odáig vezető úton pedig fontos állomás lehet Székesfehérvár.

"Harmadszor indulok itt, az első kettő nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Első alkalommal meghúztam a hajlítóizmom, tavaly elestem egy gátban, de idén rendben leszek. 12,90-nel nyertem a jamaikai válogatót, egy tizedre vagyok a világcsúcstól – ez nagyon komolyan motivál. Tavaly edzőt váltottam, addig azt mondtam, nem beszélek a világcsúcsról. Az új edzőm arra nevel, hogy ne féljek a csúcstól. Most már nem félek foglalkozni vele, hiszek benne hogy meglehet."

 Omar McLeod idei sikere a sanghaji Diamond League versenyen

Szintén a világrekord közelében jár az amerikaiak szépséges 400 gátasa, Dalilah Muhammad, aki nemrég minden idők legerősebb amerikai válogatóját nyerte meg.

"Korábban már indultam Budapesten és Fehérváron is, igaz, akkor még nem voltam olimpiai bajnok. Nagyon örülök, hogy újra itt lehetek, sokat utazom, de ide kellemes emlékek kötnek. Emlékszem a városra, magára a versenyre, örültem a meghívásnak, nem is volt kérdés, hogy jövök. Nagyon kemény verseny van mögöttem, hárman futottunk 53 másodpercen belül az amerikai válogatón, amit sikerült megnyernem. Egyéni csúcsot futottam, 3 tizedre vagyok a világcsúcstól, ami igencsak motivál... A verseny után azt kérdezték, lehetséges-e 52 másodpercen belülre vinni a rekordot. Annyi jó 400 gátas van, hogy szerintem lehetséges, bízom benne, hogy én leszek majd az, aki ezt elsőként megteszi."

Dalilah Muhammad nagy célja, hogy 52 másodperc alá vigye a 400 gát világcsúcsát (Fotó: Simon Erika)

Justin Gatlint, az amerikai sprintert talán már be sem kell mutatni. A 2015-ös Gyulai Memorial győztese még 35 évesen is tartja a lépést a fiatalokkal, sőt, a legutóbbi amerikai válogatón simán le is győzte őket.

"Az év eleje nem volt egyszerű, sérülések hátráltattak. Az egész még tavaly indult, kiment a bokám, utána jöttek a további kisebb sérülések. Edzőmmel visszavettünk a terhelésből és ez szerencsére hatott, most már minden rendben van, túl vagyok a nyavalyákon. Furcsa dolog ez a kor, nagyon sok fiatal atlétának, akik most az ellenfeleim, én voltam a példaképe, most pedig már velem versenyeznek. Chris Coleman, aki második lett mögöttem az amerikai válogatón, ugyanarra az egyetemre járt mint én, úgy edzettek, hogy az én eredményeimet figyelték. Olyan ez, mintha tükörbe néznék és fiatalkori önmagam látnám. Segítek nekik, amiben csak tudok, de nem egyszerű a helyzet, mert ellenfelek is vagyunk. De jó a kapcsolatunk – ez a lényeg."

Justin Gatlin évek óta visszatérő vendége a versenynek, idei kisebb sérülései után csúcsformában várja a fehérvári versenyt (Fotó: Simon Erika)

A sztárok tehát már itt vannak, aki teheti, látogasson el az elkövetkező két nap során a Gyulai Memorialra, garantálom, páratlan sportélményben lesz része!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek