Samu, a Pókember
Samu, a Pókember
Samu, a PókemberA fehérvári Redrock Falmászóterem falán egy szőke kissrác Pókembert megszégyenítő ügyességgel halad a csúcs felé. Nos, ő Kovács Samu, a terem büszkesége, aki 10 éves korára már számos országos falmászó-verseny dobogójára felléphetett. Míg Samu a fallal küzd, édesanyját, Hankovszky Dórát kérdezem, honnan jött fia mászás iránti szerelme.
– Kiskorában mindig mindenhova felmászott, veszélyes helyekre is. Egyszer elmentünk egy kalandparkba és ott az animátor, aki biztosította Samut, azt mondta, nagyon jó mozgása van ehhez a sporthoz. Így hoztuk el az első edzésre, azóta is imádja. Ahogy jártunk vele az edzésekre, mi is kedvet kaptunk, úgyhogy mi, szülők is elkezdtük, majd a nagyobbik fiúnk is csatlakozott, így már négyen mászunk. Nagyon jó családi program, azért is találtuk ki, mert megszülettek a kisebb gyermekeink és kellett a nagyokkal egy olyan program, ami csak az övék, amikor csak velük vagyunk. Ez pedig tökéletes, hiszen sportolunk és együtt is vagyunk.
A mozdulat bármelyik akciófilmben megállná a helyét, de nyugalom: Samu ura a helyzetnek (Fotó: Horváth Reni)
Samu megfontolt mozdulatait látva elámulok, hiszen 10 esztendősen az ember gyermekének nem feltétlenül a megfontoltság a legmeghatározóbb tulajdonsága.
– Az a furcsa, hogy alapvetően nagyon kelekótya gyerek, de amikor mászik, mintha kicserélnék, olyankor nagyon fegyelmezett, a mozdulatai is és a gondolkodása is – árulja el Dóra.
A felmászó fiú és falmászó édesanyja (Fotó: Horváth Reni)
Közben Samu már ott áll velem szemben. Csibészes mosollyal ül mellém a folyosó lépcsőjére, aztán belefog és mesél, csak mesél szeretett időtöltéséről.
– Mindig imádtam mászni, régebben rengeteg fára felmásztam. Emlékszem, öt éves lehettem, amikor egy közelünkben lévő nagyon magas fára másztam és nagyon élveztem, megmaradt bennem ez az emlék. Amikor anyu elhozott az első edzésre, azonnal megtetszett, pláne, hogy most már anyu és apu, illetve a bátyám is mászik. A kedvencem a boulder mászás, aminek a lényege, hogy biztosítás nélkül, egy alacsony falon lévő megadott utak közül, adott idő alatt, minél többet kell teljesíteni. Volt olyan út, amin sokat kellett gondolkoznom, de végül csak nekem sikerült megmásznom és erre nagyon büszke vagyok.
Óvatosan kérdezem, a sziklamászás már megfordult-e a fejében. Nem rossz időtöltés, mondja Samu, de igazán a teremben, a falon érzi otthon magát, ami miatt persze az édesanya sem bánkódik.
– Olyan társasággal járunk sziklát mászni, akikkel maximálisan biztonságosnak érezzük ezt a sportot, nincs kivagyiság vagy felelőtlenség – mosolyog az időközben szintén a falra készülő édesanya.
Úton a csúcs felé a Red Rock falán (Fotó: Horváth Reni)
Samut aztán a versenyekről kérdezem. Minden évben öt kupafordulót rendeznek, fiatal pókemberünk bizony kiválóan teljesített eddig saját korosztályában.
– Tavaly indultam az első versenyemen, ahol negyedik lettem. Utána kétszer a második helyen végeztem, majd Kiskunfélegyházán sikerült nyernem. Az utolsó versenyen harmadik, összesítésben pedig a második helyezést sikerült megszereznem. Idén eddig két verseny volt, előbb második, majd Kecskeméten első lettem. Még három verseny van hátra, most ezekre készülünk. Az edzőm javasolta, hogy járjak külön nyújtóedzésekre, így most a nyáron jógázok is már. Mivel alacsony vagyok, nekem taktikusan kell másznom, a boulder mászás során ez nagyon fontos. Imádom ezt a sportot, felnőttként is ezzel szeretnék foglalkozni!
Így fest egy családi mászás apával, anyával és a két idősebb fiúval (Fotó: Horváth Reni)
Útjára engedem a kis bajnokot, hiszen kezdődik az edzés, holmi újságíró nem boríthatja fel a terem programját. Samu, mi mást is kívánhatnék, mint további hasonló sikereket a falon. A kis pókember szüleinek pedig infarktusmentes pillanatokat Samu versenyein!
