6 évnél régebbi cikk

TOP 10 TIPP, avagy a legszebb dunántúli kisvárosok
Fehérvár Médiacentrum fotójaTOP 10 TIPP, avagy a legszebb dunántúli kisvárosok

Magyarország szép. Ez a lista pedig szubjektív és sok szép kisváros kimaradt. Mégis, mi volt a célom ezzel az írással? Hogy felhívjam kicsit a figyelmet a Dunántúl kisvárosaira, és hogy az fmc olvasóinak megkönnyítsem a választást, ha őszi városnézést terveznek. Szóval itt az én tízes listám.

1. Esztergom  

Egy kislány megy az erdőben, kosárral a kezében. Találkozik egy vadásszal, aki megkérdezi tőle: „hogy hívnak kislány, mi van a kosaradban és hová mész?” A kislány mindhárom kérdésre egy szóval válaszol: Esztergomba. Szóviccet félretéve, Esztergomba én is sokat jártam, az első emlékem 1984-ből való, amikor édesapámmal és a Kun Béla Szocialista Brigáddal kirándultunk ide. Akkor jártam először a bazilika kupolájában. Tíz éves voltam, ez volt az egyik első és meghatározó kirándulás életemben, valamiért nagyon nagy benyomást tett rám az egész hangulata. Megszerettem a kirándulás műfaját, mint olyat, s megszerettem a Dunakanyart is.

És bár Esztergom mostanában sokak szerint nem fénykorát éli, de én mindig szívesen megyek ide, bármilyen évszakban, bármilyen napon. A látnivaló temérdek, itt magasodik Magyarország legnagyobb temploma, amely az egész tájat fenségesen uralja, és szinte alig van pont, ahonnan ne tűnne elő monumentális alakja. Ezen kívül van itt Keresztény Múzeum, Magyarország legrégibb lakószobája (Mátyás király feleségének Beatrixnek a szobája), Vitéz János dolgozószobája, Babits Mihály előhegyi nyaralója, az újjáépített Mária Valéria híd és még lehetne sorolni, de csak sétáljunk és élvezzük az ősi kisvárost a Duna partján.

Kilátás a bazilika kupolájából a Dunára és Esztergomra (fotó: Barna Béla)

2. Dunaföldvár 

Van város, amiről tudnivaló, hogy miért szeretjük. Szép belvárosáért, egy szép lány szeméért, váráért-folyójáért, pezsgő szellemi életéért, fekvéséért vagy mágikus-realista figuráiért. És van város, amin hiába gondolkodok, nem tudok megfejteni, hogy miért szeretek. A környékét sem szeretem, nincs tengere sem hegye, nincs semmije, Dunaföldvár mégis vonz. Talán az Afrika-kutató Magyar Lászlónak a szobra tetszett meg, meg persze a Duna a magaspart tetejéről. Egyszer szeptemberben keresztülautóztam barátommal a dunaföldvári hídon, s akkor jegyezte meg ő is, hogy kedves hely ez a Dunaföldvár.

Második helyen szintén egy Duna-parti kisváros, Dunaföldvár (fotó: Barna Béla)

3. Sopron 

Sopron nem is kicsi annyira, nem is annyira ismeretlen, de talán ebből a listából kihagyhatatlan, mint ahogy a turisztikai listáknak is az elején van általában. Az egyik legszebb magyar város, simán el lehet itt tölteni egy 3 napos őszi hosszú hétvégét. Én most csak egy kávézót ajánlok, ahol legutóbb betértem egy eszpresszóra, az pedig az El Gusto Cafe & Bistro, a városnézésünkben megfáradva itt ihatunk egy feketét. 

Sopron kihagyhatatlan dunántúli város (fotó: Barna Béla)

4. Kőszeg 

Ottlik Géza 1923 szeptemberétől 1926-ig a kőszegi Hunyadi Mátyás katonai alreáliskola hallgatója volt. Az Iskola a határon című regényének cselekménye nagyobbrészt itt, egykori katonai iskolájában játszódik. Feleségem egyik kedvenc könyve ez. A kisváros pedig sokak kedvence volt, de mostanában valahogy Kőszeg is háttérbe szorult, pedig kár leírni, ékszerdoboznyi belvárosa, a Jurisics-vár és az egész környék tökéletes őszi pihenésre, sétára. És egy rekord: Kőszegen található Magyarország legkisebb lakóháza is! 

Kőszeg a kék órában is szép (fotó: Barna Béla)

5. Szigetvár 

„Ahol az útnak vége, házak állnak/ Gurulnak két keréken az évszakok/ Lejátszott sorsok egymásnak jót kívánnak/ Beindul a nagybetűs élet, ha kulcsra zárnak/ Óóóóóh... óóóóóh, az én városom/ Óóóóóh... óóóóóh, az én városom…” – ezzel a rockos főcímdallal kezdődött éveken át a Magyar Televízióban 1994-2001 között egy sorozat, a Kisváros. A magyar akciósorozatot főleg Szigetváron forgatták, amely egy határmenti kisvárosként, Végvárként szerepel. Ebben a kisvárosban ténykedett Hunyadi főtörzs (Usztics Mátyás), Járai Béla rendőr őrnagy (Hollósi Frigyes), no, meg Balogh Máté zászlós (Győri Péter). És bár nem özönlenek a filmhelyszíneket kedvelő turisták Szigetvárra, én mégis ezért mentem el először ide, s egy kicsit bele is szerettem. Hogy miért? Nem tudom, de jó szívvel ajánlom, mert érdemes körbenézni és sétálni egyet ott.

Különlegesség, hogy a környéken temették el a török Nagy Szulejmán szultán szívét és belső részeit, pontosan azon a helyen, ahol a vár ostroma alatt a nagy török császár főparancsnoki sátra állt. De megnézhetjük a Török–Magyar Barátság Parkot (Szulejmán és Zrínyi Miklós szobrával), a plébániatemplomot (Ali pasa dzsámija), a várat vagy éppen Magyarország legrégebbi Zrínyi emlékművét, az Oroszlán-szobrot. Gerendai István alkotása a vörös márvány talapzaton álló oroszlán, amely a török félholdas zászlót tapossa. 

Szigetvár hangulatos főtere Zrínyi emlékével (fotó: Barna Béla)

6. Érd 

Egyrészt van minaretje, s valamiért régen azt gondoltam, hogy az jó hely lehet, ahol van minaret (lásd Pécs és Eger). Másrészt van neki múzeuma, mely az utazásról szól. A Magyar Földrajzi Múzeum a magyar világutazóknak is emléket állít, a múzeum szoborkertjében pedig a nagy világutazóink szobrai állnak. S egy kis személyes ide is: a legnagyobb magyar világutazó, gyerekkori példaképem, Balázs Dénes hátizsákos szobra is itt található. Neki köszönhetem talán, hogy szenvedélyesen szeretek utazni, s azt is, hogy ezeket az utazásokat próbálom írásban megörökíteni, például itt, az fmc oldalán is. 

A Magyar Földrajzi Múzeum Érden (fotó: Barna Béla)

7. Szekszárd 

„Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem” – írja Karinthy arról a Babits Mihályról, aki Szekszárdon látta meg a napvilágot 1883. november 26-án. Babits szülőházán kívül is van még irodalmi emléke a városnak, például a Háry János írójának Garay téren álló Garay-szobra (nőalakját meztelen mellekkel lásd képünkön). De lefényképezhetjük I. Béla szobrát, vagy a Vármegyeházát is, apropó, Szekszárd az ország legkisebb megyeszékhelye! De ha nem csak szobrokat és műemlékeket érdemes nézni itt, ihatunk a városka nedűiből is a számtalan borozóban (szekszárdi olaszrizlinget, bikavért és kékfrankost). Bodnár István örökbecsű háromsorosával búcsúztunk a várostól: „A szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér, aki issza, hóttig él!”  

A Garay-szobor nőalakja Szekszárdon (fotó: Barna Béla)

8. Mohács 

Akkor vált szimbólummá Mohács neve, országos hírhedtségre akkor tett szert, amikor 1526. augusztus 29-én mellette lezajlott a történelmi jelentőségű mohácsi csata, amelyben a magyar sereg nagy része elpusztult, és melynek következtében elkezdődött a másfél évszázados török hódoltság. Nincs olyan magyar iskolás, aki ne hallott vagy ne tanult volna Mohács jelentőségéről. A történelmi emlékhely mellett persze ez a kisváros is ott van titkos favoritjaim között, bár sok látnivalója nincs, de van kis sétálóutcája, és a Duna-part itt is hangulatos akár még hóesésben is.

Mohács Duna-part hóesésben (fotó: Barna Béla)

9. Kaposvár 

Sorozatunkba mindenképpen fel kell venni Somogyország fővárosát, a turisztikailag méltatlanul mellőzött Kaposvárt is. A festők városában megnézhetjük a Rippl-Rónai Múzeumot, a Vaszary Emlékházat és a hangulatos Rippl-Rónai Emlékmúzeumot is, a sétálóutcán pedig a festő szamárfogatos kordés-szobrát fotózhatjuk, az öreg Rippl-Rónai ugyanis kis öszvérfogattal járt le a városba, széles művészkalapban. De ha színházlátogatással akarjuk összekötni városnézésünket, akkor is jó választás Kaposvár, itt van az ország egyik legnevesebb intézménye, a Csiky Gergely Színház is.

Rippl-Rónai kordé-szobra a kaposvári sétálóutcán (fotó: Barna Béla)

10. Dombóvár 

Dombóvár is egy titkos-poros csendes hely, de azért jó kis dunántúli kisváros ez. A Fekete István Múzeumban megtekinthetjük Vuk, a kis róka írójának személyes tárgyait és eszközeit. A dombóvári Szigeterdőben található a Kossuthot és az első felelős magyar kormány tagjait ábrázoló szoborcsoport, mely 1952-ig a Parlament előtt állt. (A szoborcsoportról készült másolatot 2015. februárjában avatták fel a budapesti Kossuth téren.) És ugyancsak a Szigeterdőben áll egy középkori Lakótorony is. Ha pedig gyorsan kimerítettük a városka látnivalóit, mert azért valljuk be, ki lehet, a fennmaradó időben lazítsunk egyet a híres Gunarasfürdőben. 

Dombóvár is jó választás ha kisvárost keresünk kiránduló-célpontnak (fotó: Barna Béla)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek