Az eltűnt atombombák
Az eltűnt atombombák
Az eltűnt atombombákAz ugye mindannyiunkkal előfordult már, hogy elvesztettünk valamit. Kirántjuk zsebünkből a kulcscsomót és beleesik a hóba, letesszük a kedvenc öngyújtónkat valahová, aztán meggyanúsítjuk a feleségünket, hogy rosszindulatúan ő pakolta el, mert így próbál leszoktatni a dohányzásról, nem találjuk a jogosítványunkat, pedig ezer százalék, hogy a tegnap még ott volt a bríftasninkban… Apró bosszúságok ezek, amelyeken később felszabadultan mosolygunk (ha megvan a cucc), esetleg káromkodva lecseréljük a zárat, vagy elmegyünk az okmányirodába és végigüljük a sort.
Vannak azonban olyan tárgyak vagy eszközök, amelyek elvesztése felett nem lehet csak úgy napirendre térni.
A józan mentalitású, biztonságra törekvő átlagember joggal gondolhatja, hogy a nukleáris robbanófejek a világ legjobban őrzött, legkörültekintőbben szemmel tartott és legszigorúbban kontrollált tárgyai. Azt is alappal feltételezheti, hogy az Amerikai Egyesült Államok, mint a világ egyetlen talpon maradt, befolyását egyre szélesebb körben érvényesítő szuperhatalma, na, meg a hidegháborús ellenség, a Szovjetunió (mostanában Orosz Föderáció) mindent megtesznek az általuk birtokolt atomtöltetek biztonságáért. Nos, hogy finoman fogalmazzunk: ez a vélekedés nem mindig helytálló.
Rés a pajzson (az eredetiben: Broken Arrow, vagyis Eltört Nyílvessző): filmcím, ugyanakkor az amerikai katonai zsargonban használatos kód, amelyet akkor alkalmaznak, ha egy (vagy több) nukleáris töltetet olyan baleset ér (eltűnik, megrongálódik, vétlen robbanás következik be stb.), amely első megközelítésben nem jár a nukleáris háború veszélyével.
Ahogyan azt olvasóink közül mindenki tudja, az USA volt az első állam, amely a második világháború során, az ominózus Manhattan-terv keretei között kifejlesztette az atombombát, s mindeddig az egyetlen, amely háborús körülmények közepette élesben be is vetette azt (Hirosima és Nagaszaki, 1945 augusztusa). Ami pedig az oroszokat illeti, nagyon jól tudjuk, hogy nekik sem kell a szomszédba menniük egy kis nukleáris tapasztalatért. Az amerikai és az orosz (azelőtt szovjet) haderőknek tehát több mint hetven éves tapasztalata és rutinja van a legpusztítóbbnak tartott fegyverek biztonságával kapcsolatos teendőket illetően. A fegyvertípus kifejlesztés óta eltelt évtizedekben azonban több olyan esemény is bekövetkezett, amelyek arra utalnak, hogy ezen a kényes területen sincs minden rendben. Ezek közül szemezgetünk (szinte találomra) az alábbiakban.
„A nukleáris fegyvereket oly módon, annyira körültekintően tervezik, hogy ezek felrobbanása csak szándékos élesítést követően történhet meg. Ennek ellenére mindig fennáll annak a lehetősége, hogy véletlen események szerencsétlen összejátszása miatt egy előre nem tervezett robbanás bekövetkezik. Az ilyen eseménysorok megelőzése érdekében minden intézkedést meg kell tenni mindazokon a helyszíneken, ahol ezeket a fegyvereket összeszerelik és tárolják, továbbá a szállítóeszközökbe történő be- és kirakodásuk, szállításuk közben, a földön, vízen vagy levegőben…”
– Az USA Védelmi Minisztériumának állásfoglalása, 1962.
1.) 1956. március tizedikén, közvetlenül a második légi utántöltés előtt a Földközi-tengerbe zuhan az amerikai légierő B-47-es stratégiai bombázója, fedélzetén két speciális, nukleáris robbanóanyagot tartalmazó konténerrel. Robbanás nem történt. Az eseményt követő kutatások során sem a gépet, sem a rakományt, sem a háromfős legénységet nem találták meg. Sőt, a hivatalos verzió szerint még a katasztrófa pontos földrajzi helye is ismeretlen. Minden olyan, sajtóban megjelent célzást, amely az eseményt az akkoriban egyre feszültebbé váló közel-keleti helyzettel hozta összefüggésbe (a szuezi válság hét hónap múlva eszkalálódott) a hivatalos álláspont csuklóból visszautasított.
2.) 1958. február 5-én a US Air Force egy másik B-47-es gépe a georgiai partok előtt, a Tybee-sziget légterében ütközik egy F-86-os Sabre vadászgéppel. A bombázó pilótája, Richardson alezredes a gépe által szállított termonukleáris bomba víz feletti kioldásáról dönt, mert attól tartott, hogy a sérült B-47-es leszállásakor a 3400 kilós bomba rosszul fog viselkedni. A kutatás három hónapig tartott, de nem vezetett eredményre. A Mark-15-ös típusú, három és fél méter hosszú robbanószerkezet (elméletileg legalábbis) még ma is ott van a vízben, körülbelül 25 kilométerre légvonalban a 150 ezer lakosú Savannah-tól.
3.) 1965. december ötödikén, a USS Ticonderoga repülőgéphordozóra történő leszállás közben egy amerikai A-4 Skyhawk típusú könnyű harci gép túlszalad a fedélzeten, egy B-43-as taktikai atombombával a hasa alatt. Robbanás nem következik be, a gépnek, a pilótának és a bombának utólag semmi nyomát nem találták a mintegy ötezer mély vízben. Mindez körülbelül félúton történt Tajvan és Japán között, Okinawa magasságában.
4.) 1968. január 21-én az amerikai légierőnek a grönlandi Thule légitámaszponton állomásozó B-52-es nehézbombázója éppen visszatérőben a New York-i Plattsburgh bázisról, amikor tűz üt ki a pilótafülkében. A hatfős legénység engedélyt kér a katapultálásra, amit meg is kap. Az ellenőrizetlenné vált gép 12 kilométerre a bázistól becsapódik a jeges tengerbe, fedélzetén négy darab hidrogénbombával, amelyek közül az egyikből radioaktív plutónium kerül a légkörbe. A katasztrófát követő kutatások során (amelyek a Crested Ice, vagyis Tornyosuló Jég fedőnevet kapták) három bombát megtalálnak, a 78252-es leltári számot viselő negyedik azóta sincs meg. Állítólag továbbra is ott lapul a Baffin öböl mélyén.
5.) Hogy a szovjet/orosz tengernagyok és a Kreml savanyú arcú politikusai ne kárörvendjenek olyan hangosan, a sors gondoskodott arról, hogy ők is szembesüljenek azzal, milyen kajak érzés atomtöltetet elveszíteni. Hogy nem tisztább és szárazabb, arra mérget vehetünk.
1968 márciusában a K-129-es lajstromszámú, dízelelektromos meghajtású szovjet tengeralattjáró (valószínűleg robbanás következtében) elsüllyed a Csendes-óceán nyílt vizein, valahol Hawaiitól északnyugatra. Fedélzetén 99 fős legénység, továbbá három, nukleáris fejjel ellátott rakéta és két, ugyancsak nukleáris torpedó volt. A valahol a közel ötezer méteres mélységben heverő hajótestet a CIA 1974-ben megpróbálta kiemelni (ez volt a Jennifer fedőnevű művelet, a hidegháború egyik legköltségesebb és legnagyobb titkosszolgálati akciója), de hogy milyen sikerrel, azt azóta is homály fedi. A Cég (talán nem véletlenül) elég ködösen fogalmaz.
6.) Úgy tűnik, 1968 nem volt valami szerencsés esztendő sem a tengeralattjárók, sem az amerikai hadsereg számára. Alig négy hónappal a thulei incidens után, május 21-én a US Navy Scorpion nevű, SSN-589-es lajstromszámú, atommeghajtású tengeralattjárója egy, a vetőcsőben nem teljesen tisztázott okból bekövetkezett víz alatti robbanás miatt kettétörik és 750 kilométerre délre az Azori-szigetektől elsüllyed, fedélzetén 101 tengerésszel és két, Mark-45 típusú, nukleáris robbanófejjel ellátott torpedóval. Túlélő nem volt, a torpedókat nem találták meg, radioaktív szennyeződésre utaló bizonyíték mindeddig nem merült fel. A nagy vízmélység miatt (az óceán arrafelé 2800-3000 méter mély) a roncsot nem sikerült kiemelni.
7.) Hogy ne csak a katonákat fikázzuk, hanem mondjuk a NASA-t is: 1970. április 17-én, amikor a híres és balszerencsés Apollo-13 legénysége éppen a visszatérési manőverekkel bíbelődött, elveszítenek egy, sugárzó anyaggal jócskán kibélelt rádióizotópos termoelektromos generátort, amely a rádioaktív bomlásból származó hőből készít elektromos áramot. A mi esetünkben a kínos cucc kábé három kiló plutónium-dioxid volt. A generátort nem találták meg, vélelmezhetően valahol a Fidzsi-szigetek környékén pihenhet a víz alatt.
8.) 1986 októberében a K-219-es lajstromszámú, Navaga-osztályú, nyomottvizes fissziós reaktorú szovjet tengó süllyed el a Bermuda-háromszög északkeleti részén, valószínűleg a vetőcsövek egyikében bekövetkezett robbanás miatt. A szovjet vezérkar szerint a USS Augusta nevű amerikai kollégával ütköztek, amit a jenkik azóta is veszettül tagadnak. A süllyedő tengeralattjáró legénységét (négy fő kivételével) kimentik, a hajótest hatezer méter mélyre süllyed, 16 dupla robbanófejes rakétájával és két, szintén nukleáris torpedójával egyetemben, ami öszesen nem kevesebb, mint 34 nukleáris robbanófejet jelent. A sztori regényesített verzióját az 1997-es Hostile Waters (Ellenséges vizeken) című film mutatja be.
Végezetül pár olyan esetről, ahol atombomba nem tűnt ugyan el, de a történtek ennek ellenére alkalmasak arra, hogy az ember hirtelen a fülében érezze a vérnyomását és a szőr vadul meredezzen a nyakszirtjén.
9.) 1980. szeptember 19-én az Arkansas államban található egyik, az interkontinentális ballisztikus rakéták elrejtésére és tárolására szolgáló silóban karbantartást végeznek a szorgalmas, de egy kicsit ügyetlen technikusok. Az állványzat tetején ügyködő műszakisok egyikének kezéből kicsúszik egy másfél kilós franciakulcs, amely 35 méter szabadesést követően nekivágódik a Titan II típusú rakéta egyik, nyomás alatt álló vezetékének, amelyből szivárogni kezd a speciális, hidrazin-alapú üzemanyag, amely 8 óra elteltével be is robban. Egy ember meghal, huszonegyen súlyos égési sérüléseket szenvednek, de – állítólag – sugárzás nem következik be.
10.) Annak bizonyítására, hogy nem lehet mindent arra a fránya hidegháborús feszültségre kenni, ne hagyjuk szó nélkül azt a botrányt, ami alig kilenc éve, 2008 tavaszán söpört végig az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumán.
Történt, hogy (még 2006-ban) Tajvan akkumulátorokat rendelt az USA-tól a szigetországban hadrendbe állított UH-1 Huey harci helikopterekhez. A konténerek annak rendje s módja szerint meg is érkeztek, de mivel nem azonnal volt rájuk szükség, egy raktárba vitték őket.
Másfél évvel (!) később, vagyis 2008 márciusában, a Utah állambéli Hill légitámaszpont speciális raktárában rutin-ellenőrzést végeznek, melynek során az illetékesek döbbenten konstatálják, hogy négy nukleáris robbanófej-gyutacs hiányzik a polcokról. Mint kiderült, az atomfegyver-részegységeket tévedésből a tajvaniak által megrendelt helikopter-akkumulátorok helyett dobozolták be és szállították le a kedves címzettnek… A cuccot visszakapták ugyan, de a blamázs illata azóta is ott lebeg az Air Force feje fölött.
11.) 2007 augusztusában történt, hogy „adminisztrációs hiba” miatt egy B-52-es nehézbombázó rakterébe (a hagyományos robbanó-szerkezeteken kívül) berakodnak hat darab, élesített atomtöltettel felszerelt robotrepülőgépet. A gép mit sem sejtő pilótája felszállt, majd az észak-dakotai Minot-ból a louisianai Barksdale-ig, 2700 kilométert megtéve átrepüli az Egyesült Államokat, és – szerencsére – esemény nélkül megérkezik úticéljához, ahol a kirakodásnál bizonyára sokak szívverése megállt egy-két pillanatra. Vizuális típus vagyok, ezért el bírom képzelni azokat az arcokat...
A két ügy kapcsán elrendelt belső vizsgálatok következményeként Michael Wynne légierőért felelős államtitkárnak és Michael Mosley vezérkari főnöknek mennie kellett, a nukleáris biztonsággal kapcsolatos kérdőjelek azonban maradtak.
Ha van kedved, találgass: tényleg végleg eltűntek-e a hiányzó atombombák, vagy azóta megtalálták őket, csak senki nem beszél róla (pár létszám feletti robbanófej senkinek sem árthat), kik voltak, mit akarnak ezekkel tenni (már ha valóban suskus van a dologban), satöbbi. Nagyon számítok a rutinos konteósok fantáziájára a kommentek között!
