Fehérvári lépcsőház körkép – így élünk mi
Fehérvári lépcsőház körkép – így élünk mi
Fehérvári lépcsőház körkép – így élünk miMegvan az a jellegzetes szag, ami minden alkalommal megcsap, amikor egy emeletes ház lépcsőházába lépsz? Nekünk is megvolt, sőt volt, ahol sikeresen rátettek még egy lapáttal, hogy majd kiégett az orrnyálkahártyánk is. Persze olyan is akadt, ahol tágra nyílt szemekkel hüledeztünk: ez biztos, hogy egy lakóközösség által gyötört, naponta koptatott lépcsőház?
Láttunk érdekes mondatokat az üzenőfalon, senkit nem érdeklő ottfelejtett ajánlott leveleket, felszólításokat, csodás és "aztamindenit" virágkompozíciókat, installációkat. Talán egy hét is kevés lett volna, hogy minden reményteljes lépcsőházat és környéket végigjárjunk, de nincs para: volt mit fotózni. Így élünk mi Székesfehérváron!
Elsőként, hogy lassan és fokozatosan merüljünk csak el az élvezetekben, itt ez a kimondottan tágas és tiszta lépcsőház a sarkokban diszkréten megbújó, gondozott növényekkel. A szagminta erős közepes volt, hozta a megszokott lépcsőház odőrt, de semmi komoly.
Bemelegítésnek éppen jó volt, beljebb azért itt is láttunk csodát, de erről majd egy kicsit lejjebb... (fotó: Bácskai Gergely)
Lefele mindig van út! Ha bárkit elandalított volna az első, takaros-tiszta épület, azonnal érkezik a mélyütés, vagy a hullámvasút meredek zuhanása. Gyomor a torokban - minden szempontból. Sem a látványt, sem a szagot nem próbálom leírni, utóbbira nincsenek szavaim, előbbit pedig mutatom:
Ez fájt... (fotó: Bácskai Gergely)
Bár magam sem értem, miért lepett meg a benti miliő, hiszen már a bejárat állapota is figyelmeztetett: itt nem babra megy a játék.
Ki itt belépsz... (fotó: Bácskai Gergely)
Néhány ottfelejtett levél (fotó: Bácskai Gergely)
Ígérem, a nehezén már túl vagyunk! Jöhet a felszálló ág, bár csak apró lépésekkel indulunk meg a lépcsőn. A következő állomáson is kellett egy nagy levegőt venni, de hamar megszoktuk a kicsit nehezebb szagokat.
(fotó: Bácskai Gergely)
Egy klasszikus és jól ismert lépcsőházi kép (fotó: Bácskai Gergely)
A legijesztőbb az, hogy mindenhova simán és zökkenőmentesen jutottunk be, egy kivételével tárt kapuk vártak minket. De nem csak a bejutás volt egyszerű, egyetlen lépcsőházban sem kérdezte meg senki sem: mi a jó francot is keresünk ott?
Itt néhányan már lesiettek (fotó: Bácskai Gergely)
Csak nézelődünk, csak nézelődünk. Mondtuk volna, ha kérdezi bárki is (fotó: Bácskai Gergely)
(fotó: Bácskai Gergely)
Rácsok itt... (fotó: Bácskai Gergely)
... és rácsok ott (fotó: Bácskai Gergely)
Lépcsőház mustránk abszolút győztese pedig a következő gyöngyszem. Ide belépve megkérdőjeleződik minden eddigi tudásunk és tapasztalatunk az emeletes házakról, a lépcsőházakról, és ha akkor bárki azt mondja nekem, hogy a házmesterek csodapálcája varázsolt egy másik dimenzióba, esküszöm, elhiszem. Itt még a jellegzetes szagot sem bírtam felfedezni, pedig egy falkányi kopó is megirigyelte volna azt az alaposságot, amivel feltérképeztem a terepet.
Gyönyörű, tiszta, illatos (fotó: Bácskai Gergely)
És jöjjenek a bónusz képek, az én abszolút kedvenceim folyosókról, csodás virágkompozíciókról, ízlésekről, pofonokról és a kötelező elemként megjelenő üzenőfali bejegyzésekről.
