6 évnél régebbi cikk

Lement a 2017-es Fehérvár Hangja első fordulója
Fehérvár Médiacentrum fotójaLement a 2017-es Fehérvár Hangja első fordulója

Tegnap tartották az idei év Fehérvár Hangja első válogatóját, amikor is kiderült, hogy a csaknem hatvan tehetség közül ki az a huszonnégy, aki tovább énekelte magát az elődöntőbe. A következő kör már húzósabb lesz, ugyanis nem kisebb lesz a tét, mint bejutni a december 9-ei döntőbe. A versenyzők amellett, hogy nagyon izgultak, rendkívül ügyesen vették az első akadályt és kiváló produkciókkal örvendeztették meg a zsűrit, ám elmondásuk szerint nem mindig a tökéletes volt a nyerő.

A Fehérvár Hangja 2017-es kiírására október 8-ig jelentkezhettek a tizennégy és huszonkilenc év közötti, Fejér megyei lakcímmel rendelkező, énekelni vágyó fiatalok, majd október 14-én már az elődöntőbe jutásról döntöttek a szigorú ítészek, ahol a közönség is a csodájára járhatott a produkcióknak. Az út a döntőig három, ám annál nehezebb fordulóból áll: a szombaton lement válogatóból, a november 11-ei elődöntőből az Alba Plaza színpadán és a látványos fináléból, amelynek a Vörösmarty Színház ad majd otthont. Sima nem? 

Nagy volt a nyüzsgés (Fotó: facebook.com/fehervarhangja)

A szombati megmérettetést a Petőfi Kultúrtanszéken tartották, ahol kiváló körülmények között mutathatták meg magukat a jelentkezők, pop, rock, jazz vagy musical műfajban. A reggeli kezdés után az előválogató első csapata robbanthatta fel a színpadot, majd délután folytatódott a móka, ahol tehetségesebbnél-tehetségesebb énekesek csillogtatták meg a tudásukat, ezúttal még zenei kíséret nélkül. Belegondolva talán ez lehet a legnehezebb az egészben, legalábbis nekem, hogy csak úgy acapella nyomatni a műsort. Szóval, le a kalappal a versenyzők előtt!

Munkában a zsűri (Fotó: facebook.com/fehervarhangja)

A közel hatvan jelentkező közül huszonnégyen jutottak tovább, akiket a neves zsűri rendkívül elégedetten értékelt. A zsűri ezúttal is csupa nagy névből áll: az elnök Pásztor Anna, az Anna and the Barbies zenekar vezetője, rajta kívül itt van még Magán Olivér a Peet Project billentyűse, Fehér Adrienn énekesnő, színésznő és Vörös Tamás jazz-zenész is. A következő körben már nekik is nehezebb dolguk lesz, ugyanis az Alba Plazában tartandó válogató után meg kell felezniük a huszonnégy énekest és már csak tizenketten állhatnak a Vörösmarty Színház nagyszínpadára. De nem lennék a helyükben! 

A szombati fordulóra érkezett tehetségeknek pedig egy hatalmas nagy gratula, nagyon ügyesek voltatok! Kíváncsian várjuk a folytatást!

Mutatunk egy kis összefoglalót a válogatóról:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek