Huszonkét év a kenguru bőrében - bemutatjuk Ács Attilát
Huszonkét év a kenguru bőrében - bemutatjuk Ács Attilát
Huszonkét év a kenguru bőrében - bemutatjuk Ács Attilát"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol Székesfehérváron egy kék kenguru. Fiatal volt, bohókás, táncos lábú. Imádta a bulikat és szerette a kosárlabdát is. Egyszer aztán gondolt egyet, s besétált egy kosárlabda mérkőzés kellős közepébe. Ugrabugrált, fáradhatatlanul buzdította a csapatot, fűtötte a közönség lelkesedését a minél hangosabb szurkolásra. Vidám lényét hamar megszerették a játékosok és a közönség is, mit volt mit tenni, Ugrinak bizony maradnia kellett. Minden mérkőzéssel, vereséggel és győzelemmel, sikerrel és kudarccal egyre szervesebb részévé vált a csapatnak.
Teltek-múltak az évek. Ugri időközben szerelembe esett. Hamarosan a vidám agglegényéletet felcserélte az ugyanolyan mozgalmas, ám annál több állandóságot és kiszámíthatóságot igénylő családi létre. Sokszor már nehezebben tudott időt szakítani a meccseken való részvételre. Miután azonban világra jött két csemetéje, bizony ők is nagyon büszkék voltak rá, hogy az apukájuk ilyen különleges és varázslatos feladatot lát el a labdát kergető óriáslények birodalmában. Így hát ha már ilyen sokaknak örömet szerez, és még a kisfiai sem bánják, Ugri úgy döntött: egy darabig még ő marad a kosárcsapat kabalafigurája. Ezért mesélhettem most el nektek én is a történetét."
Mindig mozgásban (Fotó: Kiss László)
Kitaláltad már, hogy kiről szól a mese? Ha nem, akkor segítek egy kicsit. A történet főszereplője Ács Attila, aki több mint két évtizede alakítja az Alba Fehérvár kosárlabdacsapatának kabalafiguráját. Amellett, hogy minden kosármeccsen belebújik Ugri, a kék kenguru bőrébe, főállásban egy robotinformatikával foglalkozó cég munkatársa. Ha mégis máshonnan ismerős, az sem véletlen: ő a székesfehérvári Coco Loco együttes énekese, régebben a Vörösmarty Színház sok előadásában is felbukkant.
"Tíz éve gondolkozom már, hogy abbahagyom a kenguruskodást - vág bele derűsen történetébe Attila. - De valahogy mindig közbe jött egy olyan indok, ami miatt úgy éreztem: na jó, még egy kicsit folytatom tovább! Hol egy bajnoki cím, hol éppen egy kevésbé jól sikerült év, amikor azt mondtam: na jó, így azért mégsem lehet abbahagyni! Tavaly a bajnoki győzelem után, mikor mindent megnyertünk, kupát, bajnokságot, nemzetköziben is jól szerepelt a csapat, jó játékosok voltak, akkor lehetett volna talán a csúcson abbahagyni."
De valahogy mégsem tette. Mert még most, huszonkét év elteltével is buli "összekacsintani" a lelátón ülő, húsz-harminc éve meccsre járó ismerősökkel vagy felfűteni az újdonsült kosárlabda rajongók lelkesedését. "Régre visszanyúló kapcsolatok ezek, valóban - mereng el Attila. - Fejből tudom már, kinek hova szól a bérlete..."
Színpadon a Coco Loco zenekarra (Fotó: Cserta Gábor)
A több mint két évtized alatt Attila elhasznált már jó néhány kenguru jelmezt. "A mostani azt hiszem, a harmadik garnitúra. Már két éve nyúzom. Kiszámoltuk, hogy egy évben úgy nagyjából harmincöt hazai fellépése van a csapatnak. Attól függ, van-e nemzetközi kupa. Úgyhogy már több mint hétszázszor öltöttem magamra a kenguru bőrét."
Amit azért néha ki is kell mosni. Ez pedig nem is olyan egyszerű feladat! "Régebben csak vegytisztítóban tudtuk kitisztíttatni. Most már, hogy nyíltak ezek az önkiszolgáló mosodák városszerte, az óriás mosógépben meg tudjuk oldani. De azért nem egyszerűen: a kis segítőtársam, Gergely Emma által viselt kiskenguru jelmezzel együtt három mosógépbe fér csak bele a három részre szedhető öltözékem."
Dani, Attila, Judit és Marci. Attilát a családja is támogatja a "kenguruságban" (Fotó: Ács Attila)
Hordani sem könnyű ezt a hatalmas öltözetet, komoly fizikai megterhelést jelent a viselése két órán keresztül. Attila nem is gondolta volna annak idején, hogy ilyen hosszú ideig állandó része marad majd az életének az akkoriban a buli kedvéért magára öltött kék plüss-szerelés. "Nyilván akkor még huszonkét évvel fiatalabb voltam, annyival jobban is bírtam. Jó bulinak tűnt, és az én bohókás életembe, a zenekari és színházi fellépések közé simán beillett. A gárdonyi illetőségű amatőr zenés társulat, az Effect Színház tagja voltam, amikor az akkor még létező Reflex Rádió vezetője, Posch Ede és Cziczó Attila, szerkesztő-műsorvezető felvetették, hogy amerikai mintára csinálni kéne egy plüss kabalafigurát a kosárcsapatnak. Akkoriban volt felszállóágban az Albacomp, egyre többen jártak a mérkőzésekre, kellett a show a közönségnek. Érdeklődtek, van-e a színtársulatban jelentkező, aki ismeri a kosárlabda szabályait, jó mozgású, tudja mikor lehet bemenni a pályára. Én hobbiszinten kosaraztam korábban. Megtetszett a feladat, rögtön ugrottam is, úgyhogy már az első jelmezt is rám szabták."
Bár az arcát nem látni a jelmezben, Attilának mostanra még a mozgását is megjegyezte a közönség, minden bizonnyal nem lehetne őket megtéveszteni, ha valaki más bújna egyszer a kenguru bőrébe: "Azért kezdetben, amikor még a színházban is dolgoztam, előfordult, hogy egyszer-kétszer helyettest küldtem magam helyett, amikor az előadások és a meccsek ugyanarra az estére estek. Persze megadtam minden instrukciót, de a szemfülesebbek már akkor is észrevehették, hogy nem én vagyok."
A kosárlabda rajongó közönségnek remélhetőleg még hosszú ideig nem kell nélkülöznie Attilát a mérkőzésekről, bár nem titkolja, a családi élettel már nehezebb összeegyeztetni ezt az egyébként örömteli tevékenységet. "Hét éve született meg az első fiam, Dani. Amikor ő a világra jött, akkor az motivált, hogy legalább még addig folytatom, amíg ő meg tud nézni egyszer. Aztán jött a második fiam, a most öt éves Marci. Mindkettőjüknek nagyon tetszik, amit csinálok, és persze voltak már kint meccsen. Nagyon jópofa, amikor kiabálják, hogy Apa, apa!, én meg visszaintegetek, és a lelátón többen kicsit furcsán néznek ránk.
Egyik kedvenc családi felvételük néhány évvel ezelőttről (Fotó: Ács Attila)
Attila felesége Cserta Judit, a korábban általunk is bemutatott Pro Cultura-díjas Cserta család idősebbik lánya. A házaspár közös hobbija a futás, ha tehetik versenyeken is részt vesznek. Családostól pedig szívesen és gyakran kirándulnak a természetbe. "Legutóbb gombászni voltunk a Vértesben - meséli Attila. - Az őzlábak ilyenkor kelnek ki, Danit nagyon érdekli, hamarosan megyünk is megint. Gyakran járunk a szüleimhez Pákozdra, és Judit szüleinél is gyakoriak a nagy családi összejövetelek, egyik születésnap éri a másikat. Tizenhárman üljük körül az asztalt ilyenkor."
A nagy család nagy feladat is egyben, de Attila családapaként is ugyanolyan energikusan helytáll, ahogy kenguruként a kosárlabdapályán. "Ma reggel, mielőtt idejöttem tízre, hogy találkozzam Veled, elvittem Marci fiamat az óvodába. Közben otthon lejárt a mosógép, hazaszaladtam kiteregetni, aztán bevásároltam a piacon és gyorsan még el is mosogattam. A főzőkanalat sem szívesen adom ki a kezemből otthon!"
