6 évnél régebbi cikk

Hódok építettek gátat a Bakonyban
Fehérvár Médiacentrum fotója
deltahirek.hu
Hódok építettek gátat a Bakonyban

Bár korábban kihaltak a hódok Magyarországon, a húsz éve kezdődött visszatelepítésük sikeres volt. A Székesfehérvártól alig hetven kilométerre fekvő Porván pedig igazán otthonosan berendezkedtek mostanra, és a településen élők is örülnek a lakóknak.

A Bakony szívében található Porván munkába lendültek a hódok, és szakszerű tevékenységüknek köszönhetően takaros kis gátat építettek a település melletti patakban. De nemcsak a felduzzasztott víz a tanúja annak, hogy mostanra tényleg otthonosan berendezkedtek ezek az állatok, a napokban több fát is kidöntöttek, amelyeken tökéletesen látszik egyedi technikájuk. 

A képeken jól kivehető, ahogy a kisebb ágakat behordták a patakba, és takaros kis medencét duzzasztottak, illetve a vastagabb törzseket egyszerűen beledöntötték a vízbe. 

Persze az ott lakóknak már nem annyira újszerű a látvány, de ettől még büszkék rá, hogy ennyire jól érzik magukat a környéken a hódok, és úgy vélik, Porva mellett még egyáltalán nem kártékony a hatása a munkásságuknak, nem borították fel a természeti egyensúlyt. És hogy minél többet láthassanak/láthassunk majd a hódokból, a porvaiak szeretnének éjjellátó webkamerákat is felszerelni, amivel az emlősök életét éjjel-nappal nyomon tudják követni.

Addig azonban, amíg a hazai hódok életet is megfigyelhetjük majd, itt a National Geographic dokumentumfilmjéből egy rövid, kétperces részletben, amelyben a Sziklás-hegység hódjai építenek tavakat, átjárókat és meleg téli házakat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek