Húszezren követik az Instagramon a fehérvári fotóst
Húszezren követik az Instagramon a fehérvári fotóst
Húszezren követik az Instagramon a fehérvári fotóstMiért pont az Instagramot választottad arra, hogy megoszd a képeidet a nagyvilággal?
Jelenleg ez a legfelkapottabb platform, ahol nagyon könnyen, nagyon sok emberhez el tudod juttatni a képeidet. Nem volt kérdés, hogy nem egy Facebook-csatornát indítok vagy egy Flickr-t, hanem az Instagramon hozok létre profilt. Több mint nyolcszázmillió felhasználója van, látványosan gyorsan fejlődik. Ha jó vagy, nagyon hamar el lehet jutni emberekhez. Mivel egy reklámügynökségnél dolgozom a munkámból adódóan képben vagyok azzal, hogy milyen üzleti lehetőségeket kínál jelenleg a Facebook vagy az Instagram. Bár most ugye már egy cég a kettő, szépen lassan vezetik be ott is a facebookos fejlesztéseket, algoritmusokat, de még nem tart ott, hogy annyira be lenne szűkítve, mint a Facebook. Összehasonlítva, mondjuk 2012-ben, ha csináltunk egy kampányt, alap volt, hogy az Facebookon menjen. Applikációkat fejlesztettünk rá, sok-sok millió forintot az ügyfelek kidobtak rá, most senkinek eszébe nem jut, hogy a Facebookon csinálja ezt. Az egy hirdetési felület maradt.
A gondolkodásmódod akár a fotózás terén, akár a munkád terén, hasonlóan működik, ha jól érzem.
Igen, a munkámban is projektek vannak, ahol mondjuk két hónapon belül meg kell csinálni egy projektet, a nulláról felépíteni egy kampányt. A fotózásban is ezt láttam az elejétől fogva, hogy projektként fogtam fel, nem pedig hobbiként, csapongva, céltalanul. Célirányosan kezdtem el, azért tudott ilyen gyorsan ilyen méretűre felnőni, és nagyon furcsa, hogy már interjúkat adok ezzel kapcsolatban, és a televízióban szerepelek.
Ez még újdonság számodra?
Hát persze!
Nem biztos, hogy az marad, ahogy elnézem!
Sokat beszélek, a munkámból adódóan, a projektjeimről, így az effajta szereplés nem teljesen idegen. Nyilván ott is az én ötleteimet kell előadni, de egy interjúnál teljesen más, mert a termékem saját magam vagyok. Sokkal személyesebb.
Hogyan képzeljük el egy munkanapodat?
Kreatív vagyok egy reklámügynökségnél. És ez nem egy melléknév, hanem a munkaköri leírásom. Az a feladatom, hogy kitaláljam az ügyfél igényeire a legjobb megoldást. Neki van egy terméke, amit be szeretne vezetni a piacra. Nekem azt kell kitalálnom, hogy azt a terméket hogy lehet úgy az emberek elé tárni, hogy minél jobban kedvük legyen megvenni. Az ötlet prezentálásán át – amikor az ügyfélnek adom el – meg is kell valósítanom. Legyen ez egy fotózás, egy filmforgatás, egy online kampány, egy applikáció, egészen a végéig, amikor már élesben megy a kampány, és ott kell reagálni arra, ami történik. Az idő kilencven százalékában gondolkodom, ötletelek, meetingelek emberekkel, és tíz-húsz százalék, amikor írok. Szövegeket, prezentációt, ilyesmit.
Mondtad, hogy a fotózást is projektszerűen működteted. Ezt azt jelenti, hogy az úti tervtől elkezdve mindent aprólékosan megtervezel, a témákat is?
Igen. Lekutatom, hogy egyáltalán hova szeretnék menni, az adott területhez kitalálom, hogy milyen jellegű fotókat tudok majd onnan hazahozni. Már megvan a fejemben előre, hogy mi az a hangulat, amit ott keresek. De nagyon sokszor improvizálni kell, mert nem olyanok az időjárási körülmények, nincs annyi hó, vagy túl sok hó van, vagy nem tudok felmászni, mert jeges az út, vagy le van zárva. Folyamatosan benne van az a lehetőség, hogy improvizálni kell. Az eszközöket is úgy viszem, hogy ha látom, hogy óriási szél van háromezer méter magasan, akkor oda a drónt nem viszem fel, mert túl veszélyes lenne felszállni vele. Vagy látom, hogy olyan időjárási körülmények vannak, hogy nem fogok tudni objektívet cserélni a gépen, mert belefújja a havat a szél, akkor csak egyféle objektívet viszek. Az applikációkat folyamatosan nézem, hogy a következő két órában mennyi eső lesz, honnan fog jönni a felhő. Ezeket folyamatosan használom. Vagy van egy applikáció, amivel a nap ívét követhetem, hogy hol fog átlépni a horizonton. Nekem oda, abba a sávba kell fölmásznom, és látom, hogy balra lefelé kell majd néznem. Mindent előre nagyon meg kell határozni.
A képeidnek van egy sajátos hangulata, színvilága – az egyik jelző, ami eszembe jut róluk, a melankolikus. A személyiségednek is van ilyen oldala?
Abszolút. A Kodály középiskolában tanultam zenét, már akkor is mindig a melankolikusabb zenék vonzottak, olyanokat is írtam, meg írok. A fotóimon is ez az érzésvilág jelenik meg. Azért is járok hidegebb, őszi-téli tájakra, amik szintén ilyen hangulatot árasztanak. Nyáron is hideg helyekre megyünk, például Izlandra. Észak-Európában nyáron sosem megy le a nap, huszonnégy órán keresztül tudok dolgozni. Ha egy hétig vagyok ott, szinte három hétnyi munkát el tudok végezni. De persze ehhez nulla fokban alszunk július közepén és hóban járunk folyamatosan. Most tavasszal megyünk Madeirára, ott is állandó a ködös, felhős időjárás, már keresem a helyszíneket.
A fantasy regények világát is eszembe juttatják a munkáid.
Nem vagyok fantasy fan, soha nem néztem se Gyűrűk Urát, se hasonlóakat. De valóban, az összes ilyen filmet ezeken a helyszíneken forgatták, ahol fotózok. Izland turisztikáját többek között az lendítette fel, hogy a Trónok harcát ott forgatták. Már úgy szerveznek utakat oda, hogy bejárják a Trónok harca helyszíneit.
Székesfehérvárról indultál. Mit adott neked az, hogy itt nőttél fel, mit jelent most a város?
Nagyon boldog gyerekkorom volt Fehérváron. Jó iskolákba jártam, jó tanáraim voltak. A szüleim sokat vittek túrázni, a természet szeretete innen is fakad. Látva, hogy Budapesten mennyire más az élet, előnyként értékelem, hogy ebben a városban nőttem fel, egy ilyen összetartó közösségben. Napi szinten találkozom fehérvári ismerősökkel Budapesten. Van olyan is, akivel Budapesten ismerkedtünk meg, de a fehérvári kötődés lett a kapocs. Néhány barátommal, bár Pesten élünk, Fehérváron szoktunk találkozni. Mert itt jó újra együtt átélni a fehérvári létet.
Hogyan képzelted el a jövődet, amikor gyerek voltál? Gondoltad volna, hogy fotózással foglalkozol majd?
Nem, de ezt még tavalyelőtt se gondoltam volna, hogy ilyen komolyan fogom venni. Egyszer csak jött, láttam benne lehetőséget, és azt, hogy végre van egy olyan dolog az életemben, amiről még nem csúsztam le annyira, nem a tömeg után loholok. Amikor ezt elkezdtem az Instagramon, éppen kezdett felívelni, pont el tudtam még kapni a hullámnak az elejét. Ha most elkezdeném, szerintem sokkal nehezebb dolgom lenne. Az is tetszett benne, hogy valaminek a kialakulásában veszek részt.
Milyen jövőt látsz benne?
Sok barátom kérdezi, hogy most, hogy a fotózásnak hála már ennyit tudok utazni, végre lerakom-e a munkát. De nekem pont az az izgalmas ebben, hogy van egy fix munkahelyem, és ez az egész meg tud maradni kedvtelésnek. Ha átfordulna létfenntartásba, az egésznek az esszenciája változna meg. Akkor nem a szépséget keresném vagy az izgalmakat, hanem a pénzt, és azokat a képeket lőném, amiről tudnám, hogy megveszik. Elég lélekölő lenne. Ráadásul szerencsés helyzetben vagyok, mert a cég, ahol dolgozom, támogat, elengednek az utazásokra.
Hiszen amiért téged foglalkoztatnak, az épp az az oldalad, amit ebben is kamatoztatsz.
Igen. A kreativitásomat kell használnom, csak másik oldalról.
Viszont mindkettő miatt sokat ülsz monitor előtt. Ezt mi egészíti még ki?
Sportolok. Budapesten mindenhova gyalog járok, napi nyolc-tíz kilométert sétálok. Ez fix két-három óra a napban, amikor nem csinálok semmit, csak megyek és gondolkodom. Kikapcsolok munka után, fölpörgök munkába menet. Rengeteget bringázom, futok, amikor csak lehet. Utazások során is nagy erőkifejtés kell, hogy felmásszak akár két-háromezer méter magasra, tíz-húsz kilónyi csomaggal a hátamon. Nem is tehetem meg azt, hogy ne legyek formában.
Valahogy mindaz, amit csinálsz, állandó lendületet, frissességet kíván.
Ha befásulnék, az egyből meglátszana a munkában is, meg a képeken is. A nehéz az, hogy két egymást követő utazásom vizuális világa között legyen egy olyan átmenet, ami egységessé teszi az egész folyamatot, a napi posztokat. Átmenteni minden egyes útról a következőre valamit az előzőből.
A követőid visszajelzései mennyire befolyásolnak?
Amit kérdeztél korábban, hogy miért az Instagram, erre ez is egy jó válasz. Mivel naponta töltök fel képeket, napi szinten kapok visszajelzést. Várom a reakciókat. Kirakom a képet, és az első húsz-harminc percben látom, hogy működni fog-e, eljut-e húsz-harmincezer emberhez. Folyamatosan kapom a visszajelzéseket, vadidegenek írogatnak a világ minden tájáról, hogy inspirálom őket, a képeiket. Tanácsokat kérnek. Két éve foglalkozom ezzel, mégis tízezrek követnek, idolnak tartanak és segítséget kérnek... Most jött először egy negatív komment valahonnan. Egy helyi arc, aki utálja a turistákat,odaírta, hogy I hate tourist...
Ötleteket is adnak témákhoz?
Persze. Az ereje az egésznek számomra éppen az, hogy megismerkedek emberekkel, akik hasonló cipőben járnak, hasonló dolgok érdeklik őket. És aztán három-négy hónapnyi chatelés után egyszer csak élőben találkozunk valami szuper helyen, és onnan folytatjuk, ahol előtte beszélgettünk, mintha a legnagyobb barátok lennénk. Náluk alszom, nálam alszanak, közösen bérlünk kocsit, közösen kapunk valami szponzorációt. GPS koordinátákat cserélünk jó fotóhelyszínekről.
Ezek azok a lehetőségek a nagyvilágban, amit még nem gondoltunk volna gyerekkorunkban.
Igen, de még tíz éve sem. Egyetlen innováció, egy telefon kitalálása, hihetetlen, hogy hova eljuttatott.
