Fehérvári vagyok!: egy Facebook-csoport története - beszélgetés Sohonyai Edittel
Fehérvári vagyok!: egy Facebook-csoport története - beszélgetés Sohonyai Edittel
Fehérvári vagyok!: egy Facebook-csoport története - beszélgetés Sohonyai Edittel– Milyen szándékkal indítottad útjára a csoportot?
– Egy galériát vezetek, Facebook-oldalunk is van. Ennek egyenes következménye, hogy napi 1-2 órát töltök a Facebookon, s innét tájékozódom, mert érdekelnek az egyes hírek színéről és visszájáról is. És persze megnézem, megnéztem a városunkkal kapcsolatos csoportok működését is, azonban nagyon hamar kiábrándultam attól a közbeszédtől, ami egyes felületeken megengedett stílus. Én élni és szeretni szeretek, vagyis kapásból elkerülöm az ilyen tartalmakat, hiszen az emberek közötti kommunikációnak a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia. Ha véleményed van, mondd el, de úgy hogy közben ne döngöld földbe a másikat, és ne illesd mindenféle jelzővel, csak azért, mert ő esetleg másként lát egy-egy helyzetet. Gondoltam egy nagyot, létrehoztam egy ilyen elveken működő csoportot Fehérvári vagyok! néven. Moderálom a tartalmakat, de valójában a csoport működése óta csak pár hozzászólást töröltem. Illetve sem reklám, sem politikai jellegű tartalom nem megengedett. Tehát az alapvető szándék egy szeretetteli, kulturált közbeszéd, mely Székesfehérvárral kapcsolatos.
– Miért pont a csoport formátum mellett döntöttél? Lehetett volna ez egy fanpage vagy akár egy önálló weboldal is.
– Van egy szerzői fanpage-em, ami leginkább az írói tevékenységemhez kapcsolódik. Azt vettem észre, hogy ezen keresztül sokkal kevesebb embert tudok elérni, hiába van több száz követőm: a posztok alig pár százalékát érik csak el a lájkolóknak. Ráadásul a rajongói oldal esetében egy-egy téma már néhány óra alatt a süllyesztőben végezheti, míg a csoportokban akár több hónapos történetek is újra az első helyre kerülhetnek, ha valaki új kommentet fűz hozzá. Sőt, a csoportban lehet keresni is, míg a fanpage-en erre nincs lehetőség. Mivel igazi - bár mégis virtuális - közösséget akartam létrehozni, a legjobb választásnak tűnt a lehetőségek közül a csoport. Nem bántam meg.
– Nagyjából milyen ritmusban gyarapszik a csoport és honnan érkeznek az új tagok?
– Meglepődtem azon, hogy milyen gyorsan növekszik a csoport létszáma. Tavaly október 21-én alakultunk, és már 1710-en vagyunk. Sokan a saját ismerőseiket adják hozzá a tagokhoz, de vannak olyanok is, akik csak úgy megjelennek. Talán a "Fehérvári vagyok!" név vonzza őket, esetleg hallják a hírünket, nem tudom. Zárt csoport vagyunk, tehát kintről nem látszanak az anyagaink, melyekre nagyon büszke vagyok, hiszen sok kuriózum, és értékes komment gazdagítja a mindennapjainkat.
– Hogyan épül fel a csoport tagsága? Hányan igazán aktívak közülük, akik hozzák a tartalmat? Hányan lehetnek, akik csak kommentelnek vagy lájkolnak, és hányan lehetnek, akik passzívan figyelnek?
– Nagyjából húsz olyan aktív tagunk van, aki tartalmakat is ad. Úgy saccolom, kb. 150-200 ember kommentelt legalább egyszer a csoportban. Sokszor meglepődöm, ki mindenki jegyez egy-egy kép alá, hiszen a többség passzív szemlélődő, aki lájkkal sem jelzi a jelenlétét. Megállítanak az utcán, és elmondják, hogy nagyon szeretik az oldalt, reggel az az első, hogy átnézik a képeket, vagy levelet kapok ismeretlen emberektől egyes tartalmakkal kapcsolatban. A szerda-csütörtök a legnépszerűbb napunk, és kedden érdeklődnek a legkevesebben. Érdekes, hogy az utóbbi egy hónap egyik legnépszerűbb posztja egy közös találgatást igénylő kép, és annak megfejtése volt. Egy építkezésről raktam ki fotót (a hatvanas években készült), de nem tudtam rájönni, hol készíthették. Sok megfejtés érkezett, s úgy dőlt el a kérdés, hogy valaki kiment a helyszínre, lekattintotta, és elmagyarázta, miért nem látszik már az akkori építmény minden részlete. A másik népszerű posztunk a Bazilika előtti kis téren elhelyezett faragott, török turbánok sorsa volt.
– Mit tapasztalsz, általánosságban milyen tartalmak érdeklik leginkább a csoport tagjait?
– Ezt nem tudom kiszámítani. Van egy csoporttagunk által feltett kérdés: vajon melyik étel Székesfehérvár specialitása? Kevés a lájk, de valaki mindig ír hozzá valamit. Sült kacsafertály köménymagos savanyúsággal, Vörösmarty kocka, Rigó Jancsi, mert itt is játszott a Magyar Királyban a híres prímás... A különleges képeket szeretik: ez lehet festmény, régi vagy új fotó. Az interjúkat is olvassák. Saját riportokat is közlök (a teljesség igénye nélkül: Kneifelné Vass Éva, Abkarovits Géza, Altorjay András, Tornyai Gábor atya, Szkoklik Kati néni, a Romkert harmonikása) és olyanokat is, melyek érdekesek lehetnek a közösség számára. Előfordult olyan kezdeményezés is, hogy egy úr minden nap feltett egy ravasz kérdést, melyre csak a nagy városismerettel rendelkezők tudtak megfelelni. Nincs recept, közösen alkotjuk a trendeket.
– Bár a mai napig mindenféle témával lehet találkozni a csoportban, azért lassan kialakult egy jól körülhatárolható váza a tőled kikerülő tartalmaknak. Honnan szerzed ezeket az archív fotókat és a hozzájuk tartozó sztorikat?
– Interjúzom. Két hónappal ezelőtt besétált hozzám a galériába egy hölgy, Garainé Mariann, egy fényképezőgéppel a nyakában, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült róla, hogy szenzációs képeket készít: nagy sikere volt a csoportban például a Kocsis Balázst ábrázoló fotójának, vagy érdekes életképeinek. Ő mesélt nekem először dr. Perényi Istvánról, aki 1954 óta tematikusan fényképezi a várost, és megbeszélt vele egy találkozót is számomra. Bang! Amikor megláttam Pista bácsi fotóit, ugyanazt az izgalmat éreztem, amit egy kincsvadász érez, amikor aranyra lel. Hihetetlenül szép képek, melyek olyan érzékenységgel készültek, hogy némelyik láttán könnybe lábad a szemem. Az ő nevéhez fűződik egyébként az Isten veled Palotaváros-sorozat is, melyben a Palotaváros bontásának fázisait örökítette meg. Felsővárosi parasztasszonyok, Kati néni, a városi gulya a Palotaváros mögötti legelőn, állatvásár, lóvásár... És 1956. A lelkes arcok, Shvoy Lajos püspök úr, amint az ablakából figyeli az eseményeket, később a tankok, a belövések nyomai. Aztán a fehérvári polgárok összefogása, képeken. Mert ilyenek is tudunk lenni: vannak dolgok, amikért egy emberként mozdul(t) a város.
– Ritkán hallani olyasmit, hogy valaki egy Facebook-csoport kedvéért interjúkat készít, anyagokat gyűjt, hiszen ez nem egy klasszikus online felület. Hogyan képzeljük el ezeket a beszélgetéseket?
– Mondok néhány példát. Lelkendezve meséltem Pista bácsival kapcsolatos élményeimről a Városi Levéltárban is, és az igazgató úr, Csurgai-Horváth József hozzájárult, hogy egyik munkatársa, Takács Péter hetente egyszer eljöjjön velem (kamerával) hozzá, hogy felvegyük, ahogy a képeiről mesél. Mert ha látok egy képet: ködös, belvárosi délután, egy fekete-fehér felvételen, akkor csak vállat vonok, és lapoznék tovább. De Pista bácsi megállít, és azt mondja: "Tudja, mit ábrázol ez a kép? A csendes forradalmat. 1956 novemberében az egy hónapos évfordulón bemondta a Szabad Európa Rádió, hogy a megadott időpontban senki se menjen ki az utcára egy órán keresztül, csak tegyen ki egy gyertyát az ablakba, így emlékezzünk elesett honfitársainkra. Kíváncsi voltam, mi történik Fehérváron, ezért a barátaimmal a megadott időpont előtt elmentem a Zenés Kávézóba, (a későbbi Beles), és onnét fotóztam az utcát. Nézze csak, azért üres ez az utca, mert ez a fehérvári "csendes forradalom". Egy másik alkalommal szintén Garainé Mariann vitt el egy idős bácsihoz is, akinek lebontásra váró házában érdekes anyagra leltem: Barasits Béla tanár képeire, s valószínűleg egy általa hirdetett fotópályázat anyagára. És nagyon fontos az oldal minősége szempontjából a csoporttagok hozzáállása. Együtt ötletelünk, hogy egy kép vajon melyik épület építése során készült. Vagy vajon mi lehet a Késmárki úti, Karl kúria mellett álló háromtörzsű hársfa titka? Többen elmentek, és lefotózták a fát, kiderült, nagyon sokan szeretik. Aztán egy másik csoporttagunknak, Sólyomvári Györgynek eszébe jutott, hogy a Rubicon folyóiratnak volt egyszer egy száma, ami Fehérvárral foglalkozott, ezért felhívta a szerkesztőséget, és ők küldtek egy példányt abból a számból, majd a napokban kapom én is kézhez. Ez lelkesít, az ilyen hozzáállástól (is) boldog vagyok.
– A csoportba feltöltött eddigi tartalmak közül melyekre vagy a legbüszkébb?
– Nincs ilyen, az egész csoportra büszke vagyok. És arra, hogy a Fehérvári vagyok! egy szerethető érzést nyújt. De mutatok párat azok közül, amik a csoport statisztikái szerint a legtöbb interakciót generálták és a legtöbb embert érték el. Itt van például kezdésnek Garainé Mariann fotója. Ez a kép a Kukorica Jancsi szobor felállításakor készült az alkotóról, Kocsis Balázsról.
Egy Buick érkezett Székesfehérvárra! valamikor a hatvanas években Shvoy Lajos püspök urat egy amerikai delegáció látogatta meg. A képet készítő dr. Perényi István a következőkkel egészítette ki a fotókat: "A püspök urat a nyilasok elhurcolták, a kommunisták házi őrizetben tartották a püspöki palotában, így a nyugati diplomaták itt tudták meglátogatni. Így fényképezhettem ezeket az akkoriban csodaszámba menő autókat."
Ez a kép 1943-ban készült, a Fortepan archívumából való. Egy vicces komment G. Lászlótól: "És akkor még Jedi lovagok is voltak Fehérváron!!!"
Búsi Sándor: Rác templom című képe nagy sikert aratott az oldalon. Búsi Sándor az egyik legaktívabb csoporttagunk, lírai hangvételű képeivel gyakran találkozhatunk a posztok között.
Schandl Viktor festőművész fotói nemcsak a TV Híradó időjárás-jelentésében, hanem a Fehérvári vagyok! csoportban is gyakran szerepelnek.
"Gábor Miklós az Alba Regia című film forgatása közben", írta a képről dr. Perényi István. Az 1961-ben, Szemes Mihály által rendezett filmben olyan színészek játszottak, mint Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Váradi Hédi, Bodrogi Gyula. Dr. Perényi a szülei Lépcső utcai lakásából figyelhette a forgatást. Ezt a díszletet a Megyeház utcában építették fel: a berendezők háborús környezetet teremtettek a békés kis utcából, és a jól ismert, Megyeház utca 9. számú házzal szemben álló boltíves kapuból. A fotón Gábor Miklós egy éthordóval halad át a helyszínen, miközben egy munkás létráról deríti (tereli) a fényeket. Dr. Perényi István így mesél: "Gábor Miklós szerepe szerint mint orvos bújtatta és látta el az orosz híradóst játszó Tatjana Szamoljovát. Tatjana majd megfagyott a forgatás szüneteiben. Bizonyos jeleneteket éjjel vettek fel. A Lépcső utcában laktunk ekkor, közvetlenül mellettünk is forgattak, anyám az ablakból adta ki neki a forró teát."
A Piacon-sorozat egyik darabja, a fotós Juli volt. Aki látja e sorozat darabjait, és még járt a régi piacon, annak megdobban a szíve az ismerős helyzetek láttán.
Szintén aktív tagunk Havasi László, itt az egyik posztja: "Szeretném megosztani veletek a város talán legszebb, de biztosan az egyik legszomorúbb műalkotását. Közgazdász hallgatók hősi emlékműve. Készítette Bory Jenő. Felállították: 1929 június 2-án. A szobor a Várkörúton található egy apró ligetben."
– Székesfehérváron mindig is fontos volt a történelem, a régmúlttól akár a néhány évtizedes nosztalgiázásig bezárólag. Szerinted miért tölt be ilyen meghatározó szerepet a helyiek életében a múlt és annak kutatása, megismerése?
– Szerintem alapvető emberi késztetés a múlt megismerésének igénye. A tanulás maga is ezen alapul: történik valami, amire visszagondolva okulok a helyzetből, és levonom a szükséges konzekvenciákat annak érdekében, hogy legközelebb jobban döntsek. Kiskoromban gyakran hallottam szüleim, nagyszüleim, dédanyám történeteit a régmúlt korokról, a háborúról, rég meghalt emberek viselt dolgairól. Ha egy ember történetét megismerem, már más szemmel nézem őt és bizony egy kicsit a világot is, hiszen a személyisége, érzései hatnak rám. Ugyanígy ha egy épület, egy utca, vagy egy város történetét felfedezem, már megváltozik a hozzá fűződő viszonyom is. Ezeken az utcákon jártunk-keltünk évekig, évtizedekig. Ahogy a szeretett ember lassan feltárja a titkait, úgy nyílik meg számunkra a város, hiszen mindig van valami új dolog, amire rácsodálkozunk. Mert nem vettük észre, nem turistaként sétálunk saját városunkban. Ráadásul Székesfehérváron élünk...
– Mennyire kell előre megszűrni a posztokat? Sok nem a csoportba illő tartalmat kapsz?
– Az alap normáinknak ellentmondó tartalmakat törlöm csak (ezek főként termékreklámok vagy politikus tartalmak), minden mást szabad. A fotósokat szoktam megkérni arra, hogy ha egyszerre több képet szeretnének felrakni, azt ne egyenként, külön-külön posztként tegyék, hanem egy mappában, mert így aki kedvet érez hozzá, végiglapozgathatja. A káromkodást gondolkodás nélkül törlöm, de csak egyszer fordult elő. Illetve szavazásra szoktam bocsátani az eldöntendő főbb kérdéseket. Zárt csoport vagyunk, vagyis mindenki azt az ismerősét hívja, akiről úgy gondolja, érdekes lehet számára a hangvétel és a tartalom, így az előszűrést maguk a tagok végzik. Illetve van, hogy üzenetben figyelmeztetnek, hogy kövessek figyelemmel egy-egy párbeszédet, nehogy eldurvuljon. Bármiről lehet beszélgetni, de egymás tiszteletén kell alapulnia a párbeszédnek. Ha beleolvasol a kommentekbe, lehet látni, hogy az a közbeszéd, amire igényünk van, megvalósítható. A moderátor szerepe ebből a szempontból nagyon fontos egy csoport működése során, hiszen finom háttérmunkával biztosítani kell a tagok jó közérzetét. Hogy minden nap, ha kinyitják a gépet, örömmel várják az új, érdekes bejegyzéseket, melyek gondolatokat, emlékeket ébresztenek bennük. Az aktív kommentelőket már ismeri a közösség, mint ahogy azokat is, akik ütős posztokat tesznek fel vagy igényes hozzászólással gazdagítják egy-egy bejegyzés tartalmát. És persze kellenek a jó poénok és az adomák is.
– Ha most kezdenéd a csoportot, az eddigi tapasztalataid alapján mit csinálnál másképp?
– Semmit nem csinálnék másként. A célom csupán annyi, hogy méltóképpen szeressük a városunkat és egymást.
A Fehérvári vagyok! csoportot a Facebookon érheted el, ide kattintva.
