Irányítóból irányító lett Simon Balázs
Irányítóból irányító lett Simon Balázs
Irányítóból irányító lett Simon BalázsSimi, Simi, Simi - zúgta hosszú évekig a fehérvári publikum az Alba Fehérvár kosárlabda csapatainak meccsein. Az egykori kiváló irányító 2016-ban befejezte játékos pályafutását, az Alba sikereinek azonban továbbra is aktív részese. A szakosztály vezetőjeként tevékenykedő egykori közönségkedvenccel elmaradt és mégis megnyert bajnoki címről, sportvezetői pályáról és a fehérvári életről is szót ejtettünk.
- Lassan két esztendeje, hogy szögre akasztottad a szerelést és az Alba menedzsmentjében kezdtél dolgozni. Megszokta már Simon Balázs, hogy mez helyett ingben telnek a mindennapok?
- Megszoktam, és könnyen ment, azt kell mondanom. Nem úgy hagytam abba a pályafutásom, hogy egy sérülés miatt, hiányérzettel a hátam mögött fejeztem be, ez egy tudatos döntés volt, készültem rá. Míg a pályán voltam, száz százalékig a kosárlabdára koncentráltam, de 36 évesen már elgondolkodik az ember, hogy a sportpályafutás után merre visz az útja. Az elején azért furcsa volt, kinyílt a világ, nem voltam abban a burokban, ami egy sportolót körülvesz. De már megszoktam, nyugodtan mondhatom ezt így másfél év után.
- Az nem volt kérdés, hogy maradsz a kosárlabda mellett?
- Nem. Mikor a fejemben lejátszódott, hogy mit szeretnék majd csinálni a sportágon belül, azt az egyet tudtam biztosan, hogy edző nem szeretnék lenni. Egy edző élete olyan mint egy játékosé, legalábbis ezt így gondolom. Ugyanúgy hétvégén meccs, edzések, az életritmus ugyanaz marad. Hozzáteszem, ezt most gondolom így, megvan az edzői végzettségem, de nem érzem azt, hogy a közeljövőben vonzana engem ez a pálya. Aztán jött a lehetőség, hogy itt, az Alba Fehérvárnál a menedzsment tagja lehettem, Balássi Imre elnök úrnak köszönhetően sportigazgatóként kezdhettem dolgozni. Ez egy óriási lehetőség számomra és remélem, immár vezetőként is megfelelek az elvárásoknak.
- Azért más ez az irányítói szerepkör, mint a pályán az egyes poszt...
- Játékosként mit látsz a klub működéséből? Edzel, játszol megjön a fizetésed, ha pedig valami gondod van, ezt jelzed az illetékesnek. De amikor vezetőként 12 vagy több játékos ügyes-bajos dolgait intézed, gondolok itt a repülőtől kezdve a lakáson át a hányas számú mezt szeretne, milyen méretben kérdésekig, nos, az néha nagyon sok tud lenni. De szerencsére itt a klubnál nagyszerű kollektíva dolgozik, mindenki hozzáteszi a maximumot. Horváth Orsi, a technikai vezetőnk nagyon sokat segít nekem, ő rutinból megoldja már azokat a dolgokat, amiket én még például sokszor tanulok, de azért szerencsére én is egyre jobban belerázódok ebbe a munkakörbe is.
- Annyira sablonos a kérdés, de az előző mondataid után muszáj megkérdeznem: játszani nehezebb vagy egy klubot vezetni?
- Vezetni egy klubot, ez egyszerű kérdés, egyértelmű a válasz. Ha játszol, csak arra kell fókuszálnod, nincs más, ha meccs van, odateszed magad. Egy menedzsmentben dolgozó embernek sokkal több irányba kell figyelnie: a csapatot építeni, a jövőt megteremteni, új együttműködő partnereket találni, a régieket megtartani, a felmerülő problémákat orvosolni. Ez egy sokkal összetettebb és komplexebb feladat.
- Mindig a játékos kijáróból nézed az Alba hazai meccseit? Ez babona vagy onnan a legjobb a rálátás?
- Tavaly még szerettem volna valamilyen szinten a pálya közelében maradni, de nyilván nem akartam a középpontban lenni, mert ez ilyen szempontból már nem rólam szól. Aztán ez valahogy így maradt, bár már egyre nehezebb és a lábaim is egyre kevésbé bírják, de tavaly ez nagyon bejött, mert megnyertünk mindent. Idén ugyan a kupa elment, de remélem, a bajnokságra ez egy jó ómen lesz. Ha így alakul, akkor maradok a pálya mellett és továbbra is onnan nézem a meccseket.
- Milyen érzés volt vezetőkén megélni ezt a tavalyi bajnoki címet? Kérdezem ezt azért, mert gondolom, nagy szívfájdalom neked, hogy játékosként nem lehettél bajnok az Albával.
- Ezt sokan kérdezik tőlem. Nagyon nagy dolog lett volna nekem bajnoki címet nyerni Fehérváron, az utolsó aktív évemben ugye bajnoki döntőt játszottunk a Szolnokkal, de nem sikerült nyernünk. Mégsem ez a finálé fáj nekem, hanem a 2012-es döntő, amikor még Hanga Ádám, Damian Hollis fémjelezte a csapatunkat és hazai pályán buktuk el azt a meccset, mellyel bajnokok lehettünk volna. Játékosként sikerült háromszor bajnokságot, kétszer kupát nyerni, ebből a szempontból nincs bennem hiányérzet. Sajnálom, hogy játékosként, az Alba színeiben nem sikerült a bajnoki cím, de vezetőként az első évben összejött, úgyhogy végül megadatott a sorstól, hogy ezt átéljem.
- Már befutott játékosként kerültél Fehérvárra és azóta is ezer szállal kötődsz a városhoz. Mit jelent Simon Balázs életében Székesfehérvár?
- 12 éve jöttem, ma már mondhatom, ez a város az otthonom. Be kell vallanom, amikor ideigazoltam, volt bennem egy pici távolságtartás a várossal szemben. Aztán ez pár nap alatt eltűnt, megismertem a helyet, az itt élő embereket, akik nagyon nagy szeretettel fogadtak. Sikeres volt a csapat is, ez nagyon fontos volt, mert egy sportoló hangulatát az határozza meg leginkább, mennyire sikeres a csapatával, milyen eredményeket tud felmutatni a pályán. Ha vannak eredmények, akkor minden jó, ha nincsenek, akkor élhetsz te Los Angelesben is, akkor sem lesz jó a kedved. Hamar beilleszkedtem és nagyon megszerettem itt. Amikor elmentem két évre Szolnokra, én akkor is ide jöttem haza, megmaradt a lakásom, ezt tekintettem otthonomnak, nem pedig Kaposvárt. A szüleim ott élnek, megmaradt néhány gyermekkori jóbarátom is ott, de igazából már minden ide köt.
- Jól érzem, hogy Simon Balázs most abszolút a helyén van?
- Igen. Hálás vagyok a sorsnak, mert amit játékosként kitűztem magam elé, azt elérhettem, gondolok itt a bajnoki címre, kupagyőzelemre, válogatottságra, a külföldi szereplésre. Talán az Euroliga szint, amit sajnálok, hogy kimaradt. Ha akkoriban, amikor légiósként játszottam, másként alakulnak dolgok vagy egy kicsit türelmesebb, érettebb vagyok, akkor elérhető lett volna, de ezen már nem morfondírozom, mert így is kerek egésznek érzem a történetet. Utána kaptam ezt a lehetőséget, ott, ahol igazán szeretek élni, annál a klubnál, melyet hét évig szolgáltam játékosként, pont ott kezdhetem meg az új életem első lépéseit. Ez nekem maga a csoda és igen, úgy érzem, én most maximálisan a helyemen vagyok.
